Tóth László azt is elmondta: emiatt már 2007 elején szerződést kötöttek a szlovén gyártóval a kerékpárok forgalmazására. A pályázatot azonban a posta fél évvel később írta ki, így a versenytársak csak ekkor értesülhettek a tender feltételeiről.

Az ügyvezető nyilatkozata megerősíti a posta vizsgálatát, amely szerint sérülhetett a közbeszerzési eljárás tisztasága. Az állami cég a közbeszerzést előkészítő bizottság vezetőjét tette felelőssé az adatok kiszivárogtatásáért, ám a Cronopont illetékesei szerint tőle nem kaptak érdemi információkat.

A szerződés aláírásakor a Magyar Posta vezérigazgatója Szabó Pál – jelenlegi közlekedési miniszter volt. A postabicikli-tenderről júliusban dönthet a Közbeszerzési Döntőbizottság.

(hírTV)