A saját utunkon

– „A külföldről kapott sikerrecepteknek befellegzett, a mindenütt bevethetőnek hitt modellek csődöt mondtak, és eljött az útkeresés, a szellemi kapaszkodók utáni kutakodás ideje” – írja Orbán Viktor miniszterelnök a könyv előszavában. A magyar stratégiai gondolkodás lehet a mi sikerreceptünk a jövőben?

– A jelen és a következő generáció intellektuális feladata, hogy a magyar stratégiai gondolkodás korábbi pilléreit újra kiépítse. Az elmúlt ötszáz évben a magyarság stratégiai célja mindig az volt, hogy függetlenedjünk az éppen aktuális elnyomó hatalomtól, de amióta a rendszerváltoztatással a szuverenitásunk újra teljes, vagyis csak önként vállalt függőségi viszonyokban kell részt vennünk, a helyzet bonyolultabbá vált. A stratégiaalkotáshoz újra fel kell fedeznünk, hogy az első ötszáz évben hogyan működött a magyar állam, és ezt a modellt a XXI. század körülményei között miként tudjuk alkalmazni. A kilencvenes évek után még úgy tűnt, létezik univerzális recept a sikerre, de mára bebizonyosodott, hogy nincs így. Minden ország csak a saját útját járva tud sikeressé válni. Különböző politikai-gazdasági rendszerek, kulturális hagyományok, eltérő geopolitikai kontextusok tudnak sikeresek lenni. Magyarországnak is meg kell találnia a maga receptjét, amelyet a magyar stratégiai gondolkodás jelenít meg. Ehhez kíván segítséget nyújtani a könyv.

– Mi jellemzi a magyar stratégiai gondolkodást?

– A magyarság számára a geopolitikai adottságok meghatározóak. A Kárpát-medence földrajzi egység, amely keletről és északról zártabb, délről és nyugatról nyitottabb. A magyar stratégia mindig arra törekedett, hogy ne legyen olyan domináns külső erő, amely befolyási övezetének tekinti a Kárpát-medencét. A védekezésre koncentrált, soha nem akart túlterjeszkedni a természetes határain, viszont azokat jogi, politikai és katonai eszközökkel vitézül védte. Ebből az egy összefüggésből már sok minden megérthető a magyar politikára vonatkoztatva is. De több más dolog is megfigyelhető a történelmünkből. A magyar politika például egyszerre tud megosztott és egységes lenni. Külső erővel szemben mindig egységesek vagyunk, ugyanakkor a politikai rendszerünk konfliktus­alapú. Egyszerre tud nyugati és keleti lenni. Osztozunk Európa sorsában, de a keleti hatások is érvényesülnek, amikor kidolgozzuk saját rendszereinket. Az idegen földről jövő eszméket mindig magyarosítottuk, a saját szánk íze szerint átalakítottuk. Stratégiánk általában akkor volt sikeres, amikor a nemzeti és a keresztény-kulturális jelleg egyszerre jelent meg benne, amikor nemzetben gondolkodtunk, és egy keresztény filozófián alapuló államot és gazdasági rendszert működtettünk. Számos ilyen tanulságot lehetne megfogalmazni, a lényeg az, hogy újra gondolkodjunk ilyenekről.

– Azt állítja, hogy a „stratégiaalkotási szempontból erős korlátokat hozó XX. század után a XXI. század minden népnél a stratégiaalkotás korszakát hozta el”. Miért csak most nyílik lehetőség a stratégiai tervezésre?

– A XX. század történelmi értelemben az első világháború után vette kezdetét. Az igazságtalan békeszerződés miatt a háborút követő évtizedek az elhibázott békéről és az emiatti revansvágyról szóltak. Nekünk, magyaroknak sem volt más célunk, mint az igazságtalanság orvoslása, azt a helyzetet kerestük, amiben ez megvalósul, ezért stratégiailag nem sok mozgásterünk volt. Utána pedig a náci, majd a kommunista megszállás szüntette meg a magyar stratégiai mozgásteret. A hidegháború alatt is hasonló volt a helyzet: több évtizedig változatlan volt a status quo, mindenki tudta, hogy melyik blokkba tartozik, és a blokkok között nem volt átjárás.

– A rendszerváltás után miért kezdődhetett meg a stratégiaalkotás?

– A hidegháború után az azt megnyerő hatalmak diktálhatták, hogy melyik politikai berendezkedés, melyik gazdasági rendszer, melyik kulturális paradigma jelenti a receptet a sikerre. Minden ország ezeket akarta átültetni, és senki nem foglalkozott a saját helyzetével, történelmi adottságaival és hagyományaival. A rendszerváltoztatás utáni évtizedekben sokáig az volt a domináns gondolat, hogy a stratégiai irányunkat az egész világon az egypólusú világrend vezetője jelöli ki számunkra, ráadásul a rendszerváltozás utáni Magyarországon az első számú stratégiai cél az európai integráció volt. Ennek fontosságában minden komoly politikai erő egyetértett, ugyanis az is a magyar stratégiai gondolkodás sajátossága, hogy az európai együttműködésekben mindig részt kell vennünk. Ezt a célt 2004-ben értük el, így csak ezt követően kezdhettünk el gondolkodni azon, hogy akkor most hogyan tovább, ezt a pályát hogyan kell ügyesen bejátszani. Ekkor bukott meg a posztkommunista–liberális kormányzás, amelynek erről jól érezhetően semmilyen elképzelése nem volt, és került a polgári kormány hatalomra. Az elmúlt tíz évünk arról szólt, hogy megpróbáljuk újraépíteni a magyar stratégiai gondolkodás alapjait, és az a feladatunk, hogy ezt továbbadjuk a következő generációknak.

– Az új Alaptörvény már a magyar stratégia jegyében született?

– Az Alaptörvény önmagában még nem stratégia, hanem egy jogi keret, vagy ahogy a szöveg fogalmaz: szövetség múlt, jelen és jövő magyarjai között, viszont tartalmazza azokat az alapvetéseket is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a XXI. század sikerkorszak legyen Magyarország számára. Amellett, hogy az államszervezeti berendezkedést és az alapjogokat változatlanul hagyta, nem értéksemleges, mint ahogy 1989–90-ben kitalálták, hanem értéktelített, mégpedig legtöbbször éppen a magyar állam és a nemzet stratégiai céltételezéseivel.

– A könyvben kitér rá, hogy a XXI. század elején – többek között Donald Trump győzelmével – felbomlott a liberális demokrácia elsőbbségét hirdető konszenzus. Kell-e változtatni a magyar stratégián Joe Biden győzelmével?

– Assisi Szent Ferenc híres imája így szól: Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni. Itt az előbbit kell gyakorolni, ugyanakkor felismerni, hogy a stratégiánkon nem kell csak azért változtatnunk, mert máshogy alakult az amerikai elnökválasztás. Azt látjuk, hogy a korábbi világrend lebomlik, és egy új van születőben, amelyről még senki nem tud semmit. Hány pólusú lesz? Hogyan alakulnak Európa pozíciói? Az Egyesült Államok hogyan reagál a stratégiai kihívásokra? Az Amerikai Egyesült Államok az elmúlt években rendkívül megosztottá vált, belső konfliktusok gyengítik, ők sem igazán találják az irányt, nem véletlen, hogy ilyen elképesztő különbségek vannak az egyes elnökségek külpolitikai programjai között. De a célunk továbbra is ugyanaz, mint ami az ezeréves magyar állam működésének alapja: semmi esetre sem hagyhatjuk, hogy kívülről diktáljanak nekünk, bármely irányból fogalmazódik is meg ez az elképzelés. Ha ezt a célt nem vétjük el, akkor tudunk jól manőverezni.

– A koronavírus-járványt a straté­giai gondolkodás szempontjából hogyan kezeli a kormány?

– Egy világjárvány elleni védekezésnél két dolog fontos. Egyrészt egy stabil, cselekvőképes kormány, amely kiszámíthatóan irányítja a védekezést, felkészíti az ellátórendszert, jól kezeli a negatív gazdasági hatásokat, és élen jár a különböző beszerzésekben. Másrészt a kormánynak kellő ismeretekkel kell rendelkeznie saját állampolgárairól, hogy tudja, melyik pillanatban milyen védekezési stratégia lehet működőképes. A magyar járványkezelés minden szempontból sikeres. Az egészségügyi ellátórendszer jól vizsgázott, gazdaságunk európai összehasonlításban is jól teljesített, a politikai stabilitás megmaradt, a védelmi intézkedésekkel szemben nem lépett föl társadalmi elégedetlenség. Ha nem ezt a stratégiát választjuk, akár nagy baj is történhetett volna, mint ahogy egyes országokban történt is, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali kormány volt-e hatalmon. A járványveszély bebizonyította, hogy globalizáció ide vagy oda, a stratégiai jelentőségű erőforrásokat nem szabad kiadnunk a kezünkből.

– Ön szerint az ország elementáris érdeke, hogy mindenkor olyan erő kerüljön hatalomra, amely érti a magyar stratégiai gondolkodás logikáját. A magyar ellenzék megfelel ennek a kitételnek?

– Amikor Magyarország felívelő korszakait élte – a reformkorban, a dualizmusban, a két világháború közötti első évtizedben például –, az ellenzék mindig inkább a nemzeti gondolat irányába húzott, vagyis a kormányt elsősorban jobbról támadták. A mostani ellenzéki oldalról viszont teljesen kiszorultak azok, akik cselekedeteiket a nemzet szempontjából vezetnék le. Vízióikban, javaslataikban nincs jellegadó gondolat, csak az aktuális nemzetközi trendek kritikátlan átvétele, illetve legfontosabb mondanivalójuk, hogy bárki legyen miniszterelnök, csak ne Orbán Viktor.

Hatalomra jutásuk rendkívüli mértékben kiszolgáltatná Magyarországot. Nem a szakpolitikai különbségek az igazán riasztóak, hanem az, hogy nem látszik, hogy a mostani baloldal a mindenkori magyar működési logikából építkezne, és kritikáit is abból a nézőpontból fogalmazná meg.

– Az ellenzék 2019 ősze óta több önkormányzatban hatalomra került. Hogyan vonná meg bő egyéves kormányzásuk mérlegét?

– Az önkormányzati választások óta azok a neomarxista, szélsőségesen neoliberális gondolatok jöttek vissza némely ellenzéki önkormányzatokban, amelyek 2002 és 2010 között csődbe vitték az országot, illetve amelyekkel most a nemzetközi baloldal világszerte próbálkozik: adóemelés, munka helyett segély, túlszabályozás, a többségi társadalom életmódjába való beavatkozás és periferikus kulturális mintázatok erőltetése. Sok általuk vezetett településen pedig teljesen híján vannak a kormányzóképességnek, ott csak a kommunikációval foglalkoznak. Mindenért a kormányt hibáztatják, miközben ők voltak azok, akik 2010 előtt minden állami feladatot az önkormányzatokra telepítettek, a forrásokat pedig elvették, és ennek a kormánynak kellett megmentenie a csődtől a teljes önkormányzati rendszert. A mostani ellenzék nem a települések érdekeit nézi, hanem pártpolitikai csatározásokra használja az önkormányzatokat.

– Milyen választási kampánystratégiát kell a Fidesznek alkalmaznia?

– Elsősorban higgadtnak és nyugodt­nak kell maradnia, és meg kell tudnia mutatni az elmúlt évtizedek eredményeit. Világossá kell tenni, hogy nem a jelen és a jövő között választunk, hanem a jövő és a múlt között, ahol a jövőt a Fidesz–KDNP, a múltat pedig a baloldal képviseli. Nehogy azt gondoljuk, hogy ha a baloldal győz 2022-ben, akkor valami más következik, mint amit 2010 előtt megtapasztaltunk! Az ellenzék összefogásával egyértelművé vált, hogy nem lehet más az ellenzéki politika. Az elmúlt 11 év kormányzása sem hibátlan, de a 2010 előtti és a 2010 utáni kormányzati teljesítmény között ég és föld a különbség. Meggyőződésem, hogy ez, illetve a magyar nemzeti érdek képviselete és a magyar stratégiai gondolkodás képessége a kormánypártok felé fogja billenti a mérleg nyelvét.