A magyarok túlnyomó többsége szerint ezt jól csináltuk
A magyarok csaknem kétharmada, 66 százaléka elégedett az ország erőfeszítéseivel, amely a vihar okozta veszélyek elhárítását célozta. Még a Tisza Párt szavazóinak is abszolút többsége (52 százalék) elégedett a veszélyek elhárításával – olvasható a Real-PR 93. legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelyről pénteken tájékoztatták az MTI-t.
A július 14-én és 15-én ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült kutatás összegzésében emlékeztettek, az országra július 7-én jelentős vihar csapott le, amelyre a Tisza Párt vezetője, Magyar Péter kezdetben „záporként” hivatkozott, és a kormányon kérte számon a reptér leállítását.
A felmérés adatai szerint a teljes lakosság csaknem kétharmada (66 százalék) elégedett a vihar okozta veszélyek elhárításával, a válaszadók mindössze ötöde (20 százalék) elégedetlen. Az elégedettek között 25 százalék, azaz a lakosság negyede teljes mértékben elégedettnek tekinthető, míg további 41 százalék inkább elégedettnek vallotta magát – tették hozzá.
A kormánypártok szavazói körében egyöntetű a vihar okozta károk elhárításával elégedettek aránya: tíz Fidesz-KDNP szavazóból kilenc (89 százalék) elégedettnek mondta magát. A Tisza Párt szavazóinak körében is abszolút többségben (52 százalék) vannak azok, akik elégedettek a károk elhárításával, míg egyharmaduk (34 százalék) elégedetlen – írták.
A budapesti lakosok 64 százaléka vélekedik pozitívan a kárelhárításról, míg a vidékiek 68 százaléka gondolkodik így; a fővárosiak 16 százalékának, míg a vidékiek 20 százalékának negatív a véleménye a témáról.
A nagyobb arányú véleménynyilvánítás oka a vidékiek körében az lehet, hogy a vidéki településeket nagyobb mértékben érinthette a vihar, mint a fővárost – írták az elemzésben.
A kutatás alapján a válaszadók körében az életkor emelkedésével arányosan emelkedett a védekezést pozitívan értékelők aránya: a fiatal korosztály (18-39 évesek) körében 58 százalék elégedett a védekezéssel, tehát a körükben is abszolút többsége van ennek az álláspontnak. A középkorúak (40-59 évesek) körében már 68 százalék vélekedik így, míg az idősek esetében (60 év felettiek) tíz emberből hét (73 százalék) elégedett a vihar okozta veszélyek elhárításával – közölték.
Minden vizsgált társadalmi csoportban minimum abszolút többsége van az elégedettek táborának – zárul a Real-PR 93. debreceni székhelyű országos és helyi közvélemény-kutatásokkal foglalkozó cég közleménye.
