A közleményben azt írták: Nagy István a találkozón arról beszélt, hogy Magyarország folyamatosan vizsgálja az Ukrajna megsegítésére irányuló kereskedelmi kezdeményezéseket, de ezek nem történhetnek a magyar gazdálkodók kárára. Olyan megoldást kell találni, ami hosszú távon mindkét fél számára megnyugtatóan rendezi az ukrán mezőgazdasági termékek exportlehetőségeit. Hazánk kedvezőnek tartja, hogy helyreálltak Ukrajna fekete-tengeri szállítási útvonalai, így a gabonaexport több mint 80 százaléka már ismét vízi úton kerül kiszállításra a korábbi főbb célországokba. A globális élelmezésbiztonság fenntartása fontos feladatunk, de ez nem mehet a magyar gazdálkodók versenyképességének és a hazai kereskedelem rovására – tette hozzá.

Hirdetés

A tárcavezető kifejtette, Magyarország az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát fenntartja, de a tranzitot továbbra is engedélyezzük, amit szigorúan ellenőrzünk is. A magyar kormány elkötelezett a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítása mellett, ezt a folyamatot erősítik a jelenleg is zajló fejlesztések és az ezekre rendelkezésre álló történelmi források is.

Korábban írtuk

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Brüsszel által bevezetett autonóm kereskedelem liberalizációs intézkedés (ATM) 2025. június 5-én lejár, ezért addig az Európai Uniónak, Ukrajnának, Magyarországnak és a többi határmenti tagállamnak is hosszú távú, és mindenki számára megnyugtató megoldást kell találnia az ukrán mezőgazdasági termékek okozta kihívásokra.

A találkozó keretében Nagy István meghívta Vitalij Kovalt a Mezőgazdasági és Halászati Tanács novemberi ülésére – közölte az AM.