A tájékoztatás szerint az apadást a német és az osztrák vízgyűjtőkre érkezett újabb csapadék lassítja, és a Dunán tartósan magas vízállásokat okoz, a Rábán pedig még a hármas fokozatot meghaladó, rekordközeli vízszint is kialakulhat.

Hirdetés

Budapesten szombat délután az előre jelzett tartományban, 648 centiméteren tetőzött a Duna, vasárnap reggelre pedig már 7 centimétert apadt – írták.

Az OVF arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyó németországi és ausztriai részvízgyűjtőit szombaton hidegfront érte el, helyenként számottevő csapadékkal, ezen belül elsősorban a Rába vízgyűjtőjén hullott nagyon jelentős mennyiség.

A legfrissebb előrejelzés szerint a következő napokban is marad az esős időjárás. A Dunán és gyakorlatilag minden mellékfolyójának vízgyűjtőjén területi átlagban jellemzően napi 10-25 milliméternyi csapadékra lehet számítani, és a csapadékos időjárás a Tisza és mellékfolyói vízgyűjtőin is jellemző lesz a következő napokban, helyenként 30 vagy akár 40 milliméternyit is meghaladó napi területi átlagértékekkel – közölte az OVF.

Korábban írtuk

Hozzátették, az újabb csapadék következtében egyes bajorországi és ausztriai folyók már újra áradnak, ami a Duna hazai szakaszán jelenleg levonuló árhullám tetőzési szintjeit már nem, az apadás ütemét azonban jelentős mértékben befolyásolja, és várhatóan újra kisebb vízszintemelkedéseket okoz.

Nagybajcsnál tartósan a másodfok, másutt az első fok szintje körüli vagy afeletti vízállásokra lehet számítani. Reális esély van arra, hogy Budapestnél a vízszint újból megközelíti-eléri a rakpart szintjét a jövő hét második felében – figyelmeztettek.

A vasárnapi előrejelzés szerint a Dunán a Budapest alatti szakaszon az elsőfokú árvízvédelmi szintet meghaladó, illetve megközelítő tetőző vízállás mellett várható az árhullám levonulása – közölték.

A szigetközi vízgyűjtőre lehullott, jelentős mennyiségű eső miatt a Rábán harmadfokot meghaladó vízállásra kell számítani. Körmendnél a valaha mért legmagasabb vízállás megközelítése sem zárható ki, ezért a védekezéshez újabb csaknem 50 vízügyes szakember segítségére lesz szükség az ország egész területéről.

Vasárnap az OVF miskolci munkatársai indulnak Körmendre, a budapesti, székesfehérvári és pécsi központú vízügyi igazgatóságoktól pedig hétfő hajnalban érnek oda a szakemberek a Rábához – ismertették.

Magyarországon már több mint 1200 kilométeren van árvízi védekezés. A Murán és a Dráván várható kisebb árhullámok miatt újra az első fok szintjét meghaladó vízállások várhatóak a következő időszakban, a Tarnán Tarnaörsnél valószínűleg újra a legmagasabb, tehát a harmadfok szintje fölé emelkedik a vízállás, a Zagyván és