A rendszer jól működik

– Csatazaj kíséri az éppen zajló és a küszöbönálló átalakításokat. Az ellenzék és az orvosi kamara azzal vádolja a kormányzatot, hogy szétveri az egészségügyet az ötletszerű változtatásokkal. Mit mondanak erre?

– Valójában ezek politikai támadások. A baloldal hatalmat akar, és az egészségügy is a csataterük. Pedig amikor ők voltak kormányon, 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből; kiszolgálva a külföldi érdekeket leépítették és fizetőssé tették a betegellátást; kórházakat zártak be; megalázó béreket adtak az ápolóknak és orvosoknak, már akit nem tettek utcára. A baloldal a tavalyi választási kampányban is kórházbezárásokat, fizetős egészségügyet tervezett. A most zajló folyamatokat hosszú évekre visszamenő adatgyűjtés és tervezés alapozta meg. E munka során az a meg­győződés alakult ki bennem, hogy a gondjaink nem egyediek, gyakorlatilag minden posztszocialista országban hasonló gondokkal küzdenek. Litvániától Bulgáriáig, Romániától Lengyelországig az okozza a legtöbb problémát, hogy az ellátórendszer túlságosan kórházközpontú. Óriási terhek nehezednek a kórházakra, miközben a humán erőforrás, vagyis az orvosok, szakdolgozók és a segítő személyzet koncentrációja nem megfelelő. Nekünk még azzal is szembe kell néznünk, hogy a kétezres évek végén hatalmas kiáramlás történt az ágazatból. Most az a feladatunk, hogy az ellátórendszert a fejlett OECD-országok tapasztalatait figyelembe véve korszerűsítsük a betegek érdekében úgy, hogy a lehető leghatékonyabban költsük el az adófizetők pénzét.

– Mik ennek a legfontosabb első lépései?

– Az OECD-országokban a magyar gyakorlatnál lényegesen több feladat hárul az alap- és a járóbeteg-ellátásra. Nálunk ez a két terület szorul leginkább fejlesztésre. Mert ha nincs megfelelő színvonalú alapellátás, akkor azzal találjuk szembe magunkat, hogy a betegeket nem az állapotuknak megfelelő, hanem eggyel magasabb szinten fogadjuk. Ez pedig jelentősen megdrágítja a gyógyítást. Vagyis az ellátási piramis alapjait kell úgy megerősíteni, hogy minden magyar biztosított az állapotának megfelelő helyen kapja meg a lehető legmagasabb színvonalú ellátást.

– Azért az alapellátásban való gyógyítást nem könnyíti meg, hogy a háziorvosi hálózatban elöregedik az orvosi kar, betöltetlen praxisok vannak, és hiány szakdolgozókból. Lehet e tüneteket egyszerre kezelni?

– Kezdjük talán a betöltetlen praxisok kérdésével! Tudni kell, hogy a mai rendszer a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején alakult ki, amikor az önkormányzatok lettek a körzethatárok igazi ura. A korábbi körorvosi rendszert felszabdalták pici részekre, mert minden polgármester úgy érezte, az ő falujában önálló praxist kell működtetni. Így jöttek létre a négy-hatszáz fős praxisok, amelyek fenntarthatatlanok. A betöltetlenek 70 százaléka ilyen, nem éri el a szakma által meghatározott minimális lélekszámot. Ám az ezeken a településeken élők sem maradnak orvos nélkül. Rendszerint a szomszédos, szintén kis lélekszámú praxist ellátó kolléga, például a korábbi körorvos gondozza „helyettesítőként” a betegeket. Ma Magyarországon nagyjából 6600 háziorvosi és gyermekorvosi praxis van, felméréseink szerint ezeknek a tíz százaléka betöltetlen. Ez egyébként arányaiban megfelel a nyolcvanas évektől tapasztalt népességcsökkenésnek.

– Mikor kezdődnek az átalakítások?

– Idén július elsejével, az Országos Kórházi Főigazgatóság szakembereinek koordinálásával megkezdődik a kis lélekszámú praxisok összevonása más körzetekkel. Az elmondottak szerint az esetek többségében csupán adminisztratív kiigazítás történik. Ahol nem, ott egyeztetünk az önkormányzatokkal, felmérjük a népességszámot, betegség-előfordulást, a földrajzi viszonyokat, a tömegközlekedési lehetőségeket, és azután döntünk, mely körzettel olvasztható össze egy-egy praxis.

– Sokan úgy látják, a háziorvosnak pusztán annyi a szerepe, hogy rendszeresen felírja azokat a gyógyszereket, amiket a szakorvos rendelt. Ez változni fog?

– Ez nem így van, noha sokszor egészségügyi vezetőktől is azt hallom, hogy a háziorvos csak afféle diszpécser. Ám ahol jól dolgozik a háziorvos, ott ez nem igaz. Az orvosok többsége kiválóan végzi a munkáját, igyekszik lépést tartani szakterülete fejlődésével és a lehető legjobb ellátást nyújtani a betegeinek, ezt igyekszünk honorálni a finanszírozás átalakításával. Erre hivatott az úgynevezett indikátorrendszer. A háziorvosnak óriási a szerepe a betegségek korai diagnosztizálásban, a népbetegségek korai felismerésében, és ezáltal a gyógyulási esély sokszorosára nő. Hadd meséljek el egy személyes történetet. A múlt héten bevásárlás közben megszólított egy háziorvos kolléga, akit korábban nem ismertem. Elmondta, hogy eleinte ő is szkeptikus volt az általam bevezetett változtatásokkal kapcsolatban, mert a különböző internetes fórumokon sok negatív megjegyzést, kritikát olvasott. Úgy volt azonban vele, hogy mégiscsak a havi finanszírozás nagyobb része múlik rajta, felvett hát egy részállású adminisztrátort. Neki egyetlen feladata van: telefonon megkeresi azokat a betegeit, akik régóta nem jártak a rendelésen.

Megkérdezi, hogy érzik magukat, mikor jártak utoljára orvosnál, kaptak-e behívót szűrővizsgálatra és ha igen, elmentek-e. Büszkén mesélte, hogy két hónap elteltével a betegei megállítják a piacon és megköszönik, hogy megkeresi őket, törődik velük. Őt a betegei győzték meg, hogy hatékonyak a változtatások. Végső soron a mi célunk is az, hogy a magyar emberek érezzék, fontosak nekünk, odafigyelünk az egészségükre. Természetesen azt is tudjuk, hogy Magyarországon az évente egy főre jutó orvos-beteg találkozások száma 11,9. Ez a szám a sokat dicsért skandináv országokban 3,4-4,3 között van. Hosszabb távon ezen is változtatni kell, mert az egészségügyi ellátáson belül a legdrágább összetevő az orvosi munkaóra, amit most szinte korlátlanul állítunk szolgálatba olyan esetekben is, amikor egyáltalán nem indokolt.

– Hogyan lehet ezzel spórolni?

– Nem spórolunk, észszerűsítünk és optimalizálunk. Az előttünk álló nagy feladatok egyike, hogy megerősítsük a szakdolgozói kompetenciákat. Hiszen egy jól képzett szakdolgozó aktívan részt tud venni a betegségek megelőzésében például úgy, hogy felméri azokat az életmódból fakadó rizikófaktorokat, amelyek veszélyeztetik egy-egy páciens egészségét. Figyelmeztetheti az embereket a soron következő szűrésekre, vagy éppen a krónikus betegeknek kiírhatja az aktuális szakorvosi vagy laborvizsgálatokat. A háziorvosnak akkor kell látnia a beteget, ha valamelyik lelet negatív változást jelez az állapotában. Természetesen tudom, hogy vonzóvá kell tenni a szakdolgozói pályát ahhoz, hogy mindezt elvárhassuk. Ez azt is jelenti, hogy jelentősen növelni kell a megszerezhető jövedelmeket. Az ápolói bérek rendezése 2016-ban kezdődött el, azóta két és félszer annyit kereshetnek. Ezt célozza az a kétlépcsős ápolói béremelés is, amelynek első elemét, a 18 százalékosat a minap jelentettük be. Ezt újabb követi majd jövő márciusban. Ez is azt a célt szolgálja, hogy visszacsábítsuk a pályaelhagyókat, akiknek többsége éppen a jövedelmi viszonyok miatt váltott munkahelyet. Lépéskényszerben vagyunk, hiszen a szakdolgozói gárda korfája azt mutatja, hogy 5-10 év múlva komoly hiánnyal kell szembenéznünk, ha ezt a problémát nem oldjuk meg. A kormány a mostani háborús időkben is teljesíti vállalását és biztosítja az ápolók béremelését. Az orvosok bére legutóbb januárban nőtt 11 százalékkal.

– Tervezik a háziorvosi kompetenciák kiszélesítését is?

– Feltétlenül. Hosszú ideje vizsgáljuk, hogy ezek közül melyek azok a területek, amelyeket a szakellátás alsó szintjéről át lehet utalni a háziorvosokhoz, pontosabban szólva a háziorvosi praxisközösségekhez.

– A praxisközösség mit is jelent?

– Ha öt-hat orvos összeáll, akkor meg tudják osztani a munkát úgy is, hogy egyikük szerez például egy diabetológiai részszakvizsgát, a másik egy mozgásszervit vagy urológiait. Nem kell teljes urológiai szakvizsga ahhoz, hogy valaki kezelni tudjon egy inkontinens beteget. Ezzel a megoldással a páciens is nyer: nem kell elbuszoznia egy másik településen lévő szakrendelőbe ahhoz, hogy részt vegyen egy-egy kontrollvizsgálaton, vagy felírják neki a szükséges eszközöket. Most az orvosi kamara szakértőivel és a háziorvosi kollegiális vezetőkkel dolgozunk együtt azért, hogy megvizsgáljuk, melyik területeket lehet még bevonni ebbe a körbe. A konzultációk révén már összeállt egy csomag, ennek nyomán már idén megkezdődnek a változások.

– Év elején komoly vitákat váltott ki a hír, amely szerint a kormány az önkormányzati tulajdonban lévő szakrendelőket államosítani akarja. Az államosítás végül lekerült a napirendről. Minden marad a régiben?

– Először valóban felmerült az állami tulajdonba vétel, ami azt jelenti, hogy az állam vállalna felelősséget a szakrendelők működtetéséért. A kormány úgy látja, hogy ez egyelőre nem időszerű, ugyanakkor az Országos Kórházi Főigazgatóság vizsgálatai feltárták, hogy az önkormányzati szakrendelők tekintélyes része rendkívül drágán, sőt pazarlóan működik. Számos településen olyan túlméretezett kapacitások vannak, amelyeket egyszerűen nem tudnak kihasználni. Például olyan laboratóriumi készüléket üzemeltetnek, amely napi ezer vérmintát tudna elemezni, de ennek csak töredéke érkezik be vizsgálatra. A túlméretezett kapacitások kiépítése részben presztízsokokra vezethető vissza, részben az ismerethiány számlájára írható. Kevés az olyan önkormányzat, ahol professzionális egészségügyi ellátásszervezők ülnek. Ezzel magyarázható az is, hogy mint a vizsgálatok feltárták, számos helyen éppen a rossz munkaszervezésnek tudható be a várólisták felduzzadása is.

– Ezzel mit tudnak kezdeni?

– A kormány az előterjesztéseink közül azt a változatot fogadta el, amely szerint a fenntartói státus nem változik, a szakorvosi rendelők az önkormányzatok tulajdonában maradnak. Ám ellátásszervezési és betegút-tervezési téren sokkal komolyabb módszertani támogatást és felügyeletet kell kapniuk a vármegyei irányító kórházaktól és az Országos Kórházi Főigazgatóságtól. Az új működési rendről már elkezdődtek a konzultációk az önkormányzati vezetőkkel, akik sok esetben maguk is meglepődtek, milyen nagy mozgásterük lehet csak azzal, ha professzionálisan szervezik meg a rendelőintézet működtetését. Ehhez mi minden szakmai, módszertani segítséget megadunk.

– Eközben zajlik az ügyeleti rendszer átalakítása az országban. Meglepő, milyen gyorsan elcsitultak az átszervezést kísérő támadások. Ez minek köszönhető?

– A támadásokat baloldali politikusok indították, és most kiderült, hazudtak és álhírekkel ijesztgették az embereket. A rendszer jól működik. A betegek és az orvosok egyaránt megértették, hogy az új rendszer jobb, mint a korábbi. Ezt mutatják a visszajelzések a lakosság és a szakma részéről. Azokban a vármegyékben, ahol már huzamosabb ideje az Országos Mentőszolgálattal szerződött háziorvosok látják el az ügyeletet, olajozottan működnek a dolgok. Úgy látom, hogy a rendszerbe újonnan belépők szintén támaszkodnak a már gyakorlott kollégáik tapasztalataira, így egyre zökkenőmentesebb az átállás. Korábban az ügyeleti ellátást az önkormányzatokkal szerződött profitorientált magáncégek látták el. Gyakran képzetlen diszpécserek fogadták a betegek hívását, ami problémákat is okozott. Ez a helyzet az új működési rendben megváltozik. Ráadásul a rendszer abszolút rugalmas, és az orvosok együttműködésén alapul. Előfordulhat, hogy egy-egy idősebb kolléga átengedi például a hétvégi ügyeletet olyan fiatalnak, aki mondjuk építkezik, és nagyon jól jön neki az az bruttó 500 ezer forint, amit egy hétvégén megkereshet.

– Ám a legnagyobb falat, a központi régió és Budapest ügyeleti rendszerének átalakítása még hátravan. Nem tart tőle, hogy piacot uraló magáncégek újra támadásba lendülnek a Magyar Orvosi Kamarát vagy az ellenzéki pártokat felhasználva?

– Az igazság az, hogy számos fővárosi önkormányzat informálisan már jelezte, szívesen átállna az új rendszerre akár a jövő februárnál hamarabb is. Sajnos nem lehet, mert le kell folytatni azokat a közbeszerzési eljárásokat, amelyek révén beszerezzük az átálláshoz szükséges eszközöket és járműveket. Ám úgy látom, az ellenzék belátta, hogy túlságosan jó az ügyeleti rendszer átalakításának fogadtatása, ezért más oldalról támad. Most az Országos Mentőszolgálatot igyekeznek hitelteleníteni. Szerintem a mentőtisztek, mentőápolók és más munkatársak áldozatos, magas szakmai színvonalú munkája minden tiszteletet megérdemel. Méltatlannak és elfogadhatatlannak tartom, hogy valaki puszta politikai haszonszerzésből semmibe vegye a gyakran emberfeletti erőfeszítéseiket. Persze ez a méltatlan támadás nem új, a járvány alatt is szüntelenül támadták az egészségügyi dolgozókat, mentőket, akik két éven át megfeszítve végezték feladatukat.