Hornung Ágnes kiemelte, a demenciával foglalkozni kell, az adatok szerint évről évre nő a szellemi leépülésben szenvedők száma. A személyiség és a mentális állapot megváltozása nagy terhet ró a családokra, a hozzátartozókra; összességében egymillió embert is érinthet.

Hirdetés

Szükség volt olyan program kialakítására, amelyben a demencia diagnosztizálásával – a tünetek felismerésével – és a betegek ellátásával foglalkoznak – jelentette ki.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ennél a betegségnél is fontos a korai felismerés, ezért a családtagokat, a hozzátartozókat is oktatni kell.

Jelezte, hogy a megelőzésre is fókuszálni kell, mivel a betegség kialakulása késleltethető, súlyossága mérsékelhető.

Korábban írtuk

A program a 2030-ig terjedő időszakra szól, kialakításában a szakembereken kívül részt vettek a társállamtitkárságok is, és tervezik az egyházak bevonását az együttműködésbe – mondta Hornung Ágnes.