A programigazgatót először a Fideszről kérdezték, amelynek egykor ő is tagja volt. Szelényi Zsuzsanna szerint ez a rendszer Orbán Viktor nélkül nem működik, és a Fideszből hiányzik az a természetes utódlási rendszer, ami egy demokratikus pártban létezik. Hozzátette, a Fidesz 2019-ben érte el hatalma csúcsát, és bár 2022-ben ismét sikerült megnyerniük a választásokat, azóta komoly hanyatlásban van – írja a Mandiner.

Hirdetés

A háborúval kapcsolatban Szelényi Zsuzsanna úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor nemzetközi politikája zavaros és ellentmondásos.

„Mindenféle álláspontra van egy politikai szereplő, ide is játszunk, oda is, amibe az oroszpárti propagandától az agresszió elítéléséig minden belefér”

– mondta. Szelényi Zsuzsanna úgy fogalmazott, „hazugságnak tartja a Fidesz által kitalált Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból szlogent.”

Szerinte Magyarország nem tud kimaradni a háborúból, mivel a konfliktus kellős közepén vagyunk.

„Ukrajna a szomszédunk, Putyin Oroszországa pedig egy birodalmi logikát követ, és a birodalmaknak, szemben a nemzetállamokkal, nincs határa”

– mondta, majd hozzátette, a háború egész Európa biztonságára veszélyt jelent.

Korábban írtuk