Elsőként a Honvéd tulajdonosával, a klubhoz kötődő Magyar Futball Akadémia alapítójával, George F. Hemingwayjel és Herczeg Vince általános igazgatóval beszélgettünk arról, hogyan építkeznek Kispesten és mi keseríti el őket leginkább: kis merítési lehetőség, alapok nélküli tehetségek, emberileg alkalmatlan edzők és sártenger…

Építkezés a romokon

Lassan hét éve, 2007 elején jelentette be George F. Hemingway, a Bp. Honvéd tulajdonosa, hogy az egyesület létrehozza a Magyar Futball Akadémiát. A kispesti volt az első ilyen típusú fővárosi utánpótlást nevelő műhely.

– Amikor 2006-ban a Honvédhoz érkeztem, lehangoló állapotok fogadtak. Területei nagy részét elvették a klubtól az azt megelőző másfél évtizedben, hogy a pályák helyén lakópark és pláza létesüljön, ahogyan ez egyébként számos más helyen is történt a fővárosban – mondja a kezdetekről az üzletember. – Hogy korábban miért nem robbant a bomba? Valószínűleg azért, mert lényegében nem volt Honvéd-utánpótlás sem. A kelleténél kevesebb gyerek futballozott rossz körülmények között, összehangolt, felépített szakmai háttér nélkül. Tudtam, ezen mihamarabb változtatni kell, különben nincs értelme az első csapatba pénzt ölni.

A kispestiek több modell közül dönthettek, végül a teljesen integrált képzés mellett tették le a voksukat, vagyis egy helyen, a Bozsik-stadion mellett van a kollégium, a középiskolai képzés, az edzés és az étkezés is.

– Azért gondoltuk ezt a legjobbnak, mert az akadémia célja nem csupán az, hogy a fiatalok képesek legyenek egyeneset rúgni a labdába, emberileg is szeretnénk formálni őket. Tiszteljék a társaikat, az ellenfeleket, a felnőtteket, sportemberekhez méltó módon töltsék el a szabadidejüket, rendelkezzenek megfelelő képzettséggel, beszéljenek nyelveket.

Az Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolával abszolút bevált az együttműködés, az ő tanáraik tartják az órákat, az akadémisták pedig jó tanulmányi átlaggal rendelkeznek, teszi hozzá nem kevés büszkeséggel George F. Hemingway.

Az akadémia 2007-ben egy középiskolai évfolyammal, az 1992-es születésű fiatalokkal indult, a 25 fős létszám mára négy évfolyamon száz gyerekre bővült. De a fejlődés nem áll meg: a múlt héten derült ki, hogy a kormányzat jóváhagyásával a Bozsik-stadiontól pár percre teljesen új komplexum épülhet 2015 végéig, nyolc futballpályával, kiegészítő gyakorlópályákkal és egy kiszolgálóépülettel, közel 12 hektáron. Ezzel párhuzamosan jövő év végére a mostani létesítmény is megújul. Ennek köszönhetően a továbbra is százfős akadémiai elitképzés mellett több száz gyerekkel bővülhet a Honvéd-utánpótlás.

A hat éve működő Magyar Futball Akadémia munkájának vannak már pozitív hozadékai: az előző bajnokágban bronzérmes Honvéd keretének nagyjából fele saját nevelésű, közülük négyen-öten rendszeresen szerepet kapnak a kezdő tizenegyben. Külföldre is kerültek már innen fiatalok, többek között a holland Twentéhez, az olasz Parmához, a német Greuther Fürthöz vagy az angol Stoke-hoz és Bolton Wanderershez.

– Nem szempont, hogy minél több játékost adjunk el külföldre. De az a helyzet, ha egy fiatal meghallja, hogy Nyugaton tízszer annyit kaphat, mint itthon profiként, menni akar, amikor próbajátékra hívják. Álljunk elé, mondjuk azt, hogy nem engedjük? Akkor megsértődik, úgy érzi, kettétörjük a karrierjét. Ez senkinek sem jó. Ha valaki meg akarja méretni magát, elengedjük. A tapasztalatok szerint tíz próbajátékosból nagyjából egy-kettő, aki megfelel, így viszont senki sem érzi úgy, hogy gátoljuk. Mi annyit tehetünk, hogy a menedzserekkel, időnként a szülőkkel szemben igyekszünk mindenkit a földön tartani, segíteni abban, hogy fejlődése szempontjából jó döntést hozzon – véli a tulajdonos.

Alapok nélkül nem megy

Hogy a Magyar Futball Akadémiára miképpen folyik a kiválasztás, arról Herczeg Vince általános igazgatótól kaptunk tájékoztatást.

– Három csoportra bontható a felvételinél vizsgált szempontrendszer. Egyrészt nézzük a futballtudást, ezen belül nagyjából húsz képességfaktort, amiből legalább 15-18-ban tehetségesnek kell lenni. A második csoport a pszichikai vizsgálat, fontos például a motiváltság vagy a közösségbe való illeszkedés képessége. A harmadik tényező a gyorsaság: öt, tíz és harminc méteren mérjük a futósebességet. Ha valaki valamelyik területen nagyon az átlag alatt van, akkor nem kerülhet be hozzánk – mondja a szakember.

Herczeg Vince szerint Magyarországon nincsenek Messihez hasonló jövő előtt álló csodagyerekek, tehetségek viszont igen. De ők miért tűnnek el?

– A magyarországi akadémiák hasonló gondokkal küzdenek. Mi is rendszeresen szembesülünk azzal, hogy vannak tehetséges, motivált, jó fizikumú fiatalok, akiknél ugyanakkor hiányoznak bizonyos alapok. Például a gyorsaság fejlesztése szempontjából 11 és 13 éves korban van a legérzékenyebb időszak. Mi 14 éveseket veszünk fel az akadémiára, s bár ezután a kor után is lehet fejleszteni a gyorsaságot, ám már jóval nehezebb. Az egyéni maximumot pedig már nem is lehet elérni, legfeljebb megközelíteni. De említhetném azt is: ha alapvető mozdulatok 14-15 évesen nem kellően precízek és begyakorlottak, hanem gondolkodni kell mondjuk a labdalevétel vagy a lövés előtt, az óriási hátrány a játékban. Pedig az egyik legfontosabb feladat a játék gyorsaságának a növelése, mondja Herczeg Vince.

– Az akadémiákon folyó szakmai munka mellett tehát a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kiválasztásra, és hogy 14 éves korig megkapják a fiatalok az életkoruknak megfelelő képzést. Arra is figyelve ugyanakkor, hogy ne vegyük el a játék örömét túlkapásokkal. A fiatal élvezze ezt a játékot, merjen bátran cselezni, mosolyogjon az edzésen. Erre tudunk tovább építkezni, csiszolva a képességeket, megtanítva a taktikát, fejlesztve a kondicionális képességeket.

A szakember szerint a jövő érdekében növelni kell a sportág presztízsét. Minél többen vágynak arra, hogy futballozzanak, minél nagyobb a merítési lehetőség, annál nagyobb az esélye annak, hogy több lesz a tehetség. Itt jön képbe a pályaépítés, valamint az óvodai és az általános iskolai oktatás. E feltételek hiányában rengeteg gyerekről ki sem derül, hogy mire lenne képes. Ráadásul, ha sok gyerek megkedveli ezt a sportot, ami nem véletlenül lett a világ legnépszerűbb játéka, akkor felnőttként is bizonyára szívesen focizik a szabadidejében, vagy kijár bajnoki mérkőzésekre fizető nézőként.

Gyerekekkel foglalkozni

George F. Hemingway természetesen nem csak pozitívumokkal találkozott az elmúlt években. Amikor a neves üzletembertől megkérdeztük, vajon a válogatott legutóbbi eredményeit nézve nem érzi-e feleslegesnek a futballba ölt százmilliókat, meglepő választ adott.

– Nem, és bár ezen néhányan valószínűleg fennakadnak, azt is megmondom, hogy miért: mert nagyjából ezt vártam a világbajnoki selejtezőktől. Jó, persze, mondjuk nem 8-1-et Hollandiában, hanem három- négy gólos vereséget, de a realitás talaján állva abban biztos voltam, hogy simán kikapunk. Magyarországon szeretik az emberek a csodákat. De ki kell ábrándítanom mindenkit: a kommunizmus alatt talán működött, hogy egy gyárban hat napig selejtet gyártottak, a hetedik napon mégis élen végeztek a szocialista munkaversenyben, a valóság azonban ennél bonyolultabb. A magyar sportot, különösen a legnépszerűbb sportágat, a labdarúgást, húsz-harminc éven át lerabolták. Az ezredforduló környékén lényegében minden csapat harminc-ötven éves létesítményekben játszott. Az egészségügyi háttér hasonló lemaradásban volt. A pályákat ezres nagyságrendben számolták fel az országban a rendszerváltozás után. A felkészítés során nemhogy modern technikai vívmányokat nem használtak, az utánpótláscsapatok többségénél még labda sem volt elég.

A Honvéd tulajdonosa szerint az is szomorú, hogy úszó vagy vívó olimpikonjaink milyen létesítményekben készülnek a nyugati riválisaikhoz képest, ám a labdajátékoknál az infrastrukturális és technikai lemaradás sokkal nagyobb hátrányt jelent, mint az egyéni sportágakban. Három évtizedet nem lehet behozni úgy, hogy az akadémiák többsége az elmúlt hat évben kezdte meg a munkát. A következő lépcsőfokhoz elengedhetetlen kormányzati támogatást pedig csak az elmúlt három évben kapták meg.

Persze, az infrastrukturális lemaradás még önmagában nem magyarázat a magyar labdarúgás hanyatlására. George F. Hemingwaynek felvetettük Szalai László szavait: az Európai Labdarúgó-szövetség edzőképzésének magyarországi irányítója nyáron, fél évvel munkába állása után az index.hu-nak festett szomorú képet a hazai viszonyokról. Szavainak apropója az volt, hogy néhány jelentkezőt, volt válogatott játékost nem vettek fel a pro licences tanfolyamra, például azért, mert a fiatal edzők szerint „az alapvető anatómiai és élettani kérdések nem tartoznak az edzőséghez”.

– Energiát nem energiaitalból nyerünk, mint ahogy pár felvételiző gondolta. Ezek kiborító dolgok. A játékos sebessége sem orvosi kérdés. Miért kellene jogosítványt adnom annak, aki alapvető tudás birtokában sincs? – tette fel a kérdést akkor Szalai.

A Honvéd tulajdonosa sincs jó véleménnyel a hazai szakemberek egy részéről.

– Az biztos, hogy alapvető gondok vannak… Vegyünk egy példát! A legjobb orvosok természetesnek veszik, hogy idegen nyelvű szakmai folyóiratokat olvassanak, mert úgy gondolják, tisztában kell lenniük a legfrissebb kutatási eredményekkel. A magyar edzők egy része viszont úgy véli, elég, ha egyszer megtanulja a hatvanas-hetvenes években itthon íródott tankönyv anyagát, aztán azzal elboldogul évtizedekig. Micsoda? Hogy neki tanítson bármit is egy olasz vagy egy holland? De hát mi adtuk a világnak Puskást, Bozsikot, Tichyt, Albertet!… Nos, itt lenne az ideje észrevenni, hogy 2013-at írunk, a világ labdarúgása megelőzött minket néhány évtizeddel. Aki edző akar lenni, az sajátítson el legalább egy nyelvet, és ne derogáljon neki tanulni azoktól, akik előttünk járnak – mondja George F. Hemingway.

– De továbbmegyek! Magyarországon az edzők többségének az a célja, hogy az első vagy legalább a másodosztályban dolgozzon, legrosszabb esetben huszonegy vagy tizenkilenc évesekkel. Nyolc-tíz-tizenkét éves gyerekekkel foglalkozni? Ja, kérem, az rangon aluli! Oda bárki jó, aki már látott focimeccset… Ezzel szemben külföldön tudják: a kiválasztáshoz, az alapok lerakásához legalább olyan jó szakemberek kellenek, mint a felnőttekhez. Gond az is, hogy nem volt megfelelő szűrő sem, a tananyagot úgy-ahogy számon kérték a képzéseken az edzőktől, de például az emberi tulajdonságokat nem figyelték.

– Volt, hogy kimentem valamelyik korosztályos csapatunk meccsére, és döbbenten hallottam, hogy az ellenfél edzője az egyik játékosunk édesanyját emlegeti. Elgondolkodtam, hogy Nyugat-Európában vagy Amerikában a pálya hány kilométeres körzetétől tiltanák el hasonló esetben. Itthon meg sokaknak fel se tűnik. Szigorítani kell a kiválasztáson, a számonkérésen, elvárássá kell tenni a folyamatos önképzést. Szalai Lacival kezdtük építeni az akadémiát. 2007-től, amíg ki nem nevezték az edzőképzésért felelős vezetővé, ő volt itt a szakmai igazgató. Szóval, tudom, hogy kiváló szakember, s rajta biztosan nem fog múlni.

George F. Hemingway hozzáteszi, mindez csak úgy működik, ha az edzőket meg is fizetik. Azokkal a szakemberekkel szemben ugyanis, akik havi hatvanezres fizetést kapnak, és azt sem mindig, nem fair komoly elvárásokat támasztani.

– Még egy dologra nem tértem ki. Ez a stadionépítés. Hallom a demagógokat, hogy felesleges, úgysem fejlődik a futballunk. Nos, omladozó stadionokban biztosan nem fog fejlődni. Göröngyös pályákon, amelyek három csepp eső után sártengerré változnak, nem lesznek jó meccsek, ahogy a düledező lelátókra nézőket sem várhatunk. Az előrelépéshez egyszerre kell befektetni az utánpótlásba és a létesítményekbe. Én kaliforniai vagyok, így saját szememmel láttam, hogy minden nagyobb városban felhúznak pár nagy stadiont, többnyire közpénzből. Szerinte a Los Angeles-iek, a detroitiak, a washingtoniak nem hülyék. Tudják, hogy a sportnak micsoda közösségfejlesztő hatása van, s hogy a színvonalas létesítmények pozitívan hatnak környezetük infrastrukturális, gazdasági fejlődésére is. Ezt kéne belátni itthon is, mondja a Honvéd tulajdonosa.

– Ha átalakítjuk az edzőképzést, fejlesztjük az utánpótlásképzést, és lesznek korszerű stadionok, akkor lesz esélyünk arra, hogy ténylegesen behozzuk a harmincéves rombolást. Ha bármelyik lépcsőfok kimarad, akkor csak a csodában reménykedhetünk. Arra meg, mint láthattuk, nem érdemes alapozni…

Bándy Péter