A miniszterelnök washingtoni tárgyalásai és a Fehér Házban tett látványos látogatása érezhetően megerősítette pozícióját a közvélemény szemében.

Hirdetés

Ezzel szemben csupán a magyarok 32 százaléka gondolja úgy, hogy a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter lehet a győztes. A lakosság fennmaradó 18 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni.

Fotó: Nézőpont Intézet

A bizonytalanoknál még nagyobb Orbán előnye

A kutatás különösen érdekes tanulságot hozott a bizonytalan szavazók körében – ők a teljes minta mintegy 15 százalékát teszik ki, és választások idején gyakran döntő szerepük van. Sok esetben nem pártszimpátia alapján döntenek, hanem arról, kit tartanak esélyesebbnek.

Ebbe a csoportba tartozók 42 százaléka szerint Orbán Viktor nyeri a következő választást, míg mindössze 10 százalék látja Magyar Pétert befutónak. A bizonytalanok közel fele (48 százalék) nem tudott válaszolni, és könnyen lehet, hogy egy részük végül el sem megy majd szavazni.

Minden második magyar a kormányoldal győzelmét várja

A felmérés egyértelműen rámutat: a miniszterelnök amerikai útja látványos hatást gyakorolt a hazai politikai hangulatra. A közvélemény jelen állás szerint lényegesen nagyobb esélyt lát Orbán Viktor újabb győzelmére, mint a Tisza Párt vezetőjének előretörésére. A kérdés, hogy ez a tendencia tartós marad-e a kampány közeledtével.