Hirdetés

„Hadd mutatkozzam be rövid néven: hsl vagyok, a 422 fős, kb. 95 százalékban magyarok alkotta Édenkert 2.0 magyar deep web pedofil közösség egyik alapítója” – vallja be az Édenkert egyik létrehozója, aki jellemzően rejtőzködik.

„Egy exkluzív pedofilnak a ‘jó csaj’ általában 7-8 éves kislány. […] A többség a saját korához képest félút környékén húzza meg a felső határt, az alsó változó. De ezek az emberek ugyanazok is, akik a leendő vagy meglévő családjukat kockáztatnák azzal, ha gyerekhez nyúlnának (akár a sajátjukhoz is!), épp ezért nem teszik. Akik megteszik, azoknak általában kevés a vesztenivalójuk” – próbálja mentegetni az általa többségnek mondott, „tisztességes” pedofilokat hsl.

„(…) ahhoz képest, hogy több terányi [1 terabyte = 1000 gigabyte – a szerk.] is lehet az összes gyerekpornó együttes mérete, amely az elmúlt, kb. 20 év alatt gyűlt fel, annak a jó felét vagy kétharmadát legfeljebb tíz-húsz, úgynevezett stúdió (többnyire orosz, ukrán és pár ázsiai) halmozta fel – a maradék az úgynevezett ‘amatőr’ tartalom” – magyarázza hsl.

A további, gyomorforgató részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk