A magyar fejedelem, aki Lengyelországban és Erdélyben is aranykort teremtett
1575 telén egészen különös politikai játszma bontakozott ki Közép-Európában. A Jagelló-ház kihalása után megüresedett a lengyel trón, amely egyszerre vált a Habsburgok, az orosz cár és az Erdélyben éppen hatalmát megszilárdító Báthory István fejedelem célpontjává. A tét nem csupán a korona volt: a Baltikum, a közép-európai erőegyensúly és Erdély jövője is ettől függött. A történet egyik legizgalmasabb pontja, hogy 450 évvel ezelőtt, december 14-én a rendek végül az esélytelennek tartott magyar fejedelmet választották meg királyukká, aki ezzel a régió egyik legnagyobb diplomáciai bravúrját hajtotta végre.
A felemelkedő Báthory István ekkorra már sok vihart megélt. Gyermekkorától a Habsburg-udvar szigorú légkörében nevelkedett, ám felnőttként mégis a protestáns Erdély szolgálatába állt, majd az 1560-as évek belháborúiban és hatalmi játszmáiban edződött. János Zsigmond hűséges vezére, később legfőbb tanácsadója lett, végül politikai érzéke és makacs kitartása a fejedelmi trónra emelte. 1571-ben az erdélyi rendek őt hívták meg – dacolva I. Miksa császár akaratával –, a Porta pedig athnaméval erősítette meg pozícióját.
Amikor 1574-ben III. Henrik, akit a Valois-házból hívtak meg uralkodónak, egyik napról a másikra lemondott a hatalmáról és elhagyta Krakkót, hogy Párizsban átvegye a francia koronát, Lengyelország hirtelen király nélkül maradt. A nemesség egymásnak feszülő frakciói új uralkodót kerestek, és ezúttal már nem csak saját érdekeik, hanem a környező nagyhatalmak befolyása is döntő tényezővé vált.
Az orosz cár, Rettegett Iván magának követelte a trónt, ám később – furcsa alkuban – hajlandó lett volna átengedni Miksának néhány livóniai területért cserébe. A Habsburg uralkodó már-már célba ért, amikor az erdélyi fejedelem egy váratlan győzelemmel átrajzolta a politikai térképet: a kerelőszentpáli csatában 1575 nyarán Báthory súlyos vereséget mért Bekes Gáspárra, a Habsburgok emberére.
A győzelem híre a lengyel rendek döntésére is hatással volt. A nemesség ugyanis nem egy gyengekezű uralkodóra vágyott, hanem olyan királyra, aki képes ellenállni Moszkvának, a Balti-tenger térségében pedig megvédi az ország érdekeit. Báthory személyében azt a vezért látták, aki egyszerre tud erős kezű, ugyanakkor tárgyalóképes is lenni – s akit a Porta támogatása miatt a török fenyegetés sem sodorhat el. 1575. december 14-én, kereken 450 évvel ezelőtt Krakkóban kimondták a döntést: Báthory István legyen Lengyelország királya.
A koronázásra 1576. május 1-jén került sor a Wawel székesegyházban. A ceremónia nem pusztán hatalomátadás volt, hanem egy új korszak nyitánya, amikor a magyar fejedelem egy sokkal nagyobb politikai térbe lépett be. Miksa még abban az évben meghalt, így Báthorynak már csak Gdansk ellenállását kellett levernie – ezt gyorsan és határozottan meg is tette. Ettől kezdve két ország sorsát formálta egyszerre.
Erdélyben öccse, Kristóf, majd az általa kinevezett kormányzók vitték tovább politikáját, míg Lengyelországban centralizálta a pénzügyeket, felülvizsgálta az adományokat, és olyan oktatási intézményeket hozott létre, amelyek ma is a térség szellemi örökségének alapjai. Vilniusban egyetemet alapított, udvara pedig a kor egyik legfényesebb reneszánsz központjává vált.
Báthoryt azonban a lengyel trónnal nem a dicsőség, hanem a kötelesség érdekelte. Megválasztásának egyik feltétele az volt, hogy visszaszerzi az oroszok által elragadott balti
területeket. Amikor a nemesség megtagadta a segítséget, hajdúkra és erdélyi katonákra támaszkodva indította meg a hadjáratot, amely 1582-ben Jam Zapolskiban békével zárult –
Lengyelország pedig ismét a Baltikum meghatározó hatalma lett.
A nagy terv – egy közép-európai erőközpont létrehozása Erdély, Lengyelország és Magyarország együttes súlyával – végül nem valósulhatott meg. Báthory 1586-ban váratlanul meghalt Grodnóban, mielőtt ambíciói valóra válhattak volna. De lengyel királlyá választása így is korszakos tett maradt: egy magyar fejedelem, aki tehetségével, katonai erejével és politikai érzékével egy egész nemzet bizalmát nyerte el, és aki megmutatta, hogy Közép-Európa történetét néha egyetlen döntés is képes átírni.
