– Milyen gondolatok jutottak először eszébe, amikor megtekintette Mel Gibson A passió című filmjét?

– Több Jézus-filmet láttam már életem során, így valóban elkerülhetetlen, hogy az ember összehasonlítja a legutoljára látottat a korábbi időszakokban látottakkal. Vélhetően a film rendezője nem engem tartott szem előtt A passió elkészítésekor, hanem valószínűleg azokat az embereket akarta megszólítani, akik nagyon keveset tudnak Jézus életéről, szenvedéseiről, az evangéliumokról. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy végső soron jó filmet láttam, és mint művészi alkotás a maga módján hitelesen ábrázolja az akkori eseményeket, az arámi nyelven történő forgatás pedig külön pozitívum. A korábbi Jézus-filmekben az angol nyelv volt az elsődleges és a néző számára az a benyomás támadhatott, hogy maga az Úr Jézus is amerikai volt. Szerintem ugyanakkor a magyar feliratozás nem a legszakszerűbb fordítást tükrözi.

– Mi a különbség az arámi és a héber nyelv között?

– Az arámi abban különbözik a hébertől, hogy az egy úgynevezett beszélt, mondhatni köznyelv volt, mert a hébert abban az időben csak a szertartásokon használták, meg amikor felolvasták a szent szövegeket a zsinagógákban és a templomban. Pilátus és a környezete viszont latinul beszélt. Megjegyzésként elmondom, hogy az akkori Palesztina nagyobb volt, mint a mostani. A mai elnevezése pedig azzal kapcsolatos, hogy amikor a zsidóknak a görög hódítókkal vívott szabadságharcában patthelyzet alakult ki, a zsidók behívták a rómaiakat harcuk támogatására. A rómaiak be is jöttek mint felszabadító hadsereg, aztán elfelejtettek hazamenni. Ezt mi is ismerjük. Ugyanakkor a rómaiak – eredetileg Júdea lett volna a neve – gúnyból Palesztinának nevezték el e tartományt, hogy bosszantsák a zsidókat. A név a filiszteusokra utal, akik pedig állandóan bántották a zsidókat az Ószövetségben, és ennek a Filisztea szónak lett egyfajta római szövegvariánsa a Palesztina. Egyébként a rómaiak érdekes megszállók voltak, ezért is maradhatott fenn sokáig a birodalmuk, mert nagy önállóságot adtak a megszállt területeken élőknek. Szemben a hellénekkel, ők nem akarták az emberek tudatát átformálni, a zsidók vallását, szokásait háttérbe szorítani, nem akarták az életstílusukat hellenizálni. Viszont egy dologban nem ismertek irgalmat, azt nem tűrték, ha lázadás tört ki ellenük, azt kegyetlenül megtorolták, és ha valaki nem fizette az adót, azt sem tűrték. Ez azért fontos A passió szempontjából, mert ha valaki ezeket a dolgokat nem ismeri, és nem érti az előzményeket, akkor az nem értheti meg a film mélységét.

– A filmben a főpapok egyik fő érve éppen az volt Jézus kivégzésére, hogy az adó meg nem fizetésére bujtogatja az embereket.

– Nagy erénye a filmnek, hogy szigorúan ragaszkodik az evangéliumi leírásokhoz, különösen a Máté-féle evangéliumhoz. Különleges a film indítása, amely nem az utolsó vacsorával, hanem a Getsemani-kert jelenettel kezdődik, majd Krisztus kínszenvedései után keresztre feszítésével ér véget. Ezt is nagyon jól bemutatja a film, és érezhető, hogy a készítőik komoly előtanulmányokat végezhettek. Dicséretre méltó a rendkívül jó szereplőkiválasztás, különösen Jézus alakjának a megformálója, a különböző karakterek, stílusok megjelenítése. A rendező, Mel Gibson vallásos, katolikus ember, és mint hallottam, minden forgatás előtt szentmisét hallgattak. Ez nagyon tiszteletre méltó. Így nem meglepő, hogy Gibson filmjében hangsúlyt kapnak egyéni elképzelései. Ez végig rányomja bélyegét a filmre, ami ellen semmi kifogásunk nem lehet, hiszen szemlélete összhangban áll az egyház bibliai felfogásával. Viszont még egy gondolat erejéig itt visszatérnék a beszélgetés elején feltett kérdésére, hogy mi is a véleményem e filmről. Kifejezetten jó, az erős közvetítési nyelve viszont már problematikusabb számomra, különösen a hangeffektusok. Röviden úgy fogalmazhatnám meg, a kevesebb több lett volna. Ha kevésbé lett volna realista, realistább lett volna.

– A film jelképrendszerére gondol?

– Nem, mert végső soron itt nem is beszélhetünk jelképekről. Nagyon ügyes rendezői fogás volt, hogy a szenvedéstörténetben mintegy felvillantja, szembeállítja Jézus korábbi életét a szenvedő Úr Jézussal, és így a néző előtt megjelenik a korábbi, mondhatni hétköznapi élete. Ez azért jó rendezői fogás, mert ismét csak azt kell hangsúlyoznom, hogy egy kívülálló számára, aki nem sokat tud a Szentírásnak ezekről az eseményeiről, példázatairól, ezáltal árnyaltabb képben jelenik meg, hogy ki is az a Jézus, akit elfogtak, akit szörnyűségesen megkínoztak és végül keresztre feszítettek. De sajnos a megvalósítás módszere nagyon hasonlatos a napjainkban divatos formákhoz – ez nekem kevésbé tetszett. Ezt azért is fontosnak tartom hangsúlyozni, hiszen az egész film arra utal, hogy a rendező egy nagyon realista filmet akart készíteni. Csakhogy van egy bizonyos dolog, amely az életnek egy általános tapasztalata. Ha meg kell festenem egy rendkívül harsány és napsütötte rétet, ahol rengeteg szín van, akkor, ha mindent egyforma hangsúllyal odafestek a képre, amit látok, mégsem lesz tökéletes. Ha túlzottan adagolom az érzékekre való hatást, akkor az érzékek elveszítik azt a fajta finomságukat, felfogó képességüket, amivel hatni tudnak akár a festmény nézőjére, akár a filmet megtekintő emberre. Úgy vélem, hogy a képi és a hangi világ túlzott erőssége nem fokozta a film összhatását.

– Sokaknak feltűnt, hogy Jézust a Getsemani-kertben nem a rómaiak, hanem a zsidó templomőrök fogták el. Van ennek jelentősége?

– Ez csak annak lehet meglepetés, aki nem olvasta a Szentírást. Mint említettem, a rómaiak nem szóltak bele a zsidók vallási ügyeibe. Tudni kell, hogy a zsidóknál a mózesi törvény nem csupán erkölcsi, hanem a zsidó népnek egy bizonyos értelemben jogi törvénye is volt. Tehát az erkölcsnek olyan nyilvánossága, amely révén majdnem minden bűn valamilyen módon megragadható volt általa. A zsidók megtehették azt, hogy kihallgathattak, börtönbe csukathattak valakit, ha vád volt ellene, de halálos ítéletet nem hozhattak. Ezért volt óriási problémájuk, hogy miképpen tudják elérni Názáreti Jézus mint hamis messiás – mert ők ezt tételezték fel róla – halálra ítélését. Ehhez kellett Pilátust megnyerni.

– Pilátus megakadályozhatta volna Jézus halálát?

– Az adott helyzetben nem valószínű, ugyanis a zsidók nagyon féltek, ha elindul egy számukra ellenőrizhetetlen népi mozgalom, márpedig erre volt példa korábban, akkor a rómaiak, mivel nem avatkoznak bele a vallási ügyeikbe, annyit viszont látnak a jeruzsálemi templommal szomszédos Antonónia-erődből, hogy zavargás van a zsidó templomban húsvét ünnepén, lecsapnak rájuk. Az egy másik kérdés, és ebbe nem akarok belemenni, de eléggé egyértelmű, hogy volt itt féltékenység is Jézus személyével kapcsolatban, mert róla lehetett tudni, hogy nem álmessiás. Főleg a János evangélium mutatja be azokat a vitákat, amelyeket Jézus a templomban folytatott az írástudó farizeusokkal, amelyben pontosan bebizonyítja, hogy a messiási jövendölések őróla szólnak. Csakhogy a korabeli zsidó felfogás erről megfeledkezett. ők nem így értelmezték a messiás alakját, nekik egy csodaember kellett, aki leszáll az égből és szétveri a római sereget. Jézus személye ezért volt rendkívül zavaró, mert bebizonyította, hogy képes volt mindazokat a cselekedeteket véghezvinni, amelyeket a Messiástól elvárhattak. Jézus tanításának olyan hatalma volt, hogy a farizeusok azonnal átlátták, ezt a tekintélyt ők meg sem tudják közelíteni a nép előtt. Egyetlen vitában sem tudták Jézust felülmúlni, mert nem volt hajlandó a farizeusi Messiás-kép alapján szerepelni, hanem Izaiás próféta Messiás-szerepében élt, ahol az eljövendő Messiás mint megváltó szerepel, aki a fájdalom embere, aki a szenvedéseinket viselte, aki a keresztjeinket hordozta és Isten bárányaként a világ bűneiért engesztelő áldozat lett a Mennyei Atya előtt. Jézus szavaival a keresztfán idézi a messiási zsoltárokat. Gyakorlatilag úgy lehet felfogni, hogy Jézus rehabilitálta az Ószövetség eltorzult Messiás-képét. Ilyen értelemben nem a zsidó népnek volt ártalmas, hanem – ezt szeretném hangsúlyozni, hiszen a tanítványai mind zsidók voltak – a Zsidó Nagytanácsnak, amely azonnal ráérzett a veszélyre. Nyilvánvaló, hogy a Nagytanács tagjai látták, valamit gyorsan kell cselekedniük, mert húsvét ünnepén kitörhet a lázadás. A zsidó főpap el is szólja magát, és abban az esztendőben mint főpapból, belőle az Isten szólt: jobb, ha egy ember meghal a népéért, mintha az egész nép elpusztul. Ezzel akaratlanul Jézus áldozati szerepét erősítette fel. Tehát Pilátus mint opportunista és gyáva hivatalnok megpróbál kibújni az ügy alól, átküldi a nevetséges báburalkodóhoz Heródeshez, aki persze visszaküldi Jézust, miután nem szól egy szót sem hozzá, s nem produkál semmilyen csodát. Pilátus jól értett a joghoz, és ne felejtsük el, a rómaiak lenézték ezt a tartományt, ide büntetésből helyezték őt is. Palesztinába kerülni prokurátornak alacsony beosztás volt, hiszen a szíriai legátusnak is az alattvalója volt. A film tárgyilagosan mutatja be, hogy Pilátus jól látja, itt valami nincs rendben, és ezért találja ki a korbácsolást, hátha meg tudja ezzel menteni Jézust. Kiadja a parancsot, úgy verjék meg, hogy bele ne haljon, mert a korbácsolásba sokan belehaltak. A zsidóknak az volt a nagy adukártyájuk Pilátussal szemben, hogy ha nem ítéli kereszthalálra Pilátus, akkor nem a császár barátja. Ha valakiről azt mondták, te nem vagy a császár barátja, akkor az nagy bajba került, az illetőt vagy elmozdították az állásából, vagy elküldték neki az aranypengét, amit le kellett nyelnie. Pilátusnak sok minden volt a füle mögött a zsidókkal szemben is, és ezért megzsarolták őt, aki végül ártatlanságát színlelve mosta a kezeit.

– Korbácsolás, kínzás, de hogyan került Jézus fejére a töviskorona?

– A római légionáriusok üres óráikban kockajátékot játszottak, sajnos ez nem szerepel a filmben. Ez a kockajáték roppant kegyetlen volt, ha valaki veszített, akkor az illetőt kinevezték cézárnak, megkoronázták egy töviskoronával, egy császári piros légionárius köpenyt adtak rá, ami egyébként egy katonai köpeny volt, kezébe egy nádpálcát, egy jelképes jogart adtak és elkezdték verni. Előfordult, hogy halállal végződött ez a játék. Jézussal is ezt a gúnyjátékot játsszák el a megkorbácsoltatás után. Töviskoronát tesznek a fejére, jogart a kezébe és ütik, verik, gúnyolják, ilyen formában viszik a Pilátushoz, aki azt mondja: Íme az ember!

– A korbácsolás állítólag olyanformán történt, ahogy az elhíresült Torinói-leplen is megtalálható?

– Magam is láttam a Torinói-leplet, ami nagy kegyelem volt számomra. Állíthatom, pontosan úgy néz ki a Torinói-leplen a korbácsolás nyoma, ahogyan a filmen is ábrázolták. A Torinói-lepel egyébként hátborzongató, és én hiszem, hogy hiteles. Többek között azért, mert Jézus magas ember volt, megdöbbentő az, hogy elöl-hátul lehet látni a korbácsütések nyomát. Ehhez tudni kell, hogy Jézust alul is, felül is beborították a lepellel, és betették a sírkamrába. Azért kellett ilyen gyorsan eltemetni, mert a zsidó vallási előírások szerint – ez a szombati ünnepnap előestéjén volt –, amikor már feljön a Hold, és amikor már szombat van, tisztátalan lesz az, aki holttesthez nyúl. Tehát Jézus temetése nem volt végleges. Azért kellett őrséget állítani, ezt megindokolják az evangéliumban is, mert ez a csaló, amint a főtanács képviselői mondják, még képes föltámadni a halottaiból. Tudniillik a farizeusok hittek a holtak feltámadásában.

– A filmben nem kapott szerepet a feltámadás?

– Jézus az első pillanattól kezdve az utolsó pillanatáig a második isteni személy, aki értünk emberré lett, és mint ilyen halt meg a keresztfán. Jézus Krisztus valóságos isten és valóságos ember. Egylényegű az Atyával, ahogy maga is mondja, de ez az isteni személy két természetben nyilvánul meg, egy isteni és egy emberi természetben. Ezért a szenvedése valóságos emberi szenvedés, a halála valóságos emberi halál. Azonban, amikor halottaiból feltámad, akkor már az isteni természete kerül az előtérébe, de az emberi természetét is viszi magával, mert a bűnt kivéve mindenben olyan volt, mint egy ember. Ez egy nagyon fontos üzenet, mert az emberek azt hiszik, hogy az emberi természetnek a lényege, hogy divatos bűnök tapadnak hozzá. Jézus transzcendens, természetfeletti, isteni és emberi, és ezeknek az ellentéteknek az egybeesése annyiban egyedi, hogy nem lehet se filozófiai sem egyéb kategóriákba elhelyezni és a tudománnyal föléje kerekedni, majd tárgyilagosan megállapítani, hogy a történetbe mi igaz és mi nem. Ha így nézem Jézus alakját, akkor nagyon találóan van kiválasztva a filmbéli főszereplő, mert általa Jézus alakjában olyan fönség jelenik meg, ami azzal szembesít, hogy egy kívülálló számára könnyen azt sugallja, hogy itt valami egészen csodálatos egyedivel állunk szemben. Ez bizony nagyon jó üzenete a filmnek.

– A filmből, ha nem is közvetlenül, de átsüt, hogy szeretettel le lehet győzni a gonoszt.

– A gonoszt a jóval, a tévedést az igazsággal, a gyűlöletet a szeretettel lehet legyőzni. De eddigi életem és tapasztalataim szerint ennek a látható eredménye általában nem mindjárt érik be. A látszat az, hogy rövid távon érdemes gonosznak lenni, mert a gonoszságot nagyobb gonoszsággal, a tévedést még nagyobb tévedéssel, a gyűlöletet még erősebb gyűlölettel lehet legyőzni. Ez a látszat és ez a nagy sátáni kísértés. De éppen Jézus volt az, aki kaput nyitott, egy új életmegoldást mutatott a szeretetben, amely hosszabb távon mindenképp győzni fog. De csak a valóban őszinte és önzetlen szeretet, az, amelyről az Úr Jézus beszél, és amit bemutatott, hogy nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért.

* * *

LEXIKON

Bolberitz Pál teológus, filozófus. Bp., 1941. szept.15. T.: Esztergom, Bp.-i Hittud. Akad., 1966–68 Gregoriana Egy., Róma, 1974–76. É.: 1966-ban szentelték pappá Esztergomban, 1968 káplán, hitoktató Szentendrén, 1968–73 Bp., Szent Imre plébánián, 1973–78 az Esztergomi Hittud. Főisk., teológiatanára, Rómában ösztöndíjas, 1978- a bp.-i Pázmány Péter Hittud. Ak. 1. sz. filozófia, majd keresztény bölcselet tszv. egy. tanára. 1990-ig dékánja, majd helyettes dékán, 1992–93 ismét dékán. 1994–96 a Pázmány Péter Kat. Egy. Hittud. karának dékánja. 1976- főszentszéki bíró, 1988- c. apát, 1995 pápai prelátus. 1990- a Magyar Kolping Szöv. egyházi elnöke, 1991- a Máltai Lovagrend tagja. 1995–97 az Új Magyarország szerk. biz. tagja. A Szt. István Ak. eln. Fraknói Vilmos-díj 2000, Széchenyi-díj 2002.