Hatvan évvel ezelőtt, 1950-ben a szovjet gulágok mintájára nyitották meg az Államvédelmi Hatóság által működtetett recski kényszermunkatábort. A létesítmény hároméves fennállása során körülbelül 1500 ártatlan magyar embert tartottak itt fogva. A rabokat bírósági ítélet nélkül, koholt vádak alapján internálták, majd éjt nappallá téve dolgoztatták őket nyári forróságban és téli fagyban egyaránt. Aki nem teljesítette a kiszabott feladatot, az fogdába került, gúzsba kötötték vagy egyéb módon megkínozták. A munkatáborosok állandóan éheztek, olyannyira lesoványodtak, hogy az orvosi felülvizsgálat során háttal állították őket a mérlegre, hogy ne láthassák a mutatót. A raboknak tízkilós kalapáccsal kellett követ fejteniük úgy, hogy kezük tiszta seb volt, ruhájuk átázott és a víz rájuk fagyott, éheztek, a büntetés során szerzett sérüléseik pedig sajogtak.

A tábor titokban működött, az akkori hatalom megpróbálta elhallgatni a külvilág elől, micsoda kegyetlenségek folytak a helyszínen. 1951-ben Michnay Gyula rab megszökött és sikerült eljutnia Bécsig, ahol a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét. A hozzátartozók innen tudhatták meg, hogy szeretteik még élnek. Nagy Imre miniszterelnök 1953-ban számoltatta föl a tábort. A helyszínen minden épületet eldózeroltak, hogy ne maradjon semmiféle emlék az utókor számára. A rendszerváltást követően a túlélők visszaemlékezései és fényképek alapján beazonosították a kényszermunkatábor helyét, és egy-két épületet visszaállítottak eredeti állapotába. A táborban meghaltak tömegsírjait azonban mindeddig nem sikerült megtalálni.

A Recski Nemzeti Emlékparkban szeptember 25-én múzeumot avattak föl, ami a többi hasonló lágert is bemutatja. Az eseményen, amin számos neves személyiség, mint például Sólyom László volt köztársasági elnök és Boross Péter egykori miniszterelnök is részt vett, megemlékeztek a vörös terror áldozatairól is.

A túlélők szerint a recski gulág valóban megsemmisítő tábornak épült, hiszen annak idején a Recskre érkező rabok elkobzott ruháit, személyes holmijait egy kupacba gyűjtötték és elszállították. Ezzel minden elítélt számára első perctől kezdve világos volt, a táborból nincs szabadulás.

Szencz Dóra