A Momentum az uniós forrásokkal kampányol, de Cseh Katalin botrányát nem említik
Cseh Katalinék azzal kampányolnak, sokat lobbiztak azért, hogy az uniós források a megfelelő helyekre kerüljenek, azt viszont nem említik meg, hogy pont uniós források miatt van nyomozása a hozzá köthető céghálózatnál – erről ír a Magyar Nemzet.A Magyar Nemzet emlékeztet, a közelmúltban több helyszínen is házkutatást tartott a Cseh Katalin nevéhez köthető uniós botrány miatt a hatóság. Az ügyben a NAV költségvetési csalás gyanújával nyomoz és az elmúlt években már két gyanúsítottat is kihallgattak.
Ehhez képest a Momentum kampányvideójában azzal büszkélkednek, hogy Cseh Katalin javaslatára uniós feketelistára kerülnek azok a cégek, akik csaltak az EU-s forrásokkal, hogy többet ne pályázhasson az aki, csalt.
A Cseh Katalinhoz köthető botránnyal 2021 nyarán, az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó.
A nyilvános adatok alapján ugyanis arra lehetett következtetni, hogy a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat tagjai bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak és nyertek el 4,8 milliárd forintot.
A nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de párszor egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is.
A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.
