A betegszállítási tevékenység privatizációja a végéhez ért

A betegszállítást végző magánmentők megkapták az OMSZ korábbi megrendeléseit, és hozzá az állami finanszírozást. Kell-e ennél több? Nulla rizikó, garantált bevétel. Eközben az Országos Mentőszolgálat hiánya oly mértékűre duzzadt, hogy kétmilliárd forintnyi támogatás nélkül mára már működésképtelen lenne. A mentő haldoklik, a magánmentők virulnak.

Elszorul az ember torka a sziréna hangjára.

– Mi történt már megint? – süvít a levegőben a fel sem tett kérdés, amint a mentő-autó szlalomozva előzi az összetorlódott autókat. Egy pillanatig mindenki a száguldó autóra mered. Bár megszokott a látvány, hisz a főváros utcáin átlagosan kettő-ötpercenként tűnik fel egy mentőautó, mégis újra és újra magára vonja a járókelők riadt tekintetét. Másodpercek múltán már messze jár: ahogy halkul a hangja, úgy erősödik a nyomában a forgalom megszokott moraja. Riasztás, indulás, száguldás… Nekik ez az élet. Segíteni, menteni, átlátni, dönteni, cselekedni. Újra száguldani, mert minden perc, minden felesleges mozdulat valakinek az életébe kerülhet…

– Aki öt évig kibírja, és a szolgálatnál marad, abból már jó mentős lehet. Aki tíz évig itt marad, nagyon sokat kap. Bajtársiasságból, helytállásból, kollegialitásból. Emberségből. Az talán a legjobb érzés a világon, hogy tudott másokon segíteni. Ez teszi széppé a mi hivatásunkat. Ritka, ha valaki tíz év után hagyja el a pályát. Akkorra már kialakul valamifajta különös függőség. Hogy nem tudná már az életét elképzelni a mentő nélkül. Innentől viszont, legalábbis én így éltem meg, megfordul a kocka és a mentős egyre többet ad: többet, mint amennyit valaha visszakap – mondta a Demokratának egy mentőtiszt, aki azért nem szeretné, ha a nevét közölnénk, mert a mentősök már egy jó ideje nem érezhetik a munkahelyüket biztonságban a szolgálatnál.

– Nehéz időszak ez a mostani. Sok a bizonytalanság. Azzal indul a szolgálat, hogy jól át kell nézni az autókat, működnek-e, rendben van-e a felszerelés. A mentés csupa kérdőjel. Tudnak-e a kórházak beteget fogadni? Hozhatjuk a sérültet? Míg korábban működtek a bejáratott, jó kapcsolatok, és elég volt annyit mondanunk, hogy beteget hoztunk, a kórházakban ma már sokszor fanyalogva kérdik: de miért épp ide? Persze minden reggel megkapjuk a tájékoztatást a rádión, hogy melyik kórház az ügyeletes, azonban egyre gyakrabban kell azzal számolnunk, hogy esetleg nem fogadnak. Ilyenkor a beteg marad az autóban, és irány egy másik kórház. Ez azokban a napokban, amikor egymás után zártak be az intézmények, illetve szűntek meg a különböző osztályok, nemegyszer teljesen kiszámíthatatlanná vált. Egyik nap még fogadta a kórház a betegeket, a következő nap pedig már nem.

Így megy ez már jó ideje. Ha a Margit kórház nem fogad, irány a János kórház. És nyoma sincs a betegfelvételnél a korábbi nyugalomnak, a higgadt magabiztosságnak. Feszültté vált a légkör. Az egész nap csupa idegeskedés: kapkodás, káosz, az át nem gondolt intézkedések következményei.

– Az, hogy az én autómban ebbe nem halt bele senki, csak annak köszönhető, hogy a Jóisten velünk volt – foglalta össze az elmúlt hónapok tapasztalatait, és az egészségügyben kialakult káoszt a mentőtiszt. – A legrosszabbak a kánikula hetei voltak. Sokat mentünk, rengetegen rosszul lettek. Közben még sok új mentőautóban sincs légkondicionálás, és volt olyan, hogy a beteg nem volt hajlandó beszállni a mentőbe, mert attól félt, hogy a hőségtől még rosszabbul lesz. Meg akarnak ölni? – kiabálta, és inkább taxit hívott, hogy bemenjen a kórházba…

A betegek is türelmetlenebbé váltak, de többnyire nem a mentősöket hibáztatják. Az egyre feszültebbé váló helyzetben egyre nehezebb helyt­állni. A szervezetnél egyre fokozódó feszültséget tovább tetőzte az augusztus végén felröppenő hír: csőd szélén a mentőszolgálat. S bár egy közfinanszírozásból fenntartott intézmény nem mehet csődbe, a deficit láttán Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szigorú hangvételű levélben utasította Göndöcs Zsigmondot, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját. A miniszter szeptember elsejei hatállyal további intézkedésig létszámfelvételi zárlatot rendelt el. A zárlat idején az Országos Mentőszolgálatnál sem az üres álláshelyek terhére, sem pedig a tartósan távollévők helyettesítésére nem kerülhet új munkatárs közalkalmazotti státusba és egyéb jogviszony keretében sem foglalkoztatható.

A miniszteri zárlatot a szaktárca azzal indokolta, hogy az OMSZ adósságállománya meghaladja az 1,5 milliárd forintot. A mentőnél vizsgálódó auditorok a hiány okaként a rossz gazdálkodást nevezték meg. Kónya Zoltánt, az OMSZ gazdasági főigazgató-helyettesét viszont meglepte, hogy a vizsgálat a szolgálat másfél milliárdos hiányáért a rossz gazdálkodást teszi felelőssé. A főigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy egy alulfinanszírozott intézménynek nehéz jól gazdálkodni. Kónya Zoltán szerint a deficit oka sajátos módon az az intézkedés, amely a korábbi hiányt lett volna hivatott csökkenteni: hogy az ágazati reform részeként leválasszák a mentőről a jelentős kapacitásokat lekötő betegszállítást.

A Demokrata a magyar sajtóban elsőként foglalkozott a korábbi főigazgató, Takács Zoltán idején megkezdett profiltisztítást célzó intézkedéssorozattal, amelynek nem titkolt célja a betegszállítási teljesítmények csökkentése volt. Lapunk feltárta a volt főigazgató főnixes kötődését: Takács Zoltán, miközben az OMSZ főigazgatója volt, a mentő betegszállítási kapacitását az alternatív magánmentők javára csökkentette.

A profiltisztítás eredménye ma már számokban is kifejezhető: a mentés és a betegszállítás szétválasztása nem csökkentette, hanem tovább növelte az OMSZ gazdálkodásának labilitását. Göndöcs Zsigmond szerint a betegszállítási tevékenység visszaeséséből következően 2006 júniusától havi százmillió forinttal csökkent a szervezet bevétele. Nem nehéz kiszámolni, a havi százmillió tizenöt hónap alatt éppen annyi, mint amekkora a szolgálat jelenlegi hiánya…

– Az OMSZ helyzetét és jövőjét két, egyidejűleg zajló folyamat befolyásolja – mondta a Demokratának Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetője. – Az egyik a 2004-ben elkezdődött fejlesztési program, amely elsősorban az infrastrukturális feltételek javítását szolgálja. E programot részben kormányzati, részben európai uniós pályázati forrásokból tovább folytatjuk. A közeljövőben újabb 64 mentőkocsit szerzünk be, mentőállomást létesítünk Csákváron, Pusz­taszabolcson, Tápiószelén, Kun­szentmiklóson, légibázist Szen­tesen. A másik folyamat a mentés és a betegszállítás szétválasztása. Az Országos Mentőszolgálat a jövőben kizárólag mentési, valamint sürgős (legfeljebb hat órán belüli), illetve szakkíséretet igénylő betegszállítási feladatokat fog végezni. A nem sürgősségi, egyszerű betegszállítási feladatokat az OEP-pel szerződésben lévő magán betegszállító-szolgálatok előreláthatóan 2007 végére felálló országos hálózata fogja ellátni – tájékoztatta lapunkat Győrfi Pál.

Az OMSZ kommunikációs és PR-vezetője elismerte, hogy a szolgálat által végzett betegszállítások számának csökkenése jelentős OEP-bevételkieséshez vezetett. Ez a szolgálat költségvetésében akkora mértékű hiányhoz vezetett, hogy az egészségügyi kormányzat beavatkozását tette szükségessé.

Az Országos Mentőszolgálat gazdálkodási helyzetével foglalkozott a legutóbbi ülésén az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága is. Gál Ilona, az egészségügyi tárca szakállamtitkára beszámolt arról, hogy a mentés és a betegszállítás szétválasztása tavaly augusztusban kezdődött, és az első félév adatai alapján az OMSZ a betegszállításoknak már csak mintegy 0,3 százalékát végzi. Göndöcs Zsigmond azonban elismerte, hogy a mentő kénytelen volt az alapfeladatai közé nem tartozó betegszállítási feladatokat is teljesíteni, mert ha ezeket nem vállalja, még nagyobb lenne a szolgálat hiánya…

– Attól, hogy a betegszállítást kiszervezik, még nem lesz olcsóbb a mentés – szögezte le.

Mi is történt valójában? Volt egy jelentős hiány, amelyet az alulfinanszírozott szervezet immár harmadik főigazgatója görget maga előtt. Ám ahelyett, hogy konszolidálták volna a szolgálat hiányát, Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter profiltisztításba fogott, mondván, hogy a mentőszolgálat feladata a jövőben kizárólag a mentés. Az alapszabályt azonban csak óvatosan módosították, mert számítottak arra, hogy a magánmentő cégek nem lesznek képesek egycsapásra átvenni a betegszállítási feladatokat, ezért a mentőnél nem tiltották meg, hanem az alapfeladatokon felül végezhető teljesítmények sorába száműzték a betegszállítási teljesítmények jelentős részét.

Addig szállítson a mentő betegeket, ameddig a maszekok kellően megerősödnek, és képessé válnak arra, hogy átvegyék teljes egészében ezt az OEP által finanszírozott közfeladatot. A mentő tetemes hiánya valójában abból adódik, hogy a betegszállítási feladatoktól megfosztott mentő már csak hébe-hóba végez betegszállítást. A bevétel viszont megjelenik valahol. A helyzetbe hozott magán mentőszolgálatoknál. Azzal, hogy a kormány kénytelen-kelletlen kipótolja a mentő veszteségét, valójában hatalmas vissza nem térítendő támogatást nyújt az adófizetők pénzéből a helyzetbe hozott magáncégeknek. A feladat se több, se kevesebb nem lett, a bevétel és a profit viszont kiszerveződött, és immár a magánmentő cégeket gazdagítja. Mennyit spórolt ezzel az egészségügyi kabinet? Egyetlen fillért sem. Mennyit vesztett rajta? Körülbelül kétmilliárdot.

Tavaly augusztusban a főnixes kötődésű Takács Zoltán váratlanul lemondott főigazgatói posztjáról, mert állítólag nem értett egyet Molnár Lajos akkori egészségügyi miniszter megszorító intézkedéseivel. Takács Zoltán Kökény Mihály minisztersége idején került az OMSZ élére. Kinevezésekor többen kifogásolták, hogy az Országos Mentőszolgálat főigazgatói székébe az egyik legnagyobb rivális magáncég, a Főnix S. O. S. részvénytársaság volt elnök-vezérigazgatója került. Így kezdődött. Ennek a folyamatnak mára a végére jutottunk: a betegszállítási tevékenység kezdetben tagadott és cáfolt, mára már nyílt privatizációja bontakozott ki. Tavaly augusztusban a főigazgató távozása viharos gyorsasággal, 24 órán belül zajlott le. (Demokrata, 2006. X. évf. 36.)

Azután Molnár Lajos is távozott, az egészségügyi tárca irányítását pedig Horváth Ágnes vette át. De az elgondolás maradt, a profiltisztítás folytatódott. A betegszállítási tevékenységétől megfosztott mentő a korábbi hiányát nem csökkentette, hanem szükségszerűen tovább növelte. Mára a hiány kezelhetetlen mértékűre duzzadt. Ezt az érzéketlen szaktárca felelősök keresésével, a rossz gazdálkodással, létszámstoppal akarta orvosolni, miközben már a mentési feladatok ellátása is veszélybe került. Ha nincsenek a hitelezők, a szolgálat már rég működésképtelen lenne. Ekkor Kökény Mihály, a szocialisták szakpolitikusa kétmilliárd forintos állami forrástámogatást ígért az OMSZ pénzügyi gondjainak orvoslására. (Kökény Mihály nevezte ki annak idején Takács Zoltánt az OMSZ élére). A koalíciós villongások azonban fontosabbnak bizonyultak, mint a mentő megmentése. A liberálisok ugyanis a beígért támogatást utóbb feltételekhez kötötték. A végeredmény, hogy a mentő csak az év végén juthat lélegzethez, vagyis a beígért anyagi segítséghez. Ezt Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa abból vezette le, hogy az SZDSZ-es tárcavezetés, mintegy megcáfolva Kökény Mihály bejelentését, a 2006. évi zárszámadáshoz és a 2008. évi költségvetés elfogadásához köti a mentőszolgálat konszolidálását. Ezeket pedig leghamarabb október 25-én terjesztik az Országgyűlés elé. Mikola István ezt az időhúzást elfogadhatatlannak tartja, mert a mentőnek azonnali konszolidációra van szüksége.

Valóban nincs már min takarékoskodni. Szerencsére a gyógyszer, a kötszer még elegendő, az ellátást nem veszélyezteti. Ám az anyaggazdálkodási terület munkatársainak leleményessége nélkül már itt is jelentkezhetnének a gondok. A mentő nagy vevő, így sokan hiteleznek, de kérdés, hogy meddig? A mentőt is, sok kórházhoz hasonlóan, már csak a beszállítók tartják működőképes állapotban. Sokan hiteleznek: a nagy gyógyszercégek és a Mol is várnak a sorukra, abból indulva ki, hogy a kormány előbb-utóbb konszolidálja a szolgálatot, és akkor majd a pénzükhöz jutnak. Az APEH is haladékot adott az adósság átütemezésével. De meddig tart a türelem?

Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szak­­szervezetének elnöke szerint sincs más megoldás, mint a mielőbbi konszolidáció. Ahhoz, hogy az OMSZ képes legyen eleget tenni a feladatának, a létszámstop helyett fel kellene tölteni az állományt.

– Bár sikertörténetként kommunikálták az érintettek a múlt évben megtörtént átalakítást, a betegszállítás és a mentés szétválasztását, egyáltalán nem beszélhetünk sikerekről. Nagyobb a hiány, mint eddig valaha – mondta a Demokratának Toma Lajos, aki szerint a szolgálat tevékenységének csak a 75 százalékát finanszírozza az állam, a fennmaradó 25 százalékot pedig a mentőnek kell előteremtenie a szabad kapacitások terhére.

Sikertörténetként kommunikálták például az új mentőautók átadását, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy az idén nyáron átadott új mentőautók még a tavalyi költségvetést terhelték. Az intézkedéseknek pedig a dolgozók látják a kárát. Már a legtöbb olyan juttatást elvonták, ami alapján minőségi munkát várnak a dolgozóktól.

– Még a háromezer forintos ebéd-hozzájárulásért is komoly csatákat kellett vívnunk – mondta a MÖSZ elnöke.

– Nincs rendes védőruhánk – panaszolja egy mentős. – Három évre kapunk két zubbonyt, amelyből csak az egyik bélelt, de a bélése kivehető. Télen-nyáron, mindennap ezeket hordjuk, és gyakran előfordul, hogy a ruhánk már a szolgálat elején beszennyeződik. Ilyenkor fel kell vennünk a másikat. A védőruhát azután haza kell vinnünk, és otthon kell kimosnunk. A tbc-vel, vérrel szennyezett ruhát otthon kell fertőtlenítenünk, a saját költségünkre. Szinte mindennap mosni kell, hogy a ruha másnapra megszáradjon – avat be a szolgálat utáni teendők cseppet sem szívderítő részleteibe a mentőtiszt.

A takarítószerek terén sem jobb a helyzet.

– Apróságnak tűnhet, de az a helyzet, hogy az autót nincs mivel kitörölnünk. Egyszerűen nem kapunk a belső tisztításra alkalmas törlőkendőket, takarítószereket. Az autósamponról már nem is beszélve. Üzemanyag van, a Molnál kártyával tankolunk, de ha egy autó meghibásodik, akár egy hétbe is beletelhet a javítása.

Egy mentős átlagosan 70 ezer forint körüli nettó összeget keres. Ebből nem lehet megélni, ezért sokan másodállást vállalnak, hogy valahogy eltartsák magukat és a családjukat.

– Igyekszünk helytállni, tesszük a dolgunkat. Ám közben szép lassan mi is elhasználódunk, tönkremegyünk – mondta szomorúan a mentőtiszt, akinek a legnagyobb fájdalma, hogy mára teljesen magára hagyták a szolgálatot.

Hernádi Zsuzsa