Fotó: MTI/Illyés Tibor
A nemzetközi roma nap alkalmából a Balázs János-díjjal kitüntetett Maka István, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület sportszakterületi vezetője (b), Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítvány igazgatója (b2) és Pápai József előadóművész (b3), miután átvették az elismerést Fülöp Attilától, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárától (j) a Belügyminisztérium Márványaulájában 2024. április 10-án
Hirdetés

A Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott díj átadásakor Fülöp Attila, a tárca gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: a díjazottak életútja azt üzeni mindenki számára, hogy a felzárkózás nem szerencse dolga, hanem kemény, közösségben végzett munka eredménye.

Fülöp Attila elmondta: a díjat a BM hozta létre 2019-ben olyan személyek munkájának elismerésére, akik nehéz sorsú, hátrányos helyzetű honfitársaink számára nyújtottak kiemelkedőt. Mindhárom díjazott életútja azt bizonyítja, hogy a felzárkózás attól függ, mit tesz érte az érintett és az állam, s csak akkor lehet sikeres, ha mindkét oldalon megvan az akarat – fűzte hozzá.

Az államtitkár elmondta: a társadalmi felemelkedés mutatója a foglalkoztatás és a szegénység, s e kettő szorosan összefügg. Magyarországon 2010 óta több mint egymillióval nőtt a foglalkoztatottak száma, s mára eléri a 4,7 milliót. A szegénységi mutató, a súlyos anyagi, szociális nélkülözésben élők száma viszont ez idő alatt egymillióval csökkent. A két nagy, nehéz helyzetben lévő társadalmi csoport közül a romák körében kétszeresére, a megváltozott munkaképességűeknél pedig két és félszeresére nőtt a foglalkoztattak aránya.

Korábban írtuk

A társadalmi felzárkóztatás politikája arra épül, hogy a foglalkoztatást helyezi előtérbe és biztosítja a felzárkózás, jogi, költségvetési, intézményi kereteit, amik kiszámíthatóvá teszik a rendszert. Ehhez kapcsolódik az a szemlélet, hogy a felzárkózás csak közösségben lehet sikeres, civil és egyházi szervezeteken, közösségeken keresztül vezet az út a felemelkedéshez – tette hozzá.

A felzárkózás ügye nem szűk szakmai kérdés, hanem társadalmi vállalás, ennek élharcosai a Balázs János-díj idei kitüntetettjei – mondta Fülöp Attila.

A nemzetközi roma nap alkalmából Pintér Sándor Balázs János-díjat adományozott Maka Istvánnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület sportszakterületi vezetőjének, Nagyné Varga Ilonának, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítvány igazgatójának és Pápai József előadóművésznek.

A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága alapította a Balázs János-díjat 2019-ben azért, hogy elismerje azokat, akik a roma emberek társadalmi felzárkózásáért, oktatásáért, foglalkoztatásuk elősegítéséért, társadalmi beilleszkedésük és megbecsülésük segítéséért, valamint a jövő generációjának példaképet adó, a roma identitás, roma kultúra megőrzéséért, gyarapításáért munkálkodó, a romák és nem romák egymás megismerését, társadalmi párbeszédét támogató, a békés társadalmi együttélést előmozdító kiemelkedő munkát végeznek.

A nemzetközi roma napot április 8-án tartják. Az ünnepet hivatalosan 1990-ben, a lengyelországi Serockban, a Nemzetközi Roma Unió (IRU) 4. Roma Világkongresszusán alapították a roma képviselők első nagy nemzetközi találkozójának emlékére, mely 1971. április 7-e és április 12-e közt zajlott Chelsfieldben, az Egyesült Királyság fővárosa, London közelében.