Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Vitályos Eszter kormányszóvivő és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára járőrhajón
Hirdetés

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormánynak kiemelten fontos, hogy minden turista biztonságban érezze magát a Balatonnál és minden más kiemelt turisztikai területen. Ezért a Balatonnál nyáron nagyobb a rendőri jelenlét a bűncselekmények megelőzése, a közlekedés biztonságának fenntartása és az emberek védelme érdekében – tette hozzá.

Közölte: százezer lakosra vetítve Ausztriában kétszer, Németországban két és félszer annyi bűncselekmény történik, mint Magyarországon. Ez azt mutatja, hogy sokkal nagyobb biztonságban van egy külföldi turista is, ha Magyarországra érkezik nyaralni – mutatott rá az államtitkár.

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a nyári szezonban átlagosan több mint 150 rendezvényt biztosít a rendőrség. Ezek között van például a Balaton Sound, a Strand Fesztivál, az EFOTT, az O.Z.O.R.A, a Kékszalag vitorlásverseny vagy a Művészetek Völgye, amelyek mind több tízezer embert vonzanak a térségbe.

Kiemelte: tavaly is eredményes volt a fokozott rendőri jelenlét a Balatonnál, hiszen 880 embert fogtak el, 1360 előállítás történt, és sikerült csökkenteni a halálos balesetek számát is. Emellett a vízirendészet hajóival több mint 300 embert mentettek ki a tóból tavaly nyáron – ismertette.

Korábban írtuk

Vitályos Eszter kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarországon fontos szerepet kap a turizmus, a szektor százezer kis- és középvállalkozásnak, mintegy 400 ezer családnak biztosít megélhetést.

Örömét fejezte ki, hogy a turizmus mértéke tavaly már megközelítette, sőt néhány mutatóban meg is haladta a 2019-es csúcsévet. Az idei év első száz napjában pedig 15 százalékos turisztikai növekedés volt, a belföldi vendégek száma 12, a külföldieké 20 százalékkal bővült – jelentette ki.

Közölte: a turisztikai szektor fejlődését a kormány folyamatosan támogatja, éppen egy 15 milliárd forintos pályázati rendszert nyitottak meg számukra.

Vitályos Eszter jelezte, turisztikai szempontból fontos az is, hogy mennyire biztonságos egy-egy térség, és a nyaralási célpontok kiválasztásakor a turistáknál a második helyen áll a közbiztonság.

Vancsura Miklós alezredes, balatonfüredi rendőrkapitány elmondta: az 1991-ben alakult Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a turisztikai idényben a Balaton régióba tartozó négy vármegye – Fejér, Somogy, Veszprém és Zala – rendőri tevékenységét hangolja össze június 1. és szeptember 15. között, idén a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság irányításával.

Tájékoztatása szerint a rendőrség munkáját a Vízimentők Országos Szakszolgálata, a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat, polgárőr-egyesületek, számos horgászszövetség, valamint az önkormányzatok is segítik.

A közbiztonság erősítése érdekében gyalogos, lovas, kutyás, kerékpáros és motoros járőrök is szolgálnak a parton, folyamatosan ellenőrizve a frekventált területeket – emelte ki.

A kommunikáció fontosságát hangsúlyozva Vancsura Miklós jelezte: a police.hu oldalon és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán is folyamatosan frissülő hírekkel segítik a nyaralókat.