A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb, a török, az iraki és a fehérorosz kormány képviselőivel, illetve a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalása után arról számolt be, hogy utóbbi találkozón ismét áttekintették a paksi bővítés állását.

Hirdetés

„A paksi beruházás sikere a magyar gazdaság versenyképességének hosszú távú garanciája. Ezáltal garantálni tudjuk Magyarország számára azt, hogy az ország villamosenergia-ellátása biztonságban lesz hosszú évtizedekre, hiszen nagyjából az ország lakossága és ipara által szükségesnek tartott villamos energia mintegy 70 százalékát mi magunk elő fogjuk tudni állítani” – jelentette ki.

„Ez nagyon komoly függetlenséget ad majd nekünk a nemzetközi energiapiac néha teljesen esztelen változásaitól, az egekbe ugró áraktól például. Ugyanakkor a beruházás nemcsak a versenyképességünket, hanem a rezsicsökkentés vívmányát is meg fogja tudni védeni. Tehát a paksi beruházás sikeres végigvitele egy igazi nemzeti érdek” – szögezte le.

Szijjártó Péter újabb mérföldköveket emlegetett a projekttel kapcsolatban, mondván, hogy a blokkhoz szükséges két legfőbb nukleáris eszköz gyártása közül az egyik, az úgynevezett zóna-olvadékcsapda gyártása már lezárult, így megkezdhették a műszaki átadás-átvétel folyamatát.

Korábban írtuk

„Hogyha mindent rendben találunk, akkor a második negyedév során Paksra el is fogjuk tudni hozni ezt a hatalmas eszközt, amely a nukleáris erőmű egyik lelke lesz” – mondta. Tájékoztatása szerint a másik nagy tömegű eszköz, a reaktortartály gyártása április elején indul a magyar szakértők jelenlétében.

A miniszter üdvözölte, hogy gőzerővel zajlik az építkezés előkészítése, jelenleg a talajszilárdítást végzik német, amerikai és más alvállalkozók. Ennek során 72 ezer cölöpöt kell lefúrni, amelyből 9234 megvan, ez 12 százalék feletti eredményt jelent.

Aláhúzta, hogy rendkívül fontos mérföldőre kerül majd sor az idei év végén, amikor is lekerülhet az első beton a földbe, ennek azonban lényeges előfeltétele az itt alkalmazandó technológia tesztelése, ami a múlt pénteken meg is kezdődött.

„Ezáltal újabb nagyon fontos előfeltételt tudtunk kipipálni abban a tekintetben, hogy az idei esztendő végén az első betonhoz el tudjunk jutni” – fogalmazott. Kitért arra is, hogy eközben folynak az egyeztetések a Framatome és a Siemens konzorciumával arról, hogy milyen módon lesz alkalmazható majd a német és francia irányítástechnika az erőműben.

„Tehát a beruházással újabb nagyon fontos mérföldköveket értünk el, és ezek a mérföldkövek előrevetítik azt, hogy az idei év végén megtörténik az első beton ünnepsége, és a következő évtized elején pedig a két új reaktorblokkunkat fel tudjuk majd kapcsolni a hálózatra” – összegzett.