Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a kormány kihelyezett ülésén Geszten 2024. október 3-án.
Hirdetés

Hozzátette: „álszentség”, hogy valaki folyamatosan bizonyítékok nélkül vádaskodik, „ezek jó része korrupcióhoz, közpénzek nem kellően gondos elköltéséhez kapcsolódik”, majd kiderül, hogy a saját rövid gyakorlatában „ezek a vádak mindenféleképpen megalapozottnak látszanak”.

Arról, hogy az ellenzéki politikus által a közmédia székháza elé összehívott tüntetéssel kapcsolatban Magyar Péter közösségi médiaoldalán többen erőszakra szólítottak fel, a Tisza Párt vezetője pedig nem szólított fel békés demonstrálásra, Gulyás Gergely úgy nyilatkozott: önmagában senki nem tehet arról, mi jelenik meg a Facebook-oldalán kommentárként, „ugyanakkor ezeket lehet szűrni, és ha valaki nem akarja szűrni, akkor megteheti, hogy valami viszonyt kialakít ezekhez”.

Hozzátette: elvárható közszereplőktől, hogy az erőszak minden formájától tartsák magukat távol, határolódjanak el, és erre szólítsák fel a híveiket is.

Azt látjuk, hogy a magyar belpolitikában Magyar Péter és a Tisza Párt megjelenésével olyan mértékű agresszivitás és arrogancia jelent meg, ami korábban ismeretlen volt

– jelentette ki Gulyás Gergely.

Korábban írtuk

Magyar Péter úgy gondolja, hogy Gyurcsány Ferenccel abban tudja felvenni a versenyt, hogy még több valótlanságot állít – fogalmazott.

Felidézte, az ellenzéki politikus a választási kampányban a mentelmi jog eltörlését szorgalmazta, és arról beszélt, hogy nem lesz európai parlamenti (EP-) képviselő. Ezt követően lopás alapos gyanúja merült fel vele szemben, majd a mentelmi jog nagy támogatójává válik, kimegy az Európai Parlamentbe, és nem akarja, hogy az Európai Parlament a mentelmi jogát felfüggessze – tette hozzá a miniszter.

Amikor arról kérdezték, a brüsszeli többség felfüggeszti-e Magyar Péter mentelmi jogát, Gulyás Gergely kijelentette: a kérdés az, hogy a lopást az Európai Parlament is támogatja-e, „ezektől minden kitelik”.

Kérdezték arról is, hogy Magyar Péter pártjának EP-képviselői Brüsszelben „a rezsicsökkentés ellen szavaztak”. Azt mondta: ez nem lepi meg. A magyar ellenzék az elmúlt 14-15 évben nemzetközi színtéren általánosságban is mindig a magyar kormánnyal szemben szavazott, még olyan ügyekben is ezt tették, amikor nyilvánvaló volt, hogy nem a kormány, hanem a magyar emberek érdekével állnak szemben.

Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter az ’56-os lyukas zászlót használná pártja szimbólumaként, közölte: ezt minden létező ’56-os szervezet kikérte magának.