– A rendszerváltás után csaknem két évtizeddel még mindig megoldatlan a hazai földkérdés.

– A nagy történelmi sorsfordulók idején a föld mindig kiemelt szereppel bírt. Az 1990-es rendszerváltás egyik nagy kérdése is a föld és ezen keresztül a vidék sorsa volt. A felemásra sikeredett földkárpótlás éppen ezért ma is nagy feszültségeket hordoz magában. Magyarországon, 18 évvel a rendszerváltás után rendezetlenek a birtokviszonyok és nincs stabil üzemi szerkezet sem. A rendszerváltás a nagyüzemeket részben elsodorta, az új családi gazdaságokat pedig a visszatérő szocialista kormányok folyamatosan ellehetetlenítették. Ezt igazolja, hogy még mindig másfél millió hektár termőföld van osztatlan közös tulajdonban, amelynek tulajdonba adását a jelenlegi hatalom minden rendelkezésre álló eszközzel akadályozza. Nem készült birtokrendezési terv, amely segítené a kisebb parcellák összevonását. Nem születtek intézkedések a zsebszerződések visszaszorítására, a jogcím nélkül használt földek rendezésére.

– Miért?

– Ma a földkérdésben két tábor áll szemben egymással. A családi alapon működő önálló gazdaságoknak és az agrárnagytőkéseknek ellentétesek az érdekeik. És az állam tulajdonában lévő földek bérbeadása elsősorban az agrárnagytőkések érdekeinek megfelelően történik. A családi gazdaságok is jogosan tartanak igényt az állami földek bérlésére, illetve vásárlására. Ezt a lehetőséget a legkülönbözőbb trükkökkel vonják meg, ezért nem lehet csodálkozni, ha a szembenállás erős, vagy esetenként felerősödnek az indulatok. Az állam tulajdonában két és fél millió hektár terület van, melynek értéke eléri a hétezermilliárd forintot. Jelenleg egy különösen érzékeny időszakot élünk meg, mert a kormány, ellentétben a velünk együtt az EU-hoz csatlakozó országokkal, egy új mezőgazdasági támogatási rendszert, az egységes gazdaságtámogatási rendszert (SPS) kívánja 2009-től bevezetni. Ez a jelenlegi rendszernél bonyolultabb, több támogatást nem jelent, azonban a támogatás elosztásának módja jelentősen megváltozik. A támogatás mértéke és a támogatási jogosultság megszerzése attól függene, hogy egy adott időpontban ki mekkora területet művel, vagy mennyi állatot tart. A támogatást mint vagyonértékű jogot okiratba foglalva osztanák ki a jelenlegi földet művelőknek. Ha ezt a döntést a magyar kormány meghozná, több ezer milliárd forint kerülne az osztatlan közös tulajdont használók és az állami földet bérlők – közöttük a külföldi bérlők – kezébe. Azok viszont, akik most bérbe adják és később akarnak gazdálkodni, a támogatási jogosultságot végleg elveszítenék. Az egész új támogatási rendszert történelmi bázis alapján akarják kialakítani, egy dologról azonban megfeledkeztek, hogy Magyarországon nincs sem történelmi kialakult birtokszerkezet, sem stabil üzemi szerkezet, ellentétben az Európai Unió régi tagállamaival.

– Az Európai Unió főképp családi gazdaságokban gondolkodik. Ezzel szemben itthon a családi gazdálkodások ellehetetlenítése folyik. Miért?

– Az Európai Unió régi tagállamaiban nemcsak beszélnek, hanem támogatják is a vidéken élő embereket. Az EU-ban nem az a fontos, hogy az agrárnagytőkések birtokolják a földeket – ami természetszerűen a vidék elnéptelenedésével jár –, hanem az, hogy minél több ember maradjon vidéken, ott, ahol eddig is élt. Fontos, hogy vidéken a kultúrállapotot fenntartsák, hogy magas színvonalon termeljenek a gazdák és ehhez minden segítséget megadnak nekik. Minden uniós tagállam tudja, hogy az kerül legkevesebbe, ha a gazdálkodó emberek vidéken maradnak. Magyarországon a kormány a tőke, a tőkések mindenekfeletti uralmát tekinti megoldásnak. Ez a törekvés érhető tetten a földértékesítési, földbérleti viszonyok kialakításában. Ezt tapasztaljuk az őstermelők ellen hozott intézkedések során. Ezt tapasztaljuk, amikor az áruházi láncok helyett rendszeresen a piacon értékesítő gazdákat és a kisebb boltok tulajdonosait ellenőrzik. De a mai napig nem tudjuk, hogy hogyan zajlik például az elhíresült Megatrade-botrány vizsgálata. Az Európai Unióban elismerik a gazdáknak azt a költségét, ami a környezet rendben tartása, ápolása és az egészséges élelmiszer előállítása kapcsán felmerül. Nem a tőkés nagybirtokok létrejöttét segítik, hanem az önálló gazdák összefogását, gazdasági önszerveződését, annak érdekében, hogy az egyre nagyobb nemzetközi versenyben sikeresek legyenek. Nálunk a folyamatok döntő többségében ezzel ellentétesek, eltekintve néhány kivételtől. Önmagáért beszél az a tény, hogy az uniós fejlesztési források 95 százalékát a gazdaságok 2 százaléka veszi igénybe.

– Régóta lehetett tudni, hogy csatlakozunk az Európai Unióhoz, mégis úgy tűnik, Magyarországnak nincs és nem is volt agrár- és vidékfejlesztési stratégiája.

– Tartunk tőle – és a gazdák is egyértelműen így látják –, hogy van stratégia, csak az igazi stratégiát nem hozzák nyilvánosságra. A jelenlegi kormány stratégiája a tőkés nagybirtokokon folytatott intenzív növénytermelésen és iparszerű nagy állattartótelepek működésén alapul, tehát a legfontosabb a profit. Ebben az esetben a vidéken élő emberek elhanyagolható kisebbsége reménykedhet abban, hogy munkához jut. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a tőkebefektetők érdekeinek megfelelően a profit nagy része is elhagyja a térséget. Ez a vidék leépüléséhez, elnéptelenedéséhez vezet. Ezt a tény már példák sora igazolja.

– Önök mit tennének?

– A mi elképzelésünk ezzel teljes mértékben ellentétes. Legfontosabb a földet művelő, helyben lakó gazda, és minden ezután következhet. A mi stratégiánk a családokon alapul. Generációváltás következik a mezőgazdaságban, hiszen a rendszerváltáskor gazdálkodó emberek ma nagyrészt nyugdíjas korúak, itt van a feltörekvő fiatal gazdanemzedék, akiket segíteni kell, át kell adni nekik az eddigi tapasztalatokat a gazdasággal együtt. Családi munkaerőre alapozva igenis lehet és kell versenyképes gazdaságokat kialakítani. Ezeknek a gazdaságoknak az összefogásához kell biztosítani az uniós forrásokat a régi tagországokhoz hasonlóan. Most 1300 milliárd forintnyi uniós forrás áll rendelkezésre, ez az utolsó esély a felzárkózásra. 2013-tól meg kell nyitnunk piacainkat a harmadik országok termékei előtt, le kell építeni a vámokat, a belső támogatásokat. A verseny nagyon erős lesz, ezért erős élelmiszer-ellenőrző hálózatot kell létrehozni, a kiváló minőségű hazai élelmiszer védelme érdekében – különösen nagy figyelmet kell fordítani a hazai piacokra. Csak annak az országnak a termelői lesznek versenyképesek, akik az általuk előállított alapanyag feldolgozása, értékesítése során keletkezett profit egy részét meg tudják tartani. Ha ez nem történik meg, akkor csak idő kérdése, hogy mikor kerülünk végzetesen nehéz helyzetbe. Ezt a világ egyetlen országában sem tudják a gazdák önállóan megoldani, ehhez nemzeti programokra van szükség, és olyan kormányra, amelyik vállalja a partnerséget.

– A Gyurcsány-kormány agrárpolitikáját fémjelző Új Magyarország Fejlesztési Terv szinte a szakmai nyilvánosság kizárásával készült. Milyen alapvető hiányosságai vannak a programnak?

– AZ ÚMFT-vel kapcsolatban látszategyeztetések voltak, de érdemi egyeztetés valóban nem történt. Mi nem tekintjük egyeztetésnek azt, hogy egy az életünket évtizedekre előre meghatározó tervet egy szűk kör dolgozza ki egy olyan műhelyben, ahol elsősorban az agrárnagytőkések szempontjai érvényesülnek, majd utána egy roadshow keretében végigjárják az országot és elmondják, hogy mi a jó a gazdáknak és a vidéken élő embereknek. Így fordulhatott elő többek között az, hogy olyan, az éghajlatváltozás problémaköréhez tartozó, Magyarországot is érintő kérdés, mint az öntözőrendszer kiépítése, kimaradt a programból. Ma már a szakértők által is elfogadott tény, hogy a bioetanol-gyártásra alapozott stratégiai elképzeléseket újra kell gondolni. Nekünk, ha indokolt is hogy legyen valamennyi bioetanol-kapacitásunk, úgy gondoljuk, hogy a fejlesztéseket nem egy nemzetközi olajtársaságnak kellene megvalósítania. Sokkal inkább a gazdák összefogásával, társulásával kell a fejlesztéseket megvalósítani úgy, hogy a keletkezett melléktermékeket a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben a társulás tagjai használják fel. Ezek lennének az ésszerű dolgok.

– Az ön által említett generációváltás szorosan összefügg a vidék megtartóképességével. Erre kitér a kormány tervezete?

– Az ÚMFT-ben hiányos a fiatal gazdák támogatása és a gazdaság átadási támogatási rendszerének kidolgozása is. A tervben csupán száz-százötven fiatal gazda számára van forrás az induló támogatáshoz, ezzel szemben az első körben közel háromezren adták be a pályázatot. Ha a fiatal gazdákat a programra felkészítik, ha adnak információt, nagyságrendekkel többen pályáztak volna. Nem igaz, hogy a fiatalok nem akarnak a mezőgazdasággal foglalkozni, csak azt látják, hogy egy hatalmas iszapbirkózás zajlik. Látják, hogy a jelenlegi kormánnyal folyamatos küzdelmet kell folytatniuk, ha a gazdálkodást választják élethivatásnak. Ebbe a küzdelembe már csak a legelszántabb, legelkötelezettebb fiatalok hajlandók beszállni. Ha a vidék nem lesz versenyképes, ha egyfajta rombolás következik be, annak a költségeit az összes magyar polgár fizeti meg. Ha a vidéktől elvonják a jövedelmet, felerősödik az elvándorlás, könnyű kiszámítani, hogy mennyibe kerül, ha a mezőgazdaságból élők a városokba vándorolnak. Olyan viszonyokat kell teremteni, hogy képesek legyünk ebből a helyzetből kilépni. És ezt csak egyféleképpen lehet: ha van stratégiánk és jó programunk. Ismerjük a helyzetből kivezető utat.

– Megdöbbentő adatok láttak napvilágot nemrég. Győr-Moson-Sopron megyében a 280 ezer hektárnyi művelésre alkalmas magyar termőföld egyharmadát osztrák bérlők művelik. Országosan mekkora magyar termőföldterület lehet külföldi tulajdonban?

– Az ország nyugati részén elsőként tapasztalhatták meg, hogy milyen, amikor egy külföldi befektető megjelenik a magyar földpiacon. Ma Magyarországon egyes statisztikák szerint közel 900 ezer hektár földterületről nem tudjuk, hogy ki milyen jogcímen használja, birtokolja. A Magosz kezdettől azt vallja, hogy rendet kell tenni a földnyilvántartásban, minden négyszögöl földről tudni kell, hogy ki a tulajdonosa, és ki a használója. Ezzel a kormányzat a mai napig adós. Nem véletlen. Nem az önálló gazdák érdekeit szolgálja, ha ezen a területen a viszonyok átláthatatlanok.

– Ha már most ilyen állapotok uralkodnak, nem félő, hogy 2011-re, amikor hivatalosan is megnyílik a lehetőség a külföldiek előtt, hogy magyar termőföldet vásároljanak, még jobban eltorzulnak a tulajdonviszonyok?

– A moratórium valóban 2011-ig szól, de tudni kell, hogy amennyiben ez komoly versenyhátrányt okozna az adott országnak, további két év hosszabbítás kérhető. A nagy kérdés az, hogy Magyarország ezt majd akarja-e vagy nem. Mert ha a polgárok többsége akarja, de a magyar kormány nem, akkor nagy baj van. Beszéljünk nyíltan: úgy gondolom, hogy 2011-ben másik kormánya lesz Magyarországnak. Olyan, amelyik akarja a földmoratórium meghosszabbítását, és kéri is azt az EU-tól. Fontosnak tartom, hogy addig is nem azt kell üzenni a külföldi befektetőnek, hogy bérelj Magyarországon fillérekért állami földet, mert utána biztosítjuk a vásárlást is. Hanem azt, hogy számunkra a magyar polgár a legfontosabb, és a földet az ő számára kívánjuk biztosítani – bérlettel és tulajdonszerzéssel egyaránt. Egyébként nem az a probléma, hogy néhány farmer Dániából vagy Hollandiából Magyarországon letelepszik, hanem az, hogy egyes uniós tagállamokból megjelennek befektetői csoportok, 2500 hektáronként összebérelnek 15-20 ezer hektárnyi földterületet. Ma ezeknek a földbérlő gazdaságoknak a külföldi jószágigazgatói a leghangosabbak. Pedig tudomásul kell venniük, hogy minden ország védi a saját termelőit, Magyarország sem tehet mást. A magyar kormánynak azon kell dolgoznia és úgy kell a földtörvényt átalakítania, hogy a helyben lakó gazda kapjon elsőbbséget, és csak az bérelhessen és vásárolhasson földet, aki a településen él és gazdálkodik.

– A politikai szólamok hajlamosak a vidék-város szembeállítására. A valóságban létezik az ellentét?

– Az ellentétet úgy vélem, mesterségesen szítják. Amíg ez a két tábor egymással vitatkozik, addig nem figyelnek oda az őket érintő intézkedésekre. Sajnos nekem ez a szembeállítás a Rákosi-korszakot idézi vissza. Ezt nagyon sürgősen el kellene felejteni. Talán soha jobban nem volt egymásra utalva vidék és város, mint most. Az a szó, hogy paraszt, a természettel harmóniában élő ember képét idézi fel. A parasztember nem termelő csupán, sokkal több: meg akarja védeni, őrizni a földet. A magyar parasztság nemzetmegtartó erejét semmilyen történelmi korban nem lehetett elvitatni, és hitem és meggyőződésem, hogy pontosan ezért akarják megtörni a gerincét, ezért akarják ellehetetleníteni az önálló gazdálkodást a legkülönbözőbb érvekre hivatkozva, mert akkor gyakorlatilag a nemzet gerincét roppantják meg. Eddig ez nem sikerült. A föld a nemzeti szuverenitásunk alapja. Ez nem egyszerű vagyontárgy, amivel kufárkodni lehet, amit lehet adni-venni, mint a tőzsdén a részvényeket. Mindig olyanok kezében kell tartani, akik úgy viszonyulnak a nemzetet megtestesítő vagyontárgyhoz, mint a saját életükhöz. Ez nem lehet az agrárnagytőkések játékszere. A föld valamennyi magyar ember eszmei értékű vagyontárgya, amit a művelői csak részben érezhetnek magukénak, mert ez mindenkor a nemzet teste marad.

Usztics Anna