– Mivel foglalkozik a Drábik János Alapítvány?

– Az elmúlt háromszáz évben teljesen átalakult a világ, ugrásszerű technikai fejlődést ért el, a lovas futároktól eljutottunk az e-mailig, a szekértől az űrhajóig. Csak a pénzügyi rendszer maradt olyan, amilyen volt. Pénzügyi modernizációra van tehát szükség, mert a mostani berendezkedés fenntarthatatlan és életellenes. Hadd mondjak erre három példát! Elavult és elfogadhatatlan, hogy egy állam kibocsáthat adóslevelet, de nem bocsáthat ki pénzt. Lényegét tekintve ugyanis adóslevélnek minősül minden államkötvény, kincstárjegy és így tovább. Mármost ha egy állam adóbevételei terhére kibocsáthat adóslevelet, akkor joggal tesszük fel a kézenfekvő kérdés: miért nem pénzt bocsát ki ehelyett? Miért mástól vesz föl kölcsönt, ahelyett, hogy maga gondoskodna forrásairól? Hát azért, mert a nemzetközi bankrendszer és a különböző befektetőalapok megveszik az állampapírokat, és ezzel szédítő kamatnyereséget söpörnek be, amiért ők igazából nem adnak semmit, mert visszakapják. Az államok viszont veszítenek ezen. Ez nyilvánvalóan nem épeszű dolog. Ugyancsak tarthatatlan állapot, hogy a magántulajdonú kereskedelmi bankoknak gyakorlatilag áttételesen joguk van pénzt kibocsátani. Ma a kötelező tartalékráta ugyanis öt százalék, amit a Magyar Nemzeti Bankban kell elhelyezni, s a kereskedelmi bankok ezután kamatot kapnak. De ez azt is jelenti, hogy az a kereskedelmi pénzintézet, amelyiknek a Magyar Nemzeti Bank számláján van ötmillió forint tartaléka, ezután még további kilencvenötmillió forint betét fedezet nélküli, azaz az adós fizetési ígéretével rendelkező fedezetlen kölcsönt adhat, vagyis voltaképpen pénzt teremt a semmiből. Hogy van ez? Az állami pénzkibocsátást az állam valós felügyelete alól kivont Magyar Nemzeti Bank szabályozza, miközben a magántulajdonú kereskedelmi bankok tetszés szerint varázsolnak pénzt a levegőből? Belátható, hogy ez megint csak nem épeszű dolog. Az államnak itt be kell avatkozni, száz százalékra emelve a tartalékrátát, hogy a kereskedelmi bankok csak a valóban betétből származó és rendelkezésükre álló pénzt adhassák kölcsön, mint a takarékszövetkezetek. Másképp mondva, az államnak e téren vissza kell szereznie szuverenitását. És annak is véget kell vetni, hogy a termelő gazdaságot megkerülve, azt figyelmen kívül hagyva, pénzből lehessen pénzt fialtatni, vagyis kockázat és munka nélkül haszonhoz jutni. A pénzt vissza kell kényszeríteni a reálgazdaságba, hogy ezáltal részt vegyen a termelésben, az értékek előállításában és az eredményesség függvényében kapjon tisztes részesedést a haszonból. A Drábik János Alapítvány célja, hogy olyan eszközöket adjunk a magyar társadalom kezébe, pontosabban olyan, bizonyítottan működőképes eszközöket tudjunk megismertetni minél szélesebb nyilvánossággal, melyek segítségével a fenti tarthatatlan állapotokból kiszabadulhatunk, munkahelyeket teremthetünk és gazdasági önvédelemre képes közösségeket építhetünk.

– Milyen eszközök ezek?

– Röviden összefoglalva egy olyan rendszer kiépítését szeretnénk elérni, illetve egyelőre elindítani, mely hasonlatos a svájci WIR-szisztémához. E betűszó a Wirtschaftsring kifejezés rövidítése, ez egy szövetkezeti rendszerben 1934 óta működő alternatív elszámolási szisztéma elnevezése. A WIR-ről tudni kell, hogy a svájci GDP közel 5 százalékát ilyen fizetőeszköz alkalmazásával hozzák létre. Lényege, hogy hosszú távon nem őrzi értékét, ezért folyamatosan pörög a helyi gazdaságban, elsősorban természetesen kis- és közepes vállalkozások részvételével. Fontos hangsúlyozni, hogy nem helyi pénzről van szó, hanem az egész országra kiterjedő másodlagos elszámolási eszközről. Ebből kiindulva mi is olyan pénzt, illetve pénzhelyettesítő eszközt szeretnénk meghonosítani, melyet a társuló magyar emberek, illetve jogi személyek saját használatukra bocsátanak ki, éspedig úgy, hogy ennek mind a hazai, mind az európai uniós jogi háttere kikezdhetetlen. Ma közel egymillió munkaképes magyar embernek nincs állása, mert kiszáradt a vállalkozások működtetéséhez szükséges hitelezés, ezért létfontosságú, hogy a hiányzó tőkét valamivel pótoljuk.

– Igen ám, de mivel?

– Az általunk elgondolt, állam által kibocsátható pénzpótló eszközt, amit a közérthető modellezés kedvéért nevezzünk egyszerűen fehér pénznek, az emberek, a cégek kamatmentesen használhatják. A rendszer lényege, hogy nincs szükség új forrásra, pláne kölcsönre, és e fehér pénz semmilyen formában nem kapcsolódik a jelenleg működő magyar pénzrendszerhez. De hogy ne beszéljek rébuszokban, rátérek a megvalósítás módozataira. Az állam beindít egy olyan programot, amelynek értelmében öt esztendőn át évente 20 százalékkal fehér pénzben megemeli a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat, és az állami beruházásokat az állam részben ezzel finanszírozza. Ha most azt akarja kérdezni, hogy miből, akkor erre az a válaszom, hogy ehhez megint csak nem szükséges új forrás, mivel maga az állam bocsátja ki.

– Könyörgünk, mondja a receptet!

– Mondom. Az említett fehér pénz működésének lényege, hogy azt csak a köré szerveződő, önkéntesen belépő elfogadóhelyeken lehet elkölteni, de azt minden hónapban el is kell költeni, mert teszem azt, a júniusi fehér pénz júliusra elveszíti értékét, hiszen az a cél, hogy forogjon, pörgesse a gazdaságot. A fehér pénzt elfogadó üzletek a befogadott fehér pénzt vagy elköltik egy másik üzletben, vagy árut vásárolnak, vagy munkabért fizetnek belőle, vagy adót, amivel az állam vissza is kapja a fehér pénzt, ami közben elvégezte állami feladatát, és még a gazdaságot is olajozta, tehát a termelés biztonsága és ezáltal a munkahelyteremtés is biztosított. A rendszer természetesen nyitott, hiszen az Európai Unió tiltja a nemzeti alapú megkülönböztetést, így amennyiben bármely multi cég vállalja, hogy az adott feltételekkel, vagyis magyar terméket és szolgáltatásokat kínálva belép a rendszerbe, megteheti. De nem csak alapvető kínálat áll a vevő rendelkezésére, ha például egy gazda mezőgazdasági kisgépet akar vásárolni, akkor a gyors értékvesztéstől függetlenül módja lesz mondjuk egy évig megtakarítani a fehér pénzt, amit az e célra létrejövő elszámolóházak, illetve klíringházak kamatmentesen átadnak olyan vállalkozóknak, akik hajlandók terméket gyártani. Így a termelési és a vásárlói oldal is jól jár. Az egyetlen kritikus pont csupán az, hogy a rendszer beindításakor rendelkezésre áll-e majd elégséges mennyiségű áru. De mivel csak a mezőgazdaság ma még mélyen adottságaiból fakadó lehetőségei alatt termel, gyorsan feltölthető lenne a rendszer. Vagyis a keresleti és a kínálati oldal is dinamikus növekedést tudna produkálni, és mert a fehér pénz után az állam természetesen adó- és járulékbevételeket is elkönyvelhet, ez anélkül teremthet forrást a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak fehér pénzzel való kiegészítésére, hogy a forint rendszerét érintené. Az évi húszszázalékos kiegészítés pedig érezhetően fölerősítené a belső vásárlóerőt, amiről oly sokat beszélünk, és ami ma olyannyira hiányzik. Összefoglalva az a lényeg, hogy a folyamatos pörgésre felépített fehér pénz a forinttól függetlenül dinamizálja a rendszerbe belépők gazdasági teljesítményét, növeli a keresletet és a kínálatot egyaránt, ami munkahelyeket, illetve a forintban folyósított fizetések és nyugdíjak kiegészítéséhez forrást teremt, ez pedig fizetőképes belföldi keresletet eredményez. A munkahelyek létrejötte újabb bevételeket jelent az államnak, hiszen aki dolgozik, az nem eltartott ember, hanem adót és járulékot fizet. Ez a rakétaszerű lökés reálisan megvalósíthatóvá tenné tíz év alatt egymillió munkahely létrehozását.

– Vajon a nyilvánvalóan ellenérdekelt nemzetközi pénzrendszer irányítói és rezidensei ezt szó nélkül tűrnék?

– Természetesen nem. Ők zsigeri éberséggel óvják pénzteremtési és hitelezési monopóliumaikat, és mivel ma még vitán felül erőfölényben vannak, minden kíméletlenségüket latba vetve igyekeznének megtorolni, ha a magyar kormány bekapcsolódna egy ilyen rendszer kialakításába. Súlyos politikai kérdés, hogy hazánk mindenkori vezetői a fennálló euroatlanti rend keretein belül próbálnak változtatni a körülményeken, vagy azokból kilépve a frontális ütközést választják. Utóbbi rendkívül drámai társadalmi megrázkódtatással járna, amire az ország népe sem mentálisan, sem másként egyáltalán nincs felkészülve. A civil felelősségvállalás azt is jelenti, hogy nem várunk mindent a politikától, hanem összefogással igyekszünk olyan területen cselekedni, ahol a politikának a fent említett okokból ma nincs vagy rendkívül szűk a mozgástere. Ezért az imént vázoltaknak van egy B változata is, mellyel állami közreműködés nélkül, mi magunk kiépíthetjük a rendszert, amit persze adófizetésre nem tudnánk használni, de minden másra igen, ha kiépítjük a hozzá tartozó közösséget.

– Ennek mi a lényege?

– Mindössze vállalkozó szellemű magyarokra van szükség hozzá, akik úgy döntenek, hogy szövetkezeti vagy más jogi formában pénzhelyettesítő eszközt bocsátanak ki, vagyis elkezdik a multidevizás pénzrendszer kiépítését. Ez nem azonos a ma létező, egyébként nagyon hasznos és egyre sikeresebben működő helyi pénzek intézményével, mivel országos lefedettségben gondolkodunk, ami által nemcsak egy kisebb térségben, hanem Soprontól Nyíregyházáig, Miskolctól Pécsig használható az alternatív elszámolási eszköz. Ennek fedezete nem a forint, amiből hiány van, hanem a magyar munka és annak eredménye, hiszen ez korlátlanul elérhető. A rendszer létrehozása nagyon egyszerűnek tűnik, de távolról sem az. Óriási akadályt jelent az információhiány. Az emberek nagy többsége ma még nem is hallott a fehér pénzről, mások pedig gyanakodva kérdezik, mibe kerül mindez nekik, tehát bizalmatlanság is érzékelhető. Ezt előadásaim során gyakran tapasztalom. Mondanom sem kell, a tömegtájékoztatásban is döntő pozíciókat birtokló ellenérdekelt globális pénzrendszer ágensei tudatos elhallgatással igyekeznek elrejteni az emberek elől az ismereteket, és az információhiányból fakadó érdektelenség is tapasztalható. Ha komolyan vesszük a közszolgálat fogalmát, az adófizetők pénzéből fenntartott tömegtájékoztatási eszközöknek jelentős időtartamban kellene ezzel foglalkozni, hiszen olyan eszközrendszerről van szó, aminek alkalmazásával a leghúsbavágóbb mindennapi gondjainkon bizonyítottan eredményesen lehetne enyhíteni. Szeptembertől terveink szerint afféle szabadegyetem jelleggel ismeretterjesztő előadás-sorozatot indítunk be, és egy jelentős lépésre is elszántuk magunkat, szeretnénk mielőbb egy közérthető, látványvilágában és tartalmában is könnyen befogadható, informatív filmet készíteni az alternatív elszámolási eszközökről, bemutatva a sikeresen működő példákat. Ez persze komoly költséget jelent, szerencsére egy komoly hazai élelmiszer-ipari vállalat felajánlotta támogatását, de minden segítséget köszönettel veszünk. Az alapítvány elérhetőségei megtalálhatók a www.drabikjanos.org honlapon, amelyen keresztül egyébként minden érdeklődő fölveheti velünk a kapcsolatot, fölteheti kérdéseit.

Ágoston Balázs

Drábik János

Jogász, újságíró, publicista, a Szabad Európa Rádió nyugalmazott vezető programszerkesztője

1938-ban született Budapesten. Csellistának készült, zenei tanulmányait a budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában és Zenei Gimnáziumban végezte, itt érettségizett 1956-ban.

Egy baleset miatt pályaváltoztatásra kényszerült, 1960-ban fejezte be tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 1968-ban pedig az ELTE Bölcsész Karán, ahol esti tagozaton filozófiát tanult.

1971-ben ügyvédi-jogtanácsosi vizsgát tett, előzőleg újságíró-iskolát is végzett. Tanulmányait a New York Universityn folytatta, 1981-ben bejegyzett jogtanácsos lett New York államban.

1983-tól Münchenben dolgozott a Szabad Európa Rádiónál, ahol Kézdi Pál néven számos műsort írt és szerkesztett. Sorozatot készített többek között a sztálinizmusról, az amerikai alkotmányról, a neokonzervativizmusról, a Szovjetunió történetéről. 1983-tól aktívan részt vett a müncheni Széchenyi Kör tevékenységében, ahol több előadást tartott. 1993–1998-ig a Kör titkára volt.

1998-ban a Kereszténydemokrata Néppárt országos listáján indult a választáson, de nem nyert mandátumot.

A Leleplező magazin főmunkatársa, alapító tagja a 2000 áprilisában megalakult Összefogás a Fennmaradásért mozgalomnak. 2008 óta a Független Újságírók Szövetsége elnökségének tagja.

Számos cikk és könyv szerzője.

Nős, felesége vegyész.