Nemcsak bírák, ügyészek, politikai nyomozók és áldozataik nevét, adatait olvashatjuk a NEB új, perek56.hu internetes adatbázisában, de megdöbbentő képet kapunk a forradalmat követő kádári bosszú brutalitásáról és mélységes cinizmusáról is. Múlt pénteken a Kúrián tartott konferencia keretében mutatta be a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a regisztert, itt beszélgettünk Földváryné Kiss Rékával, a NEB elnökével.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Arca lett a megtorlásnak, most már nevek köthetők a 126 halálos ítélettel végződő per közreműködőihez. A megtorló rendszer egyre szélesebb körére próbálják ráirányítani a figyelmet, nevekkel, életrajzokkal, karriertörténetekkel…

– A NEB már korábban nyilvánosságra hozta több olyan bíró és ügyész nevét, életrajzát, akik a kádári megtorlásban tevékenykedtek. Csakhogy gyakran már a politikai rendőrségen eldőlt az őrizetbe vettek sorsa. Sokszor szinte egy az egyben az került az ügyekkel kapcsolatos vádiratokba, majd az ítélet indoklásába is, amit a nyomozók összeállítottak az ügyről. Úgy gondoltuk tehát, hogy meg kell mutatni a megtorlás teljes gépezetét, annak minden fogaskerekével együtt.


– Mit szólnak ehhez az érintettek, vagyis inkább leszármazottaik?

– Kutatható dokumentumokból dolgoztunk, segített bennünket a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár, a Hadtörténeti Levéltár és Budapest Főváros Levéltára is. Vannak tapasztalataink arról, hogy mi következik ilyenkor. Igen, lesznek emberek, akikben más kép élt eddig a szüleikről, nagyszüleikről vagy valamelyik szeretett rokonukról, és most szembe kell nézniük a valósággal. Kellő empátia él a NEB minden kutatójában, de meg kell felelnünk a ránk vonatkozó törvényi kötelezettségnek és a hitelességnek.


– Elképesztő dolgokra világít rá a regiszter, túl a száraz adatokon. Torz, bosszúszomjas ítéletekre, az igazságszolgáltatás kézi vezérlésű pártirányítására, bírák, ügyészek, belügyesek karrierizmusára. Egységes tematika szerint születtek a döntések?

– A gépezet politikai elvárásokat teljesített. Például azt az érzetet kellett keltenie, mintha a forradalom ellenforradalmi bandák, különféle lumpencsoportok műve lett volna, amihez semmi köze nem volt a becsületes munkásságnak és parasztságnak. Ezt a célt szolgálta sok-sok ügy köztörvényesítése, a felkelőkből közönséges bűnözőt, például rablógyilkost fabrikáltak, a szovjet csapatok ellen küzdő felkelőt pedig gyilkosságért ítélték el. Fontos a vidék sorsa is, ahol a széthulló tanácsrendszer helyébe lépő nemzeti bizottságok vezetőinek a legsúlyosabb vádakkal kellett szembenézniük, pedig csak az új, demokratikus közigazgatás megteremtésén munkálkodtak. Egy központi ügyészségi utasítás szerint a nemzeti tanácsokat eleve a fegyveres felkelői csoportok bázisainak kellett tekinteni. Vagy nézzük a fiatal Tumbász Ákos esetét, akinek egy abszurd kémkedési ügyet varrtak a nyakába, amely szerint el akarta juttatni az imperialistákhoz a csepeli telefonkönyvet. Kivégezték. A hatalom céljaihoz kellett igazítani a pereket.


– Hogy nyilvánult meg a bírák, ügyészek karrierizmusa?

– Kádár Ignác vagy Csík Péter ügyészek például maguk jelentkeztek, hogy ellenforradalmi ügyekben képviselhessék a vádat. Erre építették a karrierjüket. És nyilván örültek azoknak a komoly pénzjutalmaknak is, amiket a rendszertől kaptak. Az adattárból az is kiderül azonban, hogy voltak ügyészek, akik nem kértek halált a rájuk szignált vádlottakra, de a gépezet végül mégis elpusztította védenceiket. Hiába ért ugyanis véget az elsőfokú tárgyalás „csak” börtönnel, a védő enyhítésért fellebbezett. Másodfokra került az ügy, ott viszont a bíróság halálra ítélte az illetőt. De voltak olyan ügyészek is, akiknek büntetésként kellett részt venniük az eljárásokban például azért, mert forradalmi bizottságok tagjai voltak, és úgymond „jóvá kellett tenniük a botlásukat”. Másokat azonnal eltávolították a pályáról, csak nehezen kaphattak munkát… Számosan pedig önként hagyták ott a hivatásukat, amikor szembesültek azzal, hogy mit vár el tőlük a hatalom.

– Az adattárból az is kiderül, hogy a perekben nemcsak a tanácsvezető bírók, hanem a népi ülnökök is ítélkeztek. Néha három elemivel…

– Igen, a rendszer egyszerre épített a tanácsvezető bírákra és a laikus bírákra, vagyis a népbírákra, népi ülnökökre. Őket a párt választotta ki, politikai feladatot teljesítettek, ez volt a dolguk. Az ülnökök és népbírák skálája igen széles volt, az iskolázatlan kőművessegédektől korábbi miniszterekig, tábornokokig terjedt. Ülnök volt például Györe József, Rákosi egykori belügyminisztere, és katonai ügyek ülnöke volt Gyurkó Lajos tábornok, a kecskeméti III. hadtest parancsnoka, akit Kádár azért dicsért meg, mert a forradalom napjaiban végiglövette a Duna–Tisza közét. A népbíróságok tanácselnökei, illetve az ügyészek gyakran elég keveset tudtak a törvényekről, az igazságszolgáltatásról. Többen közülük az ötvenes évek kádercseréi nyomán, egyetemi végzettség nélkül kerültek az igazságszolgáltatás rendszerébe. Csupán a Bírói és Államügyészi Akadémiának nevezett egyéves tanfolyamon vettek részt, majd életekről, sorsokról döntöttek. Persze az MSZMP utasításai szerint.


– A közvélemény még ma is úgy tudja, hogy Kádár a forradalom után teljesen leírta az ÁVH-t. Erről szólt Moldova György Az elbocsátott légió című regénye is. Valóban így történt?

– Dehogy! Moldova regénye az 1962-es évről szól, amikor Kádárék, a megtorlás levezénylése után megpróbáltak néhány kellemetlenné vált szereplőt háttérbe szorítani, de szó sem volt az állomány szélnek eresztéséről. A Rákosi-diktatúra ávósainak, bíráinak, ügyészeinek nagy része a helyén maradt, végigcsinálták a megtorlást, sőt később, a „kádári konszolidáció” idején is a rendszer részeként ténykedtek. Például a győri perben a többek között Földes Gábor rendezőre, Tihanyi Árpád tanárra és Gulyás Lajos lelkészre első fokon halált osztó, péksegédből lett bíró, Gyepes István még harminc évig a megyei bíróság elnöke volt, egészen nyugdíjba vonulásáig. Mások a megtorlás után a kultúra, a külügy vagy a gazdaság különféle posztjaira kerültek. A Földes-per másodfokú tárgyalásának katonai ülnökei közül az egyik a katonadiplomáciai csúcsokig vitte, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői törzsfőnökének magyar helyetteseként vonult nyugdíjba. Vagy itt van Borsi Zoltán esete, aki 27 évesen, fiatal káderként kezdte az ügyészi pályafutását 1953-ban, és a kádári megtorlás részeseként rengeteg emberre kért halálos ítéletet másodfokon. Ő 1990-ben ment nyugdíjba mint a Legfőbb Ügyészség titkára, és egyetemi docens. Ferencsik József államvédelmi ezredes pedig a Hungexpo igazgatóhelyettese lett. Ugyanez volt a helyzet az alacsonyabb rangú nyomozókkal, vizsgálókkal is. A Kádár-rezsim pedigrés jogászokat, belügyi vezetőket faragott a megtorlás szereplőiből. Kádár úgy gondolta, most már ne a harcosság, hanem a konszolidáltság legyen a rendszer védjegye.


– És a teli frizsider… Úgy tudni, a gépezet több csavarja is külszolgálatba kerülhetett…

– Igen, ilyen volt például Rajnai Sándor, aki a legfontosabb politikai ügyekben vett részt, így ő volt a Nagy Imre-per vádlottjait kihallgató K-részleg vezetője. Előbb bukaresti, majd moszkvai nagykövet lett. És ilyen volt Gyémánt András is, a korábbi katonai ülnök, akire Magyarország berni követségének vezetését bízták. De legalább annyira fontos azoknak a pályája, akik a megtorlás után nem futottak be ilyen szembetűnő karriert, de egy szürke had tagjaként biztosították a rendszer stabilitását. A közös titok tartotta egyben ezt a sereget.


– Meddig tartott a NEB kutatása?

– Még 2014-ben kezdtük, összesen 110 ezer oldalnyi peranyagot és 30 ezer oldalnyi személyzeti dokumentumot dolgoztunk fel.


– Mi értelme van ennek az egésznek? – kérdezik majd sokan itt is, ott is…

– Közös történeti emlékezet nélkül nem tud fennmaradni egy nemzeti közösség sem. Ez az egyik ok. A másik, tudatosítani, hogy minden tettnek következménye van. Ugyanis mindig van döntési, választási lehetőség, akár borzasztóan erős kényszerítő hatások és körülmények között is. Erkölcsi kötelességünk szembesülni történelmünk felemelő és fájdalmas fejezeteivel egyaránt. És fontos az is, amit Darák Péter, a Kúria elnöke mondott a konferencián: a magyar rendszerváltás az ötvenhatos forradalom szellemi és morális alapjain nyugszik.


– Miért most készült el a regiszter, miért nem mindjárt 1990-ben? Gulyás Gergely miniszter megegyezéses rendszerváltásról beszélt a konferencia megnyitójában…

– Igen, hiányozhatott a politikai akarat. Az iratanyag 1990-ben csak töredékesen állt a kutatók rendelkezésére, és később is csak lassan vált hozzáférhetővé. A legtöbb feladat tehát a mi generációnkra maradt.