A modern kor gladiátorai

Hogy az ókori Róma gladiátor küzdelmeihez korunk sportolóinak sportversenyei hasonlíthatók-e, azon lehet polemizálni, de az bizonyos, hogy ellentétben a modern kor sportolóival, az egykori gladiátorok, akik életre halálra küzdöttek, többnyire nem szabad akaratukból lettek a római arénák gyilkos tusáinak főszereplői. Hiszen ők harcosnak kiképzett rabszolgák voltak. Ennek ellenére voltak közöttük önkéntesek is, akiknek ösztönzőire magam is igen kíváncsi lennék. A vonatkozó historikus iratok szerint hivatalosan először Kr. e. 105-ben Rutilius Rufus és C. Manlius consulok rendeztek gladiátori küzdelmeket. Majd, mint a legtöbb folyamat, ami sokáig tart, egy változási, ha tetszik, fejlődési időszakon ment át, egészen a Kr. u. V. századig. Mígnem először az ember-ember elleni küzdelmeken alapuló viadalokat, vagyis a munerát szüntették meg formálisan, majd évszázados késéssel a vadállatok egymás elleni véres harcát küzdőtérre kihelyező változatot: a venatiot.

Dacára annak, hogy Weixelbaum János vezetésével a valamikori római gladiátorokat életre keltő Familia Gladiátoria Pannonica alapvetően nem a római katonák világát elevenítette fel, a csapat mégis a katonai hagyományőrzők közössége közé sorolandó. Megjelenésük bizonyíthatóan hatással volt a magyarországi római kori katonai hagyományőrzés kialakulására. A csapat 1990-ben katonai hagyományőrzőként, a római császári hadsereg légiósaként, pontosabban a Legio II Adiutrix hagyományőrzőjeként járta be az egykori római hadiút, a LIMES útvonalát – Aquincum és az ausztriai Carnuntum között. Utána még hosszú-hosszú évekig rendszeresen szerepeltek légiósként. Ráadásul sikereiknek híre ment, és alakulni kezdtek a római kori egységek. Jó eséllyel, 1998-ban a szombathelyi Savaria Légió létrejöttére is ösztönzőleg hatottak, amelynek tagjai az ezredforduló óta meghatározó közreműködői a Savaria Történelmi Karneváloknak. De János biztatására jött létre második római légióként a kitűnő Brigetieo Legio is, más néven a Legio I Adiutrix – 2001-ben Komáromban.

Ki tekinthető magyar katonai hagyományőrzőnek?

Mielőtt belemélyednénk Weixelbaum János és a Familia Gladiátoria Pannonica évtizedeibe, tisztázni szükséges, hogy kit tekintünk magyar katonai hagyományőrzőnek. Ez a kérdés itt azért merül fel, mert János és csapatának tagjai bár magyarok, de nem magyar katonai hagyományokkal foglalkoznak, hanem rómaival. Tehát a kérdés az, hogy azért magyar katonai hagyományőrző valaki, mert magyar származású, és innen kezdve mindegy, hogy milyen tradíciók őrzője, vagy attól magyar katonai hagyományőrző valaki, hogy bár nem magyar nemzetiségű, hanem más, mondjuk német, olasz vagy spanyol, de magyar katonai hagyományokat ápol. Persze a helyzet és a kérdésfelvetések sora ennél lényegesen összetettebb. A 2003-ban alakult Magyar Hagyományőr Világszövetségben az ezzel kapcsolatos kérdéseket igyekeztünk összeszedni és azokra a válaszokat megtalálni. Nem akarom az összes variációt itt megemlíteni, elég legyen csak az idetartozó változat felmutatása. Ebből itt a lényeg: magyar katonai hagyományőrzőnek tekinthetjük azokat, akik bár nem magyar katonai hagyományokat ápolnak, de magyar nemzetiségűek. Még inkább így van, ha a magyar, vagy az előd, ill. rokon népek – hun, avar – hagyományait elevenítik fel, de akkor is így van, ha a hun, avar és magyar nép egykori ellenségeinek katonai hagyományait ápolják. Hiszen a katonai hagyományőrzés, csakis az egykori ellenségek hagyományainak életben tartásával teljesedhet ki. Esetünkben a történelmi hivatkozási alap, nyilvánvalóan a hun-római szembenállás.

Karateedzőből lett gladiátor

Weixelbaum János pedagógus 1974-től 1986-ig karateedzőként dolgozott az akkori váci TUNGSRAM gyár alagsori tornatermében. A felette lévő kiterjedt épület egykor huszárlaktanya volt, így még a hely szelleme is a harc nagymestereit idézte. Igaz, nem a távolkeleti küzdősportok világának harcművészeit, hanem a II. évezred legsikeresebb könnyűlovas csapatnemét, a magyar huszárságot. Ebben az épületben, a hajdani laktanyában lévő tornaterem mellett volt a szakszervezeti könyvtár, ahol János gyakorta megfordult, és a különböző küzdelmi módok kutatásának szentelte szabad idejének jó részét. Itt akadt kezébe a „Kegyetlenség és civilizáció” című könyv 1981-ben, ami alapjaiban befolyásolta életének további menetét. Ebben ugyanis a római gladiátorjátékokról olvasott tudományos értékű, és mégis olvasmányos értekezéseket. Először a játékok misztikus háttere és etikája, későbbi elolvasások során a küzdelmi módok és a felszerelés ragadta meg képzeletét. A könyv ötszöri elolvasása után, 1985-ben kezdett hozzá az általa vezetett Váci Izzó MTE Karate Szakosztályának tagjaival az első rekonstrukciós kísérletekbe. Hamarosan, 1985-ben megalakította a FAMILIA GLADIATORIA hagyományőrző egyesület, amelynek azóta is vezetője. Ez lett az első gladiátorjátékok előadására szakosodott rekonstrukciós csoport, nem csak Magyarországon, de a világon is.

„Testvéreim, amit az életben teszünk, az az örökkévalóságban visszhangzik!”

A trák viador, Spartacus nyomában indult útnak hát az első gladiátor hagyományőrző egység. Igaz, nem a Kr. e. 73-71 között zajló rabszolgafelkelés szellemében, hanem részben egy régi harcművészeti forma felélesztése, részben pedig a római kori katonai hagyományőrzés magyarországi megalapozása úttörőjeként. Annak a jól megfogalmazott mondatnak a szellemében, amit Maximus Decimus Meridiusnak (Kr. u. 1??-192), a Római Birodalomban az Északi Hadseregek és a Félix Légiók parancsnokának, később gladiátornak tulajdonítanak, s így hangzik: „Testvéreim, amit az életben teszünk, az az örökkévalóságban visszhangzik!” Első fellépésük 1986-ban, a Börzsöny egyik legnagyobb hegyi legelőjén, a hódoltság idején török táboroknak helyet adó és török legelőként szolgáló Törökmezőn volt. A kezdeti, pusztán harci bemutatók Németh Péter Mikola költő, esszéíró, előadóművész és rendező kezdeményezésére eseményjátékokká nőtték ki magukat, majd később szakrális tartalommal bővülő gladiátorjátékokká és légiós harci műsorszámokká váltak. Az eseményjátékok fejlődési ívén végigfutó tartalmak, 1991-től a könnyed tréfa műfajba épített változatától, az erkölcsfilozófia, magyarán az erkölcsi parancsok üzeneteiben, valamint a spiritualitás, vagyis egy magasabb szintű rend létének a közvetítésében csúcsosodott. Köztünk legyen mondva, komoly teljesítmény ez egy gladiátor csapattól, hiszen a fizikai küzdelmek történelmi korokat idéző bemutatásán túl színpadias képességekkel is rendelkeznek, és mint ilyenek, a nemzetközi katonai hagyományőrzés többmilliós táborában is ritkaság számba sorolhatók.

– Mondanál többet az eseményjátékokról és arról, hogy hol mutatjátok be ezeket?

– Római Fesztiválokon 1988 óta szerepelünk. Ezek közül a legjelentősebbek az Aalenben, Carnuntumban és Rómában megrendezettek. A német nyelvterületen kívül évente lépünk fel Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Dánia egyes városaiban is. Lényeges azonban, hogy 1989 óta vagyunk tagjai az Aquincumi Múzeum által létrehozott Aquincum Baráti Körnek. Ennek köszönhetően a Múzeum munkatársainak szakmai útmutatásaiban is részesülhetünk. Állandó résztvevői vagyunk az aquincumi Romkertben rendezett Floraliáknak is, ahol a gladiátorjátékok mellett bemutatunk áldozati szertartásokat, csatákat, tréfás római esküvőt és orvoslást is.

– Mit jelent a Floralia?

– Római tavaszünnep. Amit mi nem csak Aquincumban ünnepelünk, hanem 1995 óta a Gorsiumi Régészeti Parkban is. Aquincumról elég közismert, hogy a mai Óbudán található, és római helyőrség volt, amelyet Kr. u. 89-ben alapítottak, majd Kr. u. 106-tól a III. század végéig Alsó Pannónia központja is volt. Gorsium pedig a mai Tác település határában, Székesfehérvár közelében található. Az egykori katonai táborból a Pannon idők egyik legjelentősebb településévé fejlődött, melynek Herculia volt a neve. Szóval, ha nem is Rómában, de a Római Birodalom provinciájában, az egykori Pannóniában ünnepeljük a Floraliát. Ám míg a Floralia római tavaszünnep, addig a Saturnalia Szaturnusz isten tiszteletére rendezett ünnep volt december 17-én. Nagy lakomák és vigasságok ideje volt ez, ami több napig is eltartott. Nagyjából a téli napforduló idején fejeződött be. Ez is programjaink között szerepel, csakúgy, mint a Liberalia ünnepe, amit Rómában március 17-én ünnepeltek.

– Gondolom, hogy Róma városa számotokra állandó úticél.

– Nem csak Róma. Mondjuk inkább úgy, hogy Róma is, de legalább ennyire a valamikori Római Birodalom mai emlékhelyei, ahol a nagy birodalom hagyományai elevenednek meg. Bár Rómában először 2004-ben szerepeltünk, viszont már 1993-ban kaptunk meghívást a római csoportok nagy zarándokhelyére, a rekonstruált Saalburg Museumba. A Saalburg Németországban található, s a legteljesebben rekonstruált erőd az egész Limesben. Benne látogatható a Saalburg Múzeum is. Egy ilyen helyen találkozni más római csapatokkal igazi időutazás. Akár az ókori Rómában is érezheti magát az ott tartózkodó. Itt két nap alatt mintegy 24 000 ember látta előadásainkat. Lelkesedésünk és jókedvünk kitartott a soron következő itthoni, vagyis váci fellépésig, ahol „Antik szüreti mulattság” címmel egy humoros és interaktív előadással örvendeztettük meg közönségünket. Hamarosan ezután a Franciaország béli Mayene Római Fesztiválján léptünk fel. Szóval így néztek ki a kezdetek, de a folytatás is hasonlóan alakult. Az elmúlt évtizedekben szerepléseink helyszínei természetesen megsokasodtak. Úgy összegezném, hogy számomra és a Familia számára Aquincum, Gorsium, Aalen (Németország), Nilmegen (Hollandia), Venlo (Hollandia), Villa Borg (Németország), Carnuntum (Ausztria) és Hjemsted (Dánia) azok a helyek és fesztiválok, amelyek a legjelentősebbek. Ám mindent összevetve a 2024. 12. 21-én betelő 39. évünk során, 1558 előadást tartottunk.

– Az általatok színre vitt darabok keletkezéséről mondanál néhány szót?

– Amikor 1994 őszén részt vettünk az akkori idők legrangosabb római fesztiválján a németországi Aalenben, már felmértük annak szükségét, hogy előadásainkat egy magasabb szintre emeljük. Így történehetett meg, hogy még ebben az évben csatlakozott hozzánk Szabados Molnár István, a Fiesta Színház tagja, aki a darabok rendezése területén sokat segített. 1995 húsvétján adtuk elő először a Gyimesi László költő által írt „Passiójáték” című szakrális játékot. Azóta számos helyen – ahogy arra fentebb már utaltam – ugyancsak számos darabot mutattunk be Ezeket itt felsorolni igen hosszadalmas lenne. E művek részben más által megírt, részben pedig általam írt darabok voltak. Ami a Passiókon kívüli misztériumjátékainkat illeti, azokat a Mithras kultusz 7 beavatási lépcsője ihlette, s amelyek furcsa módon nem hosszas gondolkodás eredményei, hanem látomások és különös helyzetek inspirációi által születtek meg. Egyes esetekben még egy óra hosszát sem tartott a lejegyzésük. Csak el kellett kezdenem leírni azt, amit éreztem vagy láttam. Elmondható, hogy az előadások, spirituális és szellemi értelemben is sokat adtak, mind nekem, mind pedig a bennük harcoló fiúknak, lányoknak.

„Hatalmas Mithras! Segíts!”

– E könyv megírásakor fennállásotok 39. évében jártok. Sok minden történhetett veletek, s gondolom, hogy számos mesélni való történet kíséri utatokat, amikről lazább társasági összejövetelek alkalmával beszámoltok egymásnak – legyenek azok nehéz helyzetekről szóló elbeszélések vagy mosolyt fakasztó vidámságok. Volna egy ilyen történet a tarsolyodban?

– Igen, van jó néhány. Itt van például a schengeni eset. Történt, hogy egy alkalommal Schengenben léptünk fel és az első nap első előadásának első harcában a hálóvetőnknek kiugrott a válla. Lógó karral támolygott át a kijárósátrunkon és leroskadt mögötte. Viaszos arca és elesettsége mellett a kezdődő sokk jeleit kezdte mutatni. Csereharcosunk nem lévén, a helyzetünk így igen kétségbeejtő volt. Nem vagyok gyógyító, épp ezért számomra is meglepő módon, bal kezemet a társunk vállára tettem, a jobbat pedig felemeltem és azt mondtam, hogy „Hatalmas Mithras! Segíts!”. Láss csodát! – ekkor az oldalt fekvő fiú köhögött egyet. A bal tenyeremmel éreztem, hogy a kiugrott felkarcsont visszaugrik. Ő pedig fölállt és visszatért arcszínnel, boldogan újságolta, hogy jól van, minden rendben és harcol tovább.

/Mithrász több vallásban és kultúrában tisztelt istenség. A római császárkor egyik legnagyobb istene, a köré szerveződött mithraizmus (misztériumvallás) központi alakja./

– Mi ösztönöz arra, hogy lassan négy múltával is, rengeteg munkát rakjál a római kori hagyományőrzésbe?

– Jó érzés számomra az, hogy az előadásainkat megtekintő gyerekek ezrei egy emberibb etikába is bepillanthatnak az ókor eléjük tárt eseményi során. Ma, amikor az oktatási anyagok és megtanulásuk feszített volta miatt az iskolákban elsikkad a nevelés, talán sikerül egy pici szikráját beültetni lelkükbe a játékainkban megjelenő erkölcsnek, amely a színes külsőségek és élmények hatására később kíváncsisággá fejlődhet.