A nemzetépítő Kossuthtól a forradalmár Petőfiig

– Professzor úr kutatási területe Görgei Artúr élete és kora, az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc, illetve a polgári átalakulás története. Milyen mozzanatok terelték e témakörök felé?

– Nagyjából hatéves koromban döntöttem el, hogy történelemmel szeretnék foglalkozni. Az első inspirációkat édesanyámtól kaptam, aki mindig kivételes érdeklődést tanúsított a történelmi témák iránt. 1963-ban születtem. Mivel akkoriban, a 60-as, 70-es években nem nagyon lehetett külföldre utazni, rengeteget kirándultunk az országhatáron belül. E túrák során megfogták a fantáziámat a dunántúli várak, ahogy szülővárosomat, Székesfehérvárt is különleges történelmi atmoszféra lengte körül. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egykori tanulójaként máig emlékszem a nagyságos fejedelem – Mányoki Ádám emblematikussá vált alkotása nyomán festett – életnagyságú portréjára, amelyet az intézmény első emeleti falán gyakran megcsodáltam kisdiákként. Az első ajándékba kapott történelmi tárgyú könyvem is a Rákóczi-szabadságharcról szólt.

Voltaképpen az 1848–1849. évi események felé is édesanyám terelte az érdeklődésemet, amikor Féja Géza Visegrádi esték című regényét ajánlotta a figyelmembe. A könyv az idős Görgei Artúr és Kossuth Lajos képzeletbeli diskurzusáról szól, amelynek során a honvéd tábornok és az államférfi felidézi a forradalom és szabadságharccal kapcsolatos emlékeit. 13 éves voltam ekkor, és azonnal beleszerettem a korszakba. Később már egyetemistaként, bár nem voltam Eötvös-kollégista, szorgalmasan jártam Katona Tamás előadásaira, de sokat köszönhetek Urbán Aladár professzornak is, aki a forradalom és szabadságharc egyik legjelesebb tudósa volt.

– Minden bizonnyal sikerült a nyomdokaikba lépnie, hiszen a szakma úgy tartja, hogy kevés olyan történész van ma Magyarországon, aki annyira elmélyülten ismerné a korszakot, mint ön. Mennyire jól kutatott időszaka a nemzeti történelemnek 1848. március 15-e?

– Úgy vélem, hogy amit a jelenlegi forrásadottságok mellett tudni lehet, azt tudjuk. Nyilván nem zárhatjuk ki, hogy előkerülhetnek még újabb dokumentumok, de nem gondolom, hogy ezek számottevően módosítanák az alapvető tényeket érintő tudásunkat. A mérvadó történéseket már a kortársak jól dokumentálták, hiszen 1848 tavaszán 4-5 összefoglaló munka is megjelent a résztvevők tollából. Hivatalos jelentések, magánlevelek és naplójegyzetek mesélnek az utókornak a forradalom eseményeiről. Problémát legföljebb az jelenthet, hogy az 1850-es évek végétől, 60-as évek elejétől napvilágot láttak az úgynevezett másodlagos források is, vagyis olyan kortársak visszaemlékezései, akik csak jóval 1848 után írták meg memoárjukat. Az idővel megkopó, illetve feldúsuló emberi emlékezet alakulására Jókai Mór a tipikus példa. Többek között ő erősített rá arra a legendára is, hogy a Nemzeti Múzeumnál Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt, holott jelen ismereteink szerint nem így történt, maga a költő sem említi a Naplójában. Mindenesetre azt azért leszögezhetjük, hogy a forradalom és szabadságharc időszaka a magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszaka. A teljes magyar középkori fennmaradt iratanyag sincs akkora terjedelmű, mint az 1848–1849-re vonatkozó, és akkor még nem is beszéltünk az osztrákok, az oroszok, illetve a környező népek által őrzött írásos anyagokról.

– 1848 első negyedévében forradalmi hullám söpört végig a kontinensen, amely Nagy-Britanniát és Oroszországot leszámítva szinte valamennyi európai országot érintette. A felkelések intenzitása és eredményessége szempontjából hol helyezkedik el a rangsorban a magyar?

– Ezek a forradalmak meglehetősen eltérő hátterűek voltak, de az erőteljes szociális aspektus valamennyinél megfigyelhető. Kétségtelen, hogy a változás mögé azért is lehetett jelentős tömegeket állítani, mert a korábbi években egy nagyon komoly egzisztenciális krízist okozó gazdasági válság futott végig egész Európán. A legjelentősebb olasz, francia, illetve német megmozdulások mellett azonban a magyar forradalom azért is speciális, mert nem volt törvényszerű, hogy az egész országra kiterjedő támogatottságot szerezzen és szabadságharcba torkolljon. A márciusi forradalomnak, illetve mindannak, ami általa 1848 tavaszán történt, nem a teljes elszakadás, hanem a Habsburg Birodalmon belüli fokozott önállóság megteremtése volt a célja. Szabadságharccá hazánk megtámadása miatt terebélyesedett. Úgy gondolom, hogy hiába verték le a magyar függetlenségi küzdelmet, eredményesség szempontjából a hazai forradalmat a legjelentősebbek közé sorolhatjuk, hiszen az április 11-én V. Ferdinánd király által is szentesített törvénycsomag nyomán sikeresen megvalósult a legfontosabb cél, hogy a rendi-feudális berendezkedésből a polgári átalakulás útjára lépjünk. A változásokkal járó fejlődést már nem lehetett visszafordítani. Arra is büszkék lehetünk, hogy az iparilag fejeletlen Magyarország több mint 150 ezer fős hadsereget tudott kiállítani az önvédelmi háború során, és a magyar volt az egyetlen olyan szabadságharc, amelynek leveréséhez két európai nagyhatalom bevetésére is szükség volt. Erre sem előtte, sem utána nem akadt példa a kontinens történetében.

– A közvélemény elsősorban Petőfit, Jókait, Vasvári Pált, Irinyi Józsefet, valamint Irányi Dánielt tartja a forradalom vezéralakjainak. Mellettük kik voltak még a márciusi ifjak legjelesebb képviselői?

– Az 1820–1830 között született forradalmi nemzedék kiemelkedő képviselői közé tartozott Bulyovszky Gyula, Sükei Károly, Degré Alajos, Vajda János és Korányi Frigyes is. Ők szintén a forradalom zászlóvivőinek tekinthetők.

– Mi volt az előző, reformkori generáció szerepe az események alakulásában?

– A magam részéről négy reformnemzedéket szoktam elkülöníteni a születési idejük alapján. A kezdeményezők egyértelműen az 1790–1800 között született generáció tagjai: Széchenyi, Wesselényi és Kölcsey nemzedéke. Kossuth már a következő, 1800–1810 között született korosztályhoz tartozik, akiket én a legfontosabb reformnemzedéknek tartok, bár Széchenyitől eltérően nekik nem adatott meg a harctéri tapasztalatszerzés. A legnagyobb magyar ugyanis még a napóleoni háborúk idején szerezte ebbéli jártasságát… A reformprogram kidolgozója és hozzá a tömegek támogatásának megnyerője kétségkívül Kossuth, Batthyány, Deák és Teleki László generációja volt. Nem véletlen, hogy az 1847-es Ellenzéki nyilatkozat alapszövegének megfogalmazása és a programnyilatkozat végleges formába öntése éppen Kossuth és Deák nevéhez fűződik. A harmadik generáció alatt az 1810–1820 között születetteket értjük. Közülük Szemere Bertalannak, Eötvös Józsefnek, Szalay Lászlónak és Trefort Ágostonnak volt jelentősebb elméleti munkássága, lényegében ők voltak azok az államférfiak, akik „finomhangolták” elődeik munkáját.

– Miben tért el leginkább az 1790–1820 között születettek és a Petőfiék nézőpontja?

– A Petőfiéket megelőző nemzedék életművében a forradalom elkerülendő alternatívaként szerepelt, míg a márciusi ifjak ha nem is egyenlő súllyal, de nem zárkóztak el a lehetőség elől. Azt azért fontos látni, hogy nem egymással szembehelyezkedő, hanem egymást kiegészítő, szervesen építkező irányzatokról beszélünk, hiszen a forradalom 12 pontos kiáltványának alapszövege voltaképpen az ellenzéki követeléseket megfogalmazó Kossuth-féle március 3-i felirati javaslat átdolgozása.

– Vagyis a márciusi ifjak rendszerváltó tevékenységét az előző reformnemzedék előkészítő munkája alapozta meg?

– Így van. A reformellenzéknek már a 40-es években kialakult az úgynevezett érdekegyesítési programja, aminek az volt a lényege, miként lehet levezényelni úgy a rendszerváltást, hogy egyes társadalmi csoportokat ne érjen túl nagy veszteség, mások pedig ne zsebeljenek be aránytalanul sok nyereséget. Nem véletlenül szerepelt a 12 pontban a törvény előtti egyenlőség, a közös teherviselés és az úrbéri viszonyok megszüntetése, azaz a jobbágyfelszabadítás követelése.

– Hogyan sikerült a márciusi ifjaknak 15-én a pest-budai, erőteljesen német ajkú városi környezetben megnyerni a közvélemény egységes támogatását?

– 1848-ban Buda lakosságának valóban több mint a fele német ajkú volt, a Pesten élőknek is csaknem ötven százaléka volt német identitású, vagy legalábbis beszélte a nyelvet, és ez az arány az ország számos egyéb városáról is elmondható. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a középrend vagy más néven polgárság voltaképpen már korábban elfogadta a Kossuth nemzedékéhez tartozó politikai elit nemzeti egységet célzó asszimilációs „ajánlatát”, amely arról szólt, hogy legyenek polgári jogokkal rendelkező magyarok. A reformnemzedék tudatosan felépített érdekegyesítő és nemzettudat-építő munkája összekovácsolta a hazánkban élő eltérő társadalmi hátterű közösségeket, amelyek tagjai nagy horderejű változásra vágytak. Az európai forradalmak, különösen a bécsi hírére csatasorba álló Petőfiék hazafias fellépése pedig gyújtó szikraként lobbantotta fel a forradalom lángját március 15-én. A tüntetőkhöz az egyetemisták mellett a József-napi vásárra érkező vidéki lakosság is szép számmal csatlakozott. A közvélemény előtt kevésbé ismert tény, hogy a pest-budai forradalom híre gyorsan terjedt az országban, kisebb megmozdulásokat előidézve a vidéki városokban, sőt több magyar településen már március 15-e előtt, illetve a pesti eseményekkel egy időben is megfogalmazták követeléseiket a helyi elöljárók. Gyakorlatilag az egész ország felsorakozott a kezdeményezés mögé. De a forradalom sikerességéhez a birodalmi vezetés teljes bénultsága és akcióképtelensége is hozzájárult.

– A Petőfi-kultusz máig foglalkoztatja az alkotókat, a költő életéről többször is forgattak filmet. A születésének centenáriumára készített némafilm kópiája ugyan elveszett, de tudjuk, hogy az 1922-es premier olyan rangos esemény volt, amelyen maga Horthy Miklós kormányzó is tiszteletét tette. A Rákosi-korszak Föltámadott a tenger című filmjének történeti hitelességéről pedig legyen elég annyi, hogy az 1953-as filmben nem verik le a szabadságharcot, és Petőfi is életben marad…

– Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a Rákosi-rendszer legitimitását célzó, egyébként kiváló színészeket felvonultató szabadságharcos propagandafilm később bumerángeffektusként hatott, hiszen nagyon komoly szerepe volt abban, hogy az ’56-os ifjúság olyan jelentős számban vegyen részt a forradalomban.

– A márciusban bemutatott Most vagy soha! című alkotáson először éppen ön kérte számon a történeti hűséget. Ezt tehát egy fikciós mű esetében is fontosnak tartja?

– Úgy vélem, hogy egy tényleges történeti eseménysort bemutató filmben az alkotónak megvan az a felelőssége, hogy a történészszakma által kikutatott, illetve a nemzeti köztudatban élő kép találkozzon azzal az ábrázolással és üzenettel, amelyet a film sugalmazni akar. A legújabb Petőfi-filmből sajnos éppen az nem derül ki, hogy milyen előzmények nyomán válhattak a több tízezres tömeget lelkesíteni képes márciusi ifjak a forradalom kirobbantójává. Egyik kollégám megfogalmazása szerint a film éppen a korábban említett, Kossuth nemzedékéhez kapcsolható reformellenzék rendkívüli szellemi teljesítményét és nemzetegyesítő törekvéseit teszi zárójelbe.

– A sajtóban megjelent nyilatkozata után a film egyik producere az „együgyű szakbarbárok” kifejezést használta a „hangosan kesergő valódi történészek” kapcsán. Mit gondol a nyilvánvalóan önnek is címzett sértésről?

– Ha nagyon keményen akarok fogalmazni, akkor azt mondhatom, hogy mindig sajnáltam azokat, akiktől az Úr megtagadta az értő olvasás tudományát. Én ugyanis konkrét, történetileg igazolható kifogásokat említettem a nyilatkozatomban, a film általános mondanivalójának hiányáról jóindulatúan nem is beszéltem… Véleményem szerint a film atmoszferikus hitelessége hiányzik. Már a felütése is hamisítás, hiszen március 14-én valójában semmilyen pesti tüntetést nem vernek szét az osztrák katonák, március 15-én nem gyújtják fel Landerer nyomdáját, az osztrák lovasság gyalogos-egyenruhában nyargal, a katonák meg az adott korban elképzelhetetlen módon egyszerűen Herr Generalnak szólítják Ignaz von Lederer lovassági tábornokot, és sorolhatnám tovább a tárgyi tévedéseket, a Petőfi elleni merényletet célzó fikciós szál képtelenségeiről nem is szólva. Sajnos egy fél könyvtárnyi szakirodalom elolvasása nem feltétlenül jelenti, hogy az alkotók értenék a korszak lényegét.

– Vagyis ön szerint az események nem történhettek volna úgy, ahogyan a film ábrázolja?

– Szerintem nem.

– Mennyire nehéz egy történésznek a kánonnal szembemenni?

– A jelenlegi magyar közállapotokról sokat elárul, hogy egy történeti filmről nem lehet higgadt diskurzust folytatni. Ha valakinek tetszik az adott alkotás, rögtön azzal bélyegzik meg, hogy a rendszer kiszolgálója, ha meg kritikát fogalmaz meg, akkor azonnal az ellenzék táborába sorolják. Én egyébként nem akarok negatív kampányt folytatni, sőt mindenkit arra biztatok, hogy nézze meg a filmet, de továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy ennyi pénzből kis odafigyeléssel jobbat is lehetett volna csinálni, már csak azért is, mert rendkívül fontosnak tartom, hogy nemzeti krónikánk egyik legjelesebb korszakáról milyen képet közvetítünk a fiataloknak.