„A magyar lett a titkos nyelv” – interjú a Fidesz egyetlen skót tagjával

– Egyre többen megismerik a neved és az arcod, például a Kontrán megjelenő videóidnak köszönhetően. Ki valójában Gav Duncan? Hogy kerültél Magyarországra?

– Londonban születtem, de eredetileg skót vagyok. A szüleim születésem előtt, a hatvanas évek közepén költöztek Londonba, ahol édesapám rendőr lett. Én és a testvérem voltunk a család történetében az elsők, akik nem Skóciában születtünk. Londonban jártam egyetemre is. Akkor azzal biztattak minket, hogy mikorra lediplomázunk, rengeteg jó munkalehetőség közül választhatunk. Nem így történt. Diplomaosztó után gyakorlatilag egyetlen csoporttársam sem kapott a képzettségének megfelelő munkahelyet. Én szociológus végzettséggel a Wembley Stadionban voltam parkolóőr, az egyik barátom, aki mikrobiológiát tanult, pénztáros volt a Tescóban. Egy másik barátunk pedig hét éven keresztül nem kapott állandó munkahelyet. A kilencvenes évek eleje ilyen volt Angliában. A legjobb barátom találta ki, hogy menjünk el angolt tanítani. Elvégeztük a TEFL tanfolyamot, amivel külföldön is lehet nyelvet oktatni, az említett barátom pedig szinte azzal a lendülettel Magyarországra jött tanítani. Fél évet tervezett itt maradni, végül majdnem négy évet élt Budapesten. Tetszett neki, nincs messze Angliától, és nincs olyan sok beton, mint a többi térségbeli országban. Az ő ajánlására jöttem én is ide, 1993. augusztus végén érkeztem meg, néhány nap múlva leszerződtem az egyik fővárosi nyelviskolához. Néhány hét múlva megismertem Évát, a mostani feleségemet, és később őmiatta telepedtem le itt.

– Csak a szerelem tartott itt, vagy az országot is megszeretted?

– Az első perctől jó benyomásaim voltak a magyar emberekkel és az országgal kapcsolatosan. Amikor az első órát letanítottam a nyelviskolában, a diákok megkérdezték, hogy miben segíthetnek. Óra után ott maradtak és elmondták, hogy hogyan a legkönnyebb közlekedni, hol találok egy jó kocsmát vagy pizzériát, hova érdemes és hova nem érdemes menni, hova menjek bevásárolni. Hamar megszerettem Magyarországot, szinte azonnal otthon éreztem magam. A döntésemben azonban, hogy végül itt telepszem le, döntő szerepe volt annak, hogy megtaláltam a hozzám illő párt. Évával egy évig éltünk Argentínában is, és amikor eldöntöttük, hogy visszajövünk Európába, akkor a feleségem azt mondta, hogy ő nem szeretne Angliában élni. Én mondtam, hogy nem baj, mert én sem akarok visszamenni. Visszajöttünk Magyarországra, jó döntés volt.

– Ha jól tudom, akkor volt egy tévéműsorod is a köztévén. Annak mi a története?

– Volt akkoriban egy Summa nevű adás, oda meghívtak, hogy mint Magyarországon élő külföldi meséljek a tapasztalataimról. Szívesen vállaltam a felkérést, úgy éreztem, van mit mondanom, a magyarok ugyanis hajlamosak arra, hogy nagyon kritikusan lássák Magyarországot. Minden, ami Ausztriában vagy bárhol Nyugaton van, az nagyon jó, ami itthon van, az nem elég jó. A Summának talán az volt a célja, hogy bemutassa mindkét oldalt, hogy a külföldiek elmondhassák, hogy ez az egész ájult nyugatimádat egy jókora illúzióra épül, és hogy számukra ez az ország tökéletes, minden esetleges hibája ellenére. Miután szerepeltem a műsorban, mint Magyarországon élő brit, megkerestek azzal, hogy indul egy nyelvműsor a tévében, amelyben spanyol, francia, olasz, német, orosz és angol nyelvet oktatnak anyanyelvi tanárok. Ez 2016-ban volt és a Szólalj meg! címet kapta, az M5-ön futott több mint két éven keresztül. A többi nyelvre 5-5 perc jutott, az angolra 15. Nagyon szerettem csinálni, teljesen szabadkezet adtak a tanításban, élvezettel csináltam. Aztán sajnos vége lett a projektnek, de azóta is rendszeresen ismétlik a műsorokat.

– Apropó, nyelvtanulás. Milyen a magyarok angolja? Most nem Karácsony Gergelyre gondolok, hanem úgy általában: mi a tapasztalatod?

– Elég vegyesek a tapasztalataim, néha azt érzem, mintha a fiatalok nem akarnának igazán megtanulni angolul. Pedig muszáj, sokkal több figyelmet kellene erre fordítani, nem jó, hogy a filmeket, rajzfilmeket csak magyarul közvetítik. Persze azzal sem értek egyet, amikor egy Nyugatra költözött magyar nem tanítja meg magyarul a gyerekét, az anyanyelv a legfontosabb, de angolul meg kell tanulni, úgy könnyebb boldogulni. Arról nem beszélve, hogy a magyarországi baloldali sajtó is félrevezeti az embereket azzal, hogy a saját szája íze szerint szelektál a nyugati média híreiből. Minél többen tudnak jól angolul, annál többen jönnek rá, hogy Magyarország fantasztikus ország, semmivel sem vagyunk lemaradva. De velem azok sem beszélnek angolul már, akik amúgy nagyon jól tudnak, Dezse Balázs vagy Jeszy. Mindig magyarul beszélünk.

– Ez nem lehet, hogy azért van, mert te majdnem kifogástalanul beszélsz magyarul? Amúgy mikor tanultad meg a nyelvet? Milyen fázisai voltak?

– Az első néhány hónapban itt Magyarországon csak néhány alapvető kifejezést tanultam meg, mert nem gondoltam, hogy szükségem lenne többre. Aztán Argentínában, ahol nem igazán találtuk a helyünket, kellett egy titkos nyelv, amit rajtunk kívül senki nem ért. Ez lett a magyar. Amikor pedig visszatértünk Magyarországra, egyértelmű volt, hogy komolyabb nyelvtudás nélkül nem lehet beilleszkedni, és én ezt nagyon akartam, mert itt mindenki fenntartások nélkül, szeretettel fogadott. Így hát a nyelvtanulás a mai napig tart, a feleségem szerint a kifogástalantól még nagyon messze vagyok…

– Hogyan keveredtél a magyar politika sűrűjébe? Egy ideje elszoktunk attól, hogy a nyugatiak fel merjék nyíltan vállalni a jobboldaliságukat vagy azt, hogy rokonszenveznek a Fidesszel…

– Amikor Magyarországra költöztem, akkor nem érdekelt a politika, csak dolgoztam és buliztam. Szerencsésnek tartom magam utólag, hogy nem olvastam azokat az újságokat, amelyek akkoriban Magyarországon megjelentek angol nyelven, mint például a Budapest Sun. Kivétel nélkül mindegyik színtiszta balos propagandát fújt. Amikor elkezdett érdekelni a közélet, akkor már rácsodálkoztam, hogy mennyire elfogultak az angol nyelvű lapok az egyik irányba. Évi nagyon tájékozott politikai kérdésekben, elég jól ismerte a szereplőket, néha fordított politikusoknak, így ismerte a közeget. Amikor kérdésem volt, akkor elmondta, hogy ki kicsoda. Aztán valamikor 2006 tavaszán, a második vereség után beléptünk a Fideszbe, mert akartunk valamit aktívan tenni a kormányváltásért. Akkoriban még nem voltam magyar állampolgár, de bevettek a IX. kerületi szervezetbe, azt hiszem, én vagyok az egyetlen skót Fidesz-tag. Az igazi fordulópontot azonban 2006 ősze jelentette számomra is. Az őszödi beszéd után mi is ott voltunk a Kossuth téren minden nap, ott voltunk az Astoriánál. Nagyon felháborított, hogy az az ember nemcsak hazudott, de még a tüntetőket is agyba-főbe verték az utcán, és mégis megússza. És hogy szavazni is tudjak, 2012-ben megkaptam a magyar állampolgárságot egy nagyon megható ceremónia keretében, ahol kedves barátom, Bácskai János, az akkori polgármester „avatott magyarrá”.

– Hogyan kerültél a Kontrához?

– A csapatból szólt valaki, hogy indul egy véleményplatform, amelyen szükség lenne angol nyelvű tartalmakra. Persze, hogy volt kedvem, szeretek írni és videózni is, van véleményem a magyar politikáról. Skótként, britként szólok az angolul értő külföldi közönséghez, a nyugatiak ugyanis szentül meg vannak győződve, hogy Magyarországon diktatúra van. Egyszerűen elhisznek mindent, amit a liberális média összehord Magyarországról. Ami a legszomorúbb, hogy a saját édesanyám is azt hiszi, hogy egy diktatúrában élek, pedig számtalanszor járt Magyarországon. Ha megkérdezem, kinek hisz jobban, a szemének vagy a sajtónak, akkor a válasza, hogy a Guardiannek. Őrület. Ilyen erős a média hatalma. Hogy mi ennek az oka? Egy politológus mondta néhány éve, hogy a baloldal nyugati sajtókapcsolatai részben azért jobbak, mint a jobboldalé, mivel egyszerűen megörökölték ezeket az előző rendszerből, a telefonszámokat egymásnak adták tovább. Akik a hetvenes és nyolcvanas években szépeket hazudtak az országról, azok a kilencvenes években is folytatták, majd átadták a praxist.

– Kinek szólnak a videóid? Kit szeretnél elérni?

– Mindenkit, aki tud angolul és érdekli a magyar politika. Jó lenne azonban, ha a Magyarországon élő külföldieket el lehetne érni, totálisan félre vannak vezetve, egy liberális buborékban élnek, ahonnan nagyon nehéz kilépni. Nem is nagyon tudják, hogy mi van vidéken, mégis meg vannak győződve, hogy Budapest határain kívül nincs internet és nem fogható a „független” RTL Klub sem. Hiába mondom, hogy amikor lemegyünk a Balatonra, akkor meglepő módon villámgyors netkapcsolatunk van és ott is bárki nézheti az RTL-t, mégis a Fideszre szavaznak az emberek. Készítek magyar nyelvű videókat is, ugyanis van bőven mondanivalóm a magyarok számára is, mivel úgy látom, hogy az emberek jobban hisznek a médiának, mint a saját szemüknek.

– Nagy-Britanniában jobb a helyzet?

– A brit társadalomban valami elromlott. Ezt abból lehet tudni, hogy a magyar, lengyel, szlovák, szlovén vendégmunkás hiába megy ki dolgozni és robotol, mint egy gép, az angolok beléjük rúgnak. Teszik ezt azért, mert állítólag elveszik a munkát az angoloktól. Érdekes módon azonban a szomáliaiakkal például nincs semmi bajuk, akik egész nap csak a markukat tartják, azokkal szemben toleránsak. A fehér, keresztény, dolgozni akarókat nem szeretik, a koldulni érkező feketéket minden további nélkül elfogadják. Ennek a gyökerei azonban messzire nyúlnak, a britek meg vannak győződve, hogy Kelet-Európa nem Európa, hanem valami más. Amikor gyerek voltam, akkor nem földrajzot, hanem politikai földrajzot tanítottak nekünk. Mi meg voltunk győződve arról, hogy Oroszország nem Európában van. A feleségnek kellett elmondania nekem és egy barátomnak, hogy Európa határai az Urálig tartanak. Nekünk mást tanítottak gyerekkorunkban. Amikor a gyerekkori utcámban sétáltam néhány éve, akkor azt vettem észre, hogy én vagyok az egyetlen fehér ember és Éva az egyetlen nő, aki nem hord valami zsákot a fején. Mondtam édesanyámnak, hogy kicserélték a populációt a városban, mire megkérdezte, hogy „rasszista is lettél?” Nem mondtam semmi rosszat, csak megjegyeztem azt, ami feltűnt. Ők nem látnak, mert nem szabad látniuk.