A patriotizmus vállalható

– Több mint kétszáz éve, hogy a nagy gazdasági fejlődés kezdeti szakaszában és a modern államok kialakulásával egy időben felbukkant Adam Smithnek a láthatatlan kézről szóló elmélete. Az ennek nyomán született, több könyvárat megtöltő irodalomban máig a kérdések kérdése maradt, hogy hol jár most a „kéz”?

– A választ érdemes egy kicsit távolabbról kezdeni, legalább az 1800-as évek közepéig visszamenni, mert akkor már láthatók az organikus állami fejlődés mérföldkövei. Így jutunk el például a minimális állam – maximális piac fogalomköréhez, ahol az „éjjeliőr állam” csak nagyon korlátozott koordinációt végez. De visszatekintve az elmúlt 250 évre, látjuk azt is, hogy amikor válságok alakultak ki, akkor a piac és a piaci szereplők mindig az államtól mint intézménytől várták a megoldást. A piac mindenhatóságába vetett hit már az 1929–33-as nagy gazdasági világválság idején megrendült, és a II. világháború után felépült gazdasági modell egy ideig a szociális piacgazdaság jegyében működött. A rendszerváltás utáni magyar gazdasági törekvések is, sokféle ellentmondással terhelve, ezt tekintették alapértéknek, bár gyakorlati megvalósulását az akkori körülmények nem tették lehetővé. Az egy évtizedes múltra visszatekintő mai magyar modellben az állami szerepvállalás keretében tett gazdaságösztönző intézkedések hatásai viszont sokrétűek. Az állam gazdaságpolitikai ágak összhangját is támogató szerepe, így a szankcionálás helyetti pozitív ösztönzés, a „best practice” példák terjesztése került előtérbe. Az állam és a piac össz­hangjából eredő előnyök vagy az annak hiányából következő hátrányok erősen befolyásolják a vállalatok hatékonyságát, ahogy a gazdaságösztönzés főbb hatásterületeit is a köz- és magánszféra vállalati működése jelenti. Egyre inkább az rajzolódott ki, hogy nem lehetnek sikeresek azok a nemzetgazdaságok, amelyek nem támaszkodnak erősen az adottságaikra. Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy a hatvan-, hetvenéves hátrányban lévő vállalatok előtt lebontsák a fejlődést akadályozó gátakat.

– Igen, de a hazai gazdaságfejlődés kijelölt útjait más térségbeli országokhoz hasonlóan nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek igazították, amelyek például lehetővé tették a hitelek felvételét, a gazdasági integrációhoz való csatlakozást…

– Ez nem mond ellent annak, hogy az alapokat figyelembe véve, a legcélszerűbben használjuk ki a lehetőségeinket. Valóban léteznek olyan felfogások, amelyek a „good government” és a „good governance” közötti különbségek hangsúlyozására összpontosítanak. A jó kormány természetszerűen jól kormányoz. Ez a közpolitika nélkülözhetetlen követelménye. Az állam és a piac közötti egyensúly megteremtése pedig az ebben cselekvően részt vevők megkerülhetetlen felelőssége, ahogy a gazdasági szereplők értékteremtését támogató helyes állami ösztönzés is.

– Az állami szerepvállalás mértéke azonban mindig kérdéseket vet fel, vagy profitérdekeket sért.

– Szeretnék visszautalni például a 2008–2009-es pénzügyi és gazdasági válságra, amikor az államnak magára kellett vállalnia a gazdasági összhang megteremtésének kényszerét. Jóllehet akkor elsősorban a negatív ösztönzők és a korlátozások hatására épített. Ez történt a rendszerváltás után eltelt első két évtized túlnyomó részében is.

– A gazdasági szervezetek és az állam mellett van azonban egy harmadik szereplő is: a monetáris rendszer, a pénzvilág, amelyet az eddigi kettőnél még súlyosabbnak érezhetünk.

– A szóban forgó válság elsősorban arra mutatott rá, hogy a pénzügyi szabályozás szerepének lebecsülése és a vállalatirányítás alacsony hatékonysága együtt jár, és államháztartási, makrogazdasági károkat okoz. Ennek következtében Magyarországon lényegében véve 2013-ig válságkezelés folyt. Súlyos örökségeken kellett túllépni, mint például az addigi, fenntarthatatlan költségvetési politikán. Így az elsődleges cél a költségvetési konszolidáció volt. A monetáris világ az előzményekből adódóan tartózkodó lett. A vállalatok számára a kamatok magasak voltak, a hitelösztönzés pedig alacsony. Ez a helyzet alapvetően a külföldi tulajdonú vállalatoknak kedvezett. Árstabilitásra és új monetáris politikára volt szükség. A 2013-as monetáris politikai fordulattal ténylegesen megvalósult a két fő gazdaságpolitikai ág közötti összhang. A nemzetközi pénzügyi és gazdasági folyamatok kedvezően alakultak, mégis szükség volt hazánkban például a bankadó bevezetésére, amelyet a pénzintézetek végül is partnerként fogadtak el. Ennek következtében minden területen élénkült a hitelezés, nőttek a beruházások, a befektetések, és erősödött a külföldi tőke jelenléte.

– Több lett az összeszerelő üzem…

– Ez ma már nem teljesen így van. A korábbi olcsó munkaerőre építő modellről áttevődött a hangsúly a termelékenységre, a magasabb hozzáadott értékre fókuszáló befektetésekre. Az ösztönző államnak itt is jelentős szerepet kell vállalnia, hogy ehhez megfelelő gazdasági környezetet teremtsen. Tény azonban, hogy a béreket tekintve a beruházók számára előnyös terület vagyunk, és a termelékenységet nézve náluk jobbak a mutatók, de az olló fokozatosan záródik, és a jó, a kiszámítható gazdasági környezet, a magasan képzett munkaerő iránti kereslet növekszik. A hosszú távú fejlődés egyre inkább látható alapja a fenntartható növekedés, amire érdemes figyelni.

– Nemrégiben olvastam két jelentős hazai befektető nyilatkozatát, akik magukat ilyen „kistérségi Dzsokiként” írják le. Valójában az a kérdés, hogy mekkora lehetőségük van a hazai befektetőknek?

– Tény, hogy a rendszerváltás után az állami monopóliumok helyét túlnyomó többségükben külföldi magánmonopóliumok vették át. Egyes területeken, például az energetikában ez kiszolgáltatottá tette az államot. Sok szolgáltatási területen, így a távközlésben is olyan túlsúlyok jöttek létre, ami a fejlett országokról nem mondható el. Más ágazatokban is előnytelen pozíciók alakultak ki a hazai vállalatok számára. Így a hazai tőke erősödése hosszú folyamat lesz.

– Ezzel kapcsolatban gyakran elhangzik az a vád, hogy az állami megrendelések meglehetősen szűk körre terjednek ki.

– Minden gazdaságban létrejönnek úgynevezett piaci erőkoncentrációk, ami a méretgazdaságosság miatt egyáltalán nem biztos hogy egészségtelen folyamat. Ezek, különösen az építőipari infrastruktúra területén, más országra is jellemzőek. A szabályok világosak és átláthatók, a beruházások jelentős része közös európai uniós projekt. Ha ez hazai beruházás által valósul meg, előnyös lehet a többi vállalatnak is, hiszen beszállítóként könnyebben érdekeltek lehetnek. A hazai tőke erősödése pedig nemzetgazdasági érték. Az állam abban érdekelt, hogy bárki valósítja is meg, határidőre, jó áron és jó minőségben készüljön el. Az állam ösztönző szerepének, így az állam és a piac együttműködésének két területen van nagyon fontos szerepe. Az egyik, hogy szorgalmazza és teremtse meg a feltételeit annak, hogy a külföldi tőke ne vigye ki a profitot, hanem minél nagyobb részét Magyarországon fektesse be. A másik a hazai vállalkozói és beszállítói kör erősítése. Ez igen sokrétű munka. Fontos például, hogy a multinacionális vállalatok termékskálájában látható legyen, mi az, ami itthon készült. A hazai brandek építésében még igen sok a tennivaló.

– Nemrég látott napvilágot az a rendelkezés, amely szerint az áruházi láncokban, a piacokon nemcsak apró betűs kiírásokkal, hanem zászlókkal is jelezni kell, mi a magyar termék. Ezt sokan egyfajta gazdasági nacionalizmusnak vélik…

– Én inkább racionalizmusnak nevezném. Nem csupán védekező reakció ez, hanem bizalomépítő is, hogy a termékskála nyolcvan százalékát adó lánc partnere vagyunk… Egyébként a legtöbb országban a hazai termékek védelmét nálunk jóval szélesebb körben és agresszívabban képviselik. A fő vonulathoz visszatérve, azt gondolom, hogy a gazdasági fejlődés egyik jövőbeni széles alapja az infrastruktúra fejlettsége lehet. A másik az oktatás és a képzés. Ez utóbbi olyan beruházás, ami hosszú távon térül meg, de a legteljesebb haszonnal jár. Láthatjuk például a high-tech, az informatika területén, ahol még a 90-es évek elején a kor követelményeihez igazodva elindult egy olyan jelentősnek mondható hullám, ami sok kiváló szakembert hozott felszínre, akik hazai területen nemzetközi mércével mérve is azonos szinten vannak. Ha figyelembe vesszük, hogy a járvány kezdete óta milyen gazdasági mozgások érvényesülnek, még inkább látjuk az állam és a gazdaság egymásrautaltságát, a döntések koncentráltságát. Nem a szerencsés véletlen műve, hogy az eddigi krízist megúszhattuk kisebb sérülésekkel, és szilárdabb alapokról indulhattunk újra. A tartalékok figyelembevételével olyan válságmodell jöhet létre, ami biztosítja, hogy gazdaság kisebb veszteségeket szenvedjen el. Ez vállalható gazdasági patriotizmus.

– Ön a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja. Mit gondol, a forint árfolyamának növekedése nem jár olyan következményekkel, ami az import drágulása révén nehezebb helyzetet teremt?

– Azzal kezdem, hogy a jegybank monetáris politikája szilárd alapokon nyugszik, és átgondolt eszköztár van a birtokában. Mindenekelőtt célzott és sokoldalú gazdaságösztönző programokra van szükség, ezt szolgálja például a Növekedési Hitelprogram Hajrá és a Növekedési Kötvényprogram is. Kulcsfontosságú és sikeres volt, hogy a válság időszakában minden eszközzel támogatni tudtuk a gazdaság újraindítását, amelyekkel a gazdasági szereplők egyre szélesebb köre él. A Magyar Nemzeti Banknak nincs árfolyamcélja, az árfolyamot a piaci folyamatok határozzák meg. Az esetleges túlzott mozgásokat a jegybank képes megakadályozni. Úgynevezett „helikopterpénzt”, ingyenpénzt azonban sem az állam, sem a gazdasági élet, sem a monetáris világ nem tervez. Ugyanakkor nagy szükség van a nehéz helyzetben lévők kilábalásának és a bajban lévők körültekintő segítésére.