A rendezvényen az agrárminiszter hangsúlyozta, a kialakult helyzetet látva döntött úgy a magyar elnökség, hogy a legfontosabb, kiemelt elnökségi prioritásai közé emeli a gazdaközpontú agárpolitikát. A magyar elnökség célja ugyanis a versenyképes, válságálló, fenntartható, gazdabarát és tudásalapú európai mezőgazdaság előmozdítása – írják a közleményben.

Hirdetés

Kitértek arra, hogy a tárcavezető szerint javítani kell a meglévő válságkezelési intézkedéseket, hogy gyorsabban és hatékonyabban lehessen reagálni a válsághelyzetekre. Nagy István nem tartja elfogadhatónak, hogy a gazdálkodók sok esetben csak a káresemény bejelentését követő hosszú hónapok elteltével kapják meg a jogos kompenzációt.

„Hiszem, hogy az innovatív beruházások támogatása nélkül nem lehetünk versenyképesek” – húzta alá Nagy István, aki hozzátette, a versenyképesség javításához elengedhetetlen a gazdák jövedelembiztonságának garantálása, amelyben kiemelt szerepet kell vállalnia az alaptámogatásnak – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a magyar elnökség a tagállamok támogatásával következtetéseket fogadott el „gazdaközpontú 2027 utáni Közös Agrárpolitika” címmel, amely az elnökségi prioritások mentén fogalmaz meg iránymutatásokat a 2027 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatban.

„Kiállunk a különálló, független és kétpilléres KAP mellett, amelyben kulcsszerepet kell kapnia a jövedelempótló közvetlen támogatásoknak, csakúgy, mint az életképes vidéki területeket támogató vidékfejlesztési intézkedéseknek” – húzta alá Nagy István. Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a következtetések a szabályok egyszerűsítését is érintik, vagyis azt, hogy milyen módon lehet gazdabaráttá tenni a KAP végrehajtását – közölte a minisztérium.

Az agrárminiszter bízik abban, hogy az új bizottság megfontolja majd a következtetésekben leírtakat mind az európai mezőgazdaság jövőjére vonatkozó vízió, mind pedig a 2027 utáni KAP-ra vonatkozó jogszabályi javaslatok kidolgozása során – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk