Az igazgató beszédében kiemelte, hogy a gyermekvédelem az az ügy, amely köré egy progresszív uniós és egy hazai koalíció is szerveződik, a magyarországi baloldali uniós képviselők és pártok folyamatosan a gyermekvédelem ügyét terjesztették a Bizottság elé, mint egyfajta okot, ami miatt a magyar jogállamiság nem működik. „Maga Ursula von der Leyen is elmondta, hogy a gyermekvédelmi törvény az oka annak, hogy Magyarország nem juthat hozzá a neki jogosan járó pénzekhez” – tette hozzá. A kormány és a parlamenti többség a márciusi ülésszakra meghirdetett egy újabb gyermekvédelmi csomagot. Ez lehetőséget biztosít a baloldalnak arra, hogy abban a gyermekvédelemben, amit hazai és uniós színtéren is követelnek, részt vegyenek. „Most lenne lehetőség egy nemzeti minimum megteremtésére, ha a baloldal is részt venne abban a parlamenti munkában, amit a konzervatív kormányzat Magyarországon meghirdetett, és nem csak aljas politikai célokra használhatnák fel a gyermekeket” – emelte ki beszédében.

Hirdetés

Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője a számvevőszéki jelentésre reflektálva elmondta: „Nem meglepetés, hogy a sorsdöntő EP-választások előtt a hazánk elleni nyomásgyakorlások felerősödnek, hiszen minél jobban kétségbe vannak esve az európai döntéshozók, annál durvábban akarnak fellépni.” Az elemző szerint Brüsszel az európai kampányidőszakot egy vadászszezonként fogja fel. „A brüsszeli elit és a mögötte álló nemzetközi hálózat azokat a nemzeti, konzervatív kormányokat űzi, akiknek teljesen más elképzelésük van az EU jövőjéről, mint annak a globális elitnek, akik azt hiszik, hogy pénzzel mások morálját meg tudják vásárolni” – hangsúlyozta.

Óriási nyomás alatt állnak a nemzeti és szuverenista erők, de bíznunk kell abban, hogy az uniós választópolgárok által a szuverén képviselők többségbe kerülnek, amelyhez az kell, hogy mindenki álljon ki a nemzeti erők mellett 2024. június 9-én!

Korábban írtuk