Miközben a magyar kormánypártok vezetésével Patrióták Európáért néven új, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó jobboldali pártcsalád alakult az Európai Parlamentben, az Európai Néppárt (EPP) ismét a szocialistákkal és liberálisokkal kötött baloldali, a kormánypártok által háborúpártinak nevezett koalíciót. Ebbe léptek be a magyarországi baloldali pártok is, mindenekelőtt a Magyar Péter-féle Tisza Párt – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A Nézőpont Intézet megvizsgálta, hogy az előző európai parlamenti ciklus öt kiemelten fontos döntése során hogyan szavazott az Európai Néppárt és hogyan gondolkodnak arról a magyarok, illetve – a párt június 30-i Patrióta kiáltványa alapján – a Patrióták Európáért új jobboldali pártcsalád.

A közvélemény-kutatási eredmények és a képviselőcsoport szavazási statisztikáinak összevetése alapján a szuverenitásvédelem, a gyermekvédelem, a migránskvóta, az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentessége, illetve a befagyasztott uniós források ügyében az Európai Néppárt a magyar választók álláspontjával teljesen ellentétes értékrendet képviselt.

Korábban írtuk

Miközben a magyarok négyötöde (81 százaléka) egyetért azzal, hogy minden országnak védenie kell a szuverenitását a külföldi befolyás ellen, az Európai Néppárt 86 százaléka megszavazta azt a Magyarországról szóló európai parlamenti állásfoglalást, amely többek között elítélte a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény elfogadását is.

Fotó: Magyar Nemzet, Nézőpont Intézet

Ezzel szemben a Patrióta kiáltvány éppen a magyarok többségének álláspontjával összecsengően zárul:

„Előtérbe helyezzük a szuverenitást a föderalizmussal szemben, a szabadságot a diktátumokkal szemben, és a békét: ez az Európát szolgáló patrióták kiáltványa.”

A magyarok 71 százaléka szükségesnek tartja a magyar gyermekvédelmi törvény szigorítását (illetve nem ért egyet azzal, hogy a szigorítás szükségtelen lenne), s mindössze 22 százalékuk tartja ezt szükségtelennek. Ezzel szemben az Európai Néppárt 68 százaléka megszavazta azt az európai parlamenti állásfoglalást, amelyben elítélték a magyar gyermekvédelmi törvényt.

Az elfogadott dokumentum sérelmezte többek között azt az alaptörvényben rögzített tételmondatot is, miszerint az anya nő, az apa pedig férfi, valamint hogy Magyarország védi a gyermekek azon jogát, hogy személyazonosságukat születési nemükkel összhangban állapítsák meg.

Fotó: Magyar Nemzet, Nézőpont Intézet

A Patrióta kiáltványban ugyan a magyar gyermekvédelmi törvényről konkrétan nem esik szó, de az üzenet mégis egyértelműen kiolvasható a szövegből. A manifesztum megalkotói szerint Európa a valódi szabadságjogok, alapvető jogok és az emberi méltóság védelmezője, és ugyanakkor erőteljesen ellenáll minden olyan kísérletnek, amelynek célja ezeknek a szabadságjogoknak a korlátozása vagy átértelmezése, valamint ellenáll az olyan ultimátumoknak, amelyek célja annak az éppen divatos trendek szerinti megváltoztatása.

Szintén a magyarok többségi véleményével ellentétes lépésnek számított a migrációs paktum megszavazása. Miközben Magyarországon a választók több mint kétharmada (69 százalék) ellenzi, hogy egy EU-tagállamnak nyolcmillió forintot kelljen fizetnie, ha nem fogadja be más tagállamból küldött migráns menekültkérelmét, addig az Európai Néppárt nyolcvan százaléka megszavazta a kötelező szolidaritási mechanizmusra keresztelt migránskvótát, amely szankcionálja a be nem fogadó országokat.

Fotó: Magyar Nemzet, Nézőpont Intézet

A Patrióta Kiáltvány a migráció ügyében is a magyarok túlnyomó része által régóta támogatott álláspontot képviseli. A szöveg azt hangsúlyozza, hogy a patrióták olyan Európát szeretnének, amely „elszánt a határai megvédése, az illegális migráció megállítása és kulturális identitása megőrzése mellett”.

Nemcsak a magyar, de minden közép-európai ország gazdáit megviselte a háború ürügyén lazított kereskedelempolitika Ukrajnával. Az Európai Unió által meghosszabbított intézkedés ellenére a magyarok 69 százaléka ellenzi, hogy vámmentesen engedjék be az ukrán mezőgazdasági termékeket az Európai Unióba. Az Európai Néppárt jelenlévő tagjainak 77 százaléka ugyanakkor megszavazta az ukrán termékek vámmentességét is.

Fotó: Magyar Nemzet, Nézőpont Intézet

A Patrióta kiáltvány nem foglalkozik az ukrajnai háború ügyével, hiszen nem aktuálpolitikai röpirat, hanem alapító dokumentum, de a szövegből mégis kiolvasható, hogy az alapítók Európa-víziója „olyan nemzetekből áll, amelyek készek megvédeni népeiket bármely és minden potenciális veszéllyel szemben”, legyen az akár gazdasági természetű is.

A befagyasztott uniós pénzeszközökről is merőben mást gondolnak Brüsszelben, mint itthon. A magyarok többsége (55 százalék) szerint igazságtalan Magyarországtól megvonni az Európai Unió pénzügyi támogatását.

Fotó: Magyar Nemzet, Nézőpont Intézet

A brüsszeli pénzügyi szankciókat ezzel szemben a néppárti képviselők 90 százaléka támogatta. A Patrióta kiáltvány a magyarok többségével egyetértésben viszont kiemeli, hogy az általa kívánt, jövőbeli Európa nem igazolhatja a nemzeti szuverenitás elleni támadásait az európai költségvetésen keresztüli nyomásgyakorlással.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.