A mai fiatalok tényleg agresszívabbak

A cikk megírását megelőző napokban e sorok írója tanúja volt egy klasszikus „lehúzásnak”, amikor is egy ránézésre 17 és egy 14 éves kamasz megpróbálta elvenni egy harmadik gyerek értékeit. Fényes nappal, Budapesten, a Hungária körúton. A támadók csak határozott felnőtt felszólítására engedték el áldozatukat. Sem ez, sem pedig a szekszárdi eset nem egyedülálló. Évek óta időről időre felkap a sajtó hasonló ügyeket, hazánkban és más országokban egyaránt.

– Hogy az erőszakkal kapcsolatban milyen képek élnek az emberek fejében, az nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben – magyarázza Hal Melinda, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezető kutatója.

A szakértő szerint a fiatalok teljes mértékben hozzászoktak az erőszak látványához, ami egyértelműen a médiafogyasztási szokásokra és az új típusú médiatartalmak megjelenésére vezethető vissza. A régebbi filmekben az erőszak mellett megjelentek az érzelmek is, ma már sok esetben a vegytiszta brutalitás dominál.

– A fiatalok az agressziót, az erőszakot elfogadják, úgy gondolják, ami a képernyőn megjelenik, az a valóság – mondja a klinikai szakpszichológus.

Hal Melinda hozzáteszi: a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalabb, tehát a 14-től 18 vagy akár 20 évesig terjedő korosztály körében drámaian rossz a „médiaértés” képessége. A 14 év körüli gyerekeknek – akik jellemzően már felnőttnek érzik magukat – több mint a fele azt hiszi, hogy a tévében látott film teljes egészében megfelel a valóságnak. Nem képesek elkülöníteni, mi a valóság, és mi nem az. Ez az oka, hogy nem tudják megítélni egy-egy helyzet súlyát. Nem tudják, hogy a valóságban másként működnek a dolgok, egy való életben elsütött fegyver halált okozhat, az áldozat nem kel fel többé, egy ütés után pedig a bántalmazott igazi fájdalmat érez majd, esetleg meg is sérülhet.

– A valóság és a fikció összemosódik – summázza Hal Melinda. Úgy látja: a különböző álreality show-k különösen károsak a gyerekek valóságérzékelésére. A tinédzserek meg vannak döbbenve, amikor megtudják, hogy a kedvenc realitysorozatuk egy forgatókönyvet követ; hogy a szerepeket színészek játsszák. Amatőrök, de mégiscsak színészek.

A világhálón keresztül folyamatosan negatív, erőszakos ingerek érik a fiatalokat. Ma egy gyerek átlagosan már 3 éves korban médiafogyasztóvá válik. Míg játszik, a háttérben megy a híradó, nemegyszer pedig már óvodások kezében is tablet vagy okostelefon van. Az erőszakos tartalmak minden felületen megszaporodtak, a szülők felelőssége, hogy mi jut el ebből a gyermekhez.

Az erőszakos támadások szaporodása azzal is szoros összefüggést mutat, hogy egyre inkább megfigyelhető a fiataloknál az önkontroll hiánya. Amikor két gyerek összeszólalkozik, esetleg össze is verekszik, egyszer eljutnak arra a pontra, ahol lennie kellene egy stop gombnak az idegrendszerükben, amely bekapcsol, mert érzik, hogy ha folytatják, annak rossz vége lesz. Fel kellene gyulladnia annak a félelemlámpának, ami jelzi, hogy vészhelyzet van, a másik megsérülhet. Ez azonban egyre ritkábban történik meg. Egy ütés gyakran brutális folyamatokat indít el, az erőszak spirálként működik, újabb és újabb agressziót szül. És onnantól kezdve, hogy az egyik megüti a másikat, az pedig visszaadja, sose lesz vége. Még akkor sem, ha épp becsöngetnek és elmennek a tanórára; az ügy folytatódik később vagy az iskolán kívül.

– A fiatalok hozzászoktak az erőszakhoz, közben pedig nincs alternatív mód számukra, hogy levezessék a frusztrációikat, kisebbségi érzésüket vagy egyáltalán a kamaszkori hormonális változásokból eredő feszültségeket. Tehát nem az agressziót kellene büntetni, hanem az abból fakadó erőszakot, ami egyben a kontroll hiányát mutatja – fejti ki Hal Melinda.

A fiatalok sokszor a deviánsan viselkedő felnőttek konfliktuskezelési eszközeit utánozzák, legyen szó filmes vagy valóságos karakterekről. A mintákat igen gyakran egy-egy mentálisan labilis, normatívtól eltérő hős adja. A kutatások azt mutatják, hogy a legnagyobb problémát a bizonytalanság okozza a kamaszok viselkedésében; az állandó változás, ami a fiatalok környezetében és életében lezajlik, instabilitást okoz a lelkekben. Bizonytalanságból pedig manapság bőven akad.

– Felnőtt egy olyan generáció, amelyik a középiskolás éveiből kettőt elvesztett a koronavírus miatt, utána gazdasági válság következett, háború a szomszédban, majd újabb gazdasági válság elé nézünk. Egzisztenciális szempontból ezek problémát okoznak, családi veszekedéseket idéznek elő, amelyek egyre gyakoribbá válnak, majd a család széthullásához vezethetnek – magyarázza Hal Melinda.

Az agresszió áldozatai általában szégyellik magukat. Ha fiúkról beszélünk, gyakran jellemző a „fiúk nem sírnak” gondolkodás. Dominanciaharcban kudarcot vallottak, amit szégyenként élnek meg. A lányok esetében más a helyzet, sokkal könnyebben beszélnek az őket ért sérelmekről. Körükben a verbális bántalmazás inkább a gyakoribb, aminek élettani okai lehetnek, hiszen a lányok verbálisan kezdenek el korábban érni, és az érzelmekre jobban ható technikákat alkalmaznak. Az online zaklatás mind a két nemre hasonló arányban jellemző.

Az agresszió elhárítása kapcsán Hal Melinda elmondja, fontos, hogy a fiatalokat arra neveljük, hogy képesek legyenek és merjenek is segítséget kérni. Oda tudjanak fordulni a szülőkhöz, tanárokhoz, kortársakhoz. Nagyon sokszor elrettentő erővel hat támadás vagy zaklatás esetén, ha a megtámadott el tud jutni valamifajta nyilvánossághoz, hogy mások is lássák. Minden zaklatás legjobb ellenszere, ha kivisszük a kétszemélyes térből az ügyet. Ha iskolában történik a támadás, akkor egy közelben lévő felnőttnek kell szólni: az iskolaőrnek, a pedagógusnak vagy akár a takarítónak. Hogyha kihozzuk az agresszort a kétszemélyes helyzetből, az nagyon nagy százalékban meghátrálásra készteti. Indokolt esetben a rendőrséget is értesíteni kell. Ilyen esetekben nem feltétlenül követi eljárás, hosszadalmas procedúra a rendőri segítségnyújtást, gyakran rendőri tanácsadók lépnek közbe. Elhúzódó konfliktusok esetén mód van Magyarországon mediátor segítségét is kérni.

– Azt szoktam javasolni, vonjuk be a mediátort, tegyünk néhány próbát. Ez csak beszélgetés, a szakember azonban nem engedi, hogy adok-kapok legyen belőle, hanem haladni kezdenek a megoldás felé, mindenki képes lesz kifejezni az érzelmeit – mondja Hal Melinda.

A pszichológus szerint az erőszakmentes konfliktuskezelési technikák rendkívül hatékonyak, hiszen a beszélgetés közben az áldozat kikerül a dehumanizált pozícióból. Az agresszor ugyanis a legtöbb esetben úgy látja az áldozatát, mint egy darab húst. Nem veszi észre benne az érző lényt, ám ha az áldozat elkezd az érzéseiről beszélni, az jellemzően gátat vet a további agressziónak.

– Beszéltessük az érzelmeiről az áldozatot, ez nagyon sok esetben már elég ahhoz, hogy az agresszor visszahőköljön – magyarázza a pszichológus. A sértettet és a támadót is meg kell hallgatni, mindenkinek elégtételt kell szolgáltatni, de a vége a kézfogás kell hogy legyen. A feleknek egyáltalán nem kell egymást szeretniük, nem kell hogy barátkozzanak, egyszerűen le kell zárniuk a konfliktust.

A mediátor segítő bevonása azért is jó megoldás, mert amennyiben a gyereket efféle esetek miatt a szülők átviszik egy másik iskolába, nyolcvan százalékban a korábbi a szerepeket fogja „felvenni” a következő közösségben is.

Az erőszakos cselekményekről készült videófelvételek Hal Melinda szerint erkölcsi és jogi kérdést is fölvetnek. Megdöbbentően kevesen tudják, de Magyarországon már 12 éves kortól büntethető, aki személyiségi jogokat sértve felvételt készít társairól, tárolja vagy megosztja őket a közösségi médiában.

– Ha vicces képeket csinálunk a barátainkkal úgy, hogy mi is rajta vagyunk, az nem jelenti azt, hogy a kép kizárólag a miénk, hiszen mások is szerepelnek rajta – magyarázza a pszichológus.

A helyzetet súlyosbítja, ha olyan felvételeket készít egy fiatal, ahol valakit megvernek, megaláznak, esetleg szexuális jellegű megnyilvánulásokat rögzítenek. Az ilyen felvételek videómegosztó felületekre történő feltöltése, nyilvánossá tétele bűncselekmény. A pillanatnyi hírnév nem éri meg az azt követő procedúrát, lelki törést, kapcsolati nehézségeket sem a felvételen szereplő, sem az azt készítő számára. A fiatalok sok esetben nem gondolnak bele, hogy a társuk felismerhető lesz, súlyosan sértő a felvétel, megalázó helyzetbe hozza a másikat. A következményekkel mindaddig sincsenek tisztában, amíg rendőrségi ügy nem lesz az esetből, vagy az intézmény nem lép közbe.