A mondákból Hollywoodba

Attila és a hunok emlékei a népvándorlás korabeli germán szájhagyományból erednek, e foszlányok a századok során máig élő történetekké szövődtek. Az első ismert hőskölteményt, a Walthariust egy Ekkehard nevű Sankt Gallen-i szerzetes foglalta írásba valamikor 920 előtt. Ebben Aquitániai Waltharius történetét örökíti meg, aki gyermekként a frank királylánnyal és későbbi szerelmével, Hildegunddal együtt túszként Attila udvartartásába kerül, majd felcseperedve a király seregeinek legfőbb parancsnokává lesz, döntő csatát nyer a hunoknak, végül szerelmével, no meg a hun udvarból ellopott kincsekkel hazaszökik a sajátjaihoz. Bár a történet korántsem hun szemüvegen keresztül szemléli Attilát, a király alapvetően erős, emberi uralkodóként van ábrázolva.

Hasonló hagyományokat visz tovább a nagyjából egy évszázaddal később keletkezett Nibelung-ének is, mely feltételezhetően Attilának a germán fejedelmi családból származó Kriemhildével (Ildikóval) (453) kötött házasságának a történetét veszi alapul a fejedelem és Kriemhilde nászának megalkotásánál. A hun uralkodó itt a férfias erő és lovagiasság megtestesítője, aki már-már keresztényi erkölcsöket követve, csak a házasság megkötése után hajlandó ágyába vinni Kriemhildét. Nem így a Nibelung-énekekből táplálkozó, XII. században lejegyzett izlandi Edda-énekekben, ahol Attila, vagyis Atli immár gonosz karakterré válik, aki felesége keze által leli halálát.

A hun vezér a reneszánsz nagy előfutárát is megihlette. Dante Isteni színjátékában Attilával a pokol hetedik körének külső gyűrűjében találkozunk, ahol az egykori gyilkosok, rablók és zsiványok lelkei bűnhődnek. A vezér itt Nagy Sándor társaságában egy vérpatakban ázik, ahol egy kentaur őrzi.

Az Attiláról alkotott modern képet azonban nem a fentiek, hanem Edward Gibbon angol történész 1776-os, A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története című, máig klasszikus munkája alapozta meg. A szerző történelmi hitelességre törekedve nem hősként vagy antihősként, hanem kivételesen tehetséges, pragmatikus uralkodóként ábrázolja Attilát.

Ebből táplálkozott a neves angol történelmiregény-író G. P. R. James is, aki 1837-es, nagy közönségsikert bezsebelő Attila-trilógiájában a puszták romantikus és bátor, ugyanakkor angolszász szemmel egzotikusan barbár vezéreként mutatta be a királyt.

A negatív Attila-képet persze ezzel még nem sikerült semlegesíteni. Különösen, hogy minden idők legismertebb vámpírtörténetében, Bram Stoker 1897-es regényében Drakula magát Attila leszármazottjaként emlegeti: „Mely valaha volt ördög vagy boszorkány lehetett olyan hatalmas, mint Attila, akinek a vére ezekben az erekben folyik?”, teszi fel a költői kérdést a gróf.

Egészen a XX. század elejéig tehát Attila ábrázolásának módja leginkább a szerzők egyéb szándékaitól függött. Imázsának aztán az I. világháború, pontosabban az azt kísérő németellenes propaganda vitte be az első nagy ütést. II. Vilmos császár 1900 júliusában, a boxerlázadás letörésére induló német csapatok buzdítására mondta el a híres „hun beszédet” amelyben így fogalmazott: „Ahogyan ezer évvel ezelőtt a hunok Etzel (Attila) király vezetésével nevet szereztek maguknak, mely név máig a hatalmasság emlékét idézi, úgy kell Németországnak is nevet szereznie, hogy se Kína, se egyetlen kínai ne merjen többet kesztyűt húzni a némettel.” Ettől kezdve már ellenlábasaik is a „barbár” hunokkal kezdték azonosítani a németeket. A francia dalszerző Théodore Botrel a Kaisert mint „bűnbánat nélküli Attilát” gúnyolta, az angolszászok pedig a „Gott mit uns” (Isten velünk van) jelmondat utolsó szavát értették szándékosan félre „Huns”-nak. Az I. és II. világháború angolszász propagandájában a németek immár mint Attila barbár hordája szerepeltek.

A második ütést aztán maguk a németek vitték be Attila emlékének. Németországban az 1870-es egyesítést követően fedezték fel újra Siegfried legendáját, amely aztán az I. világháborút követő társadalmi trauma és hiperinfláció idején vált igazán fontossá. Fritz Lang filmrendező ekkor vitte vászonra a Die Nibelungent, amelyet a főcímben egyenesen a német népnek dedikált. Az ötórás filmeposz olyan jól sikerült, hogy Joseph Goebbels későbbi propagandaminiszter figyelmét is felkeltette, aki Hitler javaslatára felkérte Langot, hogy legyen a náci filmipar vezetője. Lang ehelyett a napfényes Kaliforniát és Hollywoodot választotta.

A film vonatkozó része szerint Kriemhild, hogy bosszút álljon férje, Siegfried gyilkosán, Hagen von Tronjén, a hunok vezéréhez fordul, aki nőül veszi őt, majd fiuk születését követően megígéri, hogy teljesíti egy kívánságát. Kriemhild ezt arra használja, hogy testvéreit és Hagen von Tronjét a fejedelem udvarába csalja… Lang filmjében a burgundiai királyság a civilizáció csúcsa, amely rendezettségében és színvonalában éles kontrasztban áll a hunok ázsiai, indián és afrikai elemekből összetákolt vackától. Annak Untermensch barlanglakói pedig már-már állatiasnak hatnak az egyenes tartású, szép arcú, ápolt germánokhoz képest. Bár Attila maga is görbe lábú gnóm, ábrázolása mégsem egyértelműen negatív. Hatalmát maga szerezte, amivel valamiféle férfiasságot áraszt, ráadásul érző emberként az igaz boldogságot keresi, őszinte szerelmét pedig végső soron kihasználja a számító Kriemhild.

Legalább ilyen mértékben határozta meg a hun vezérről alkotott képet az Attila című 1954-es olasz–francia produkció, amelyben Attilát a kor nagy sztárja, Anthony Quinn játssza, oldalán a szépséges Sophia Lorennel. A hunok itt – a Fritz Lang produkciójában látottakhoz képest legalábbis – már-már szerethetők, Attila pedig nem öncélúan hódít. A Nyugatrómai Birodalom elleni támadására – a történelmi hitelességnek megfelelően – Honoria hercegnő beszéli rá. „Meg fogom szabadítani Kelet és Nyugat népeit a római igától. Mindenki visszatérhet a maga életmódjához!”, fogalmazza meg célját a hun király, aki azért igazi barbárként hosszan vívódik a pogány varázslók baljóslatai miatt. A filmben a kereszténység végül diadalmat arat. Mikor a záró jelenetben Attila a film igazi pozitív hősével, Leó pápával találkozik, az égen hatalmas kereszt rajzolódik ki. Aligha véletlenül. A film éppen két évvel azután került a mozikba, hogy a katolikus egyház Leó pápa és Attila találkozásának 1500. évfordulóját ünnepelte, egyes sajtóhírek szerint pedig a Vatikán is támogatta a produkciót.

A rá következő évtizedekben Attila számos nyugati filmben kapott epizódszerepet, és legalább ennyi nyugati szerző foglalkozott személyével. Az 1899-ben Budapesten született Serédy Kató, aki Amerikában Kate Seredy néven futott be, 1937-es The White Stag (A fehér szarvas) című gyerekkönyvében Hunor és Magor mondája mellett Attila történetét is szerethető formában tárja az amerikai gyerekek elé. Az elmúlt évek legnagyobb bestsellere a könyveit William Napier néven jegyző Christopher Hart 2005-től datált trilógiája, amely az Európát meghódító Attila és az azt védő Aëtius párharcát vezeti végig, szerethető módon ábrázolva mindkét felet.

A legfiatalabb, olvasásra kevésbé kapható generáció pedig 2015 óta immár számítógépes játék formájában is megismerkedhet a hunokkal. A Total War című stratégiaijáték-franchise Attila című felvonásában a római, bizánci és germán seregek mellett immár a hun hordákat irányítva is meghódíthatjuk Európát. Ebben a harci módban egyébként lehetőség nyílik a „felperzselt föld” taktikára is, amely, úgy tűnik, a készítők szerint egyedül a hunok eszköztárában volt meg…

Isten kardja a mi kezünkben! című összeállításunk további cikkei ide kattintva olvashatók. Alább belelapozhatnak a mellékletbe.