A szankciós pókerjátszma folytatódik
Az uniós tagországok miniszterelnökei alighogy elfogadták az Oroszország elleni hatodik szankciós csomagot, az ukránok és néhány uniós politikus a hetedik előkészítését és az orosz gázról való teljes leválást követelik. Boros Imre közgazdásszal készült interjúsorozatunk nyolcadik részében arról beszélgettünk, milyen következményekkel jár az uniós büntetéspolitika.
– A Krím 2014-es annektálása óta nagyjából száz szankciót fogadott el az Európai Unió Oroszország ellen, ám nem tűnik úgy, hogy az orosz medve megszelídült volna az ostorcsattogástól. Van értelme egyáltalán a szankciós politikának?
– Évek óta az a társasjáték folyik, miként csináljunk magunkból is, másokból is bolondot. A nyugati államok úgy tesznek, mintha rettentő büntetésekkel sújtanák Oroszországot, miközben azon dolgoznak, hogy különféle trükkökkel kibújhassanak a saját szankcióik alól. Közben Putyin is nekilátott az ellenszankciók bevezetésének. Elzárja a gázcsapot Bulgária, Lengyelország felé, lekapcsolja az áramot, ami a finnekhez menne. Amikor pedig az olasz Mario Draghi gabonáért kuncsorog nála, azt mondja, visszaállítom a gabona- és a műtrágyaexportot cserébe bizonyos uniós szankciók feloldásáért és a fegyverszállítások leállításáért.
– Voltaképpen a szankciók cseréjéről lenne szó?
– Ez egy gigantikus szankciópóker, amelyben az oroszoknak három nagyon értékes lapjuk van. Az első az az óriási kincs, amit az energiahordozók képviselnek. Mára kiderült, hogy másodikként az élelmiszer is komoly ütőkártya a kezükben. A harmadik pedig a nagy orosz tél és a végtelen sztyeppék. Ezek már elnyelték Napóleon és Adolf Hitler seregeit. Bizonyosan elnyelnék a nyugati hadseregeket is, ha arra vetemednének, hogy közvetlenül megtámadják Oroszországot.
– Ezért kell inkább Ukrajnának megvívnia a Nyugat proxyháborúját, és ezért próbálják gazdasági eszközökkel térdre kényszeríteni Oroszországot?
– A Nyugat, vagyis a dollár magánpénzrendszeréhez tartozó országok korábban is igyekeztek gazdasági, pénzügyi szankciókkal büntetni azokat az államokat, amelyek saját nemzeti érdekeiket akarták érvényesíteni a magánpénzhatalom ellenében. A hidegháború idején ez az eszköz működött. A menetrend ma is ugyanaz, mint akkor. Konfliktus esetén a pénzurak megrendelik a szankciókat, az USA kihirdeti, mi a feladat, a nyugati országok pedig zokszó nélkül követik a parancsot. Csakhogy mára megváltoztak a dolgok. Ez már Irán esetében is nyilvánvaló volt. A nyugati világ embargó alá vonta az iráni olaj- és gázszállításokat, Kína pedig beavatkozott. Azt mondta Iránnak: adok 400 milliárd dollárt fejlesztésekre, te pedig kedvezményes áron szállítsd nekem az energiahordozókat. Ma is azt látjuk, hogy Oroszországnak bizony adódnak kereskedelmi partnerei a nyugati világon kívülről. Ráadásul azok az országok is vonakodnak teljesíteni a feladatot, amelyeket hajdanán simán rá lehetett szorítani, hogy viseljék a meghirdetett embargó következményeit.
– Ez a magyarázata az Oroszország elleni intézkedések látványos kudarcának?
– Részben. De érdemes megvizsgálni azt is, miként alakult az orosz gabonakereskedelem a szankciók hatására. A Szovjetunió évente 35-50 millió tonna gabonát vásárolt a világpiacon, noha Ukrajnában és Oroszországban vannak a világ legjobb termőföldjei. Azóta azonban az oroszok korszerűsítették az agrártermelést, és jelentős eladóként léptek be abba az agrárpiaci térbe, amit addig 3-4 hatalmas amerikai cég uralt. Ráadásul nem csak az ő üzletüket rontják, hiszen a gabona tőzsdei termék, az ár pénzpiaci eszközökkel is mozgatható. Vagyis a pénzügyi befektetők érdekei szintén sérülhetnek, ha új szereplő jelentkezik. A 2014 utáni szankciós őrület szintén ösztönzően segített az oroszoknak, nagyot lendítettek az élelmiszeriparukon. Mára képesek etetni, ruházni a népet, üzemanyaguk is van bőven. Mindenük megvan, amiben a fényes Nyugat kezd szűkölködni.
– Ma már számos európai országban egyebek mellett liszt- és száraztésztahiány van. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy az embargó nem éppen a génmódosított amerikai gabonának nyitja meg az európai piacokat?
– De igen. Az orosz–ukrán háborúnak az lehet az egyik hozadéka, hogy már nem is kell majd Amerikából ideszállítani a GMO-gabonát. Ha az említett nagy cégek meg tudják szerezni a dús ukrán földeket, akkor itt a szomszédban megtermelhetik azt a mennyiséget, amivel eláraszthatják az uniós piacokat. Ezért is nagyon fontos a Nyugatnak, nehogy az oroszok kerekedjenek felül ebben a háborúban.
– Úgy tűnik, az sem rendítette meg Oroszországot, hogy kizárták a nemzetközi pénzügyi elszámolási rendszerből. Miért próbálkoznak újra meg újra ezzel a fegyverrel?
– Az infláció, a valutaárfolyam és a megugró kamatláb általában komoly jelzés arra nézvést, mennyire hatásosak az ilyen szankciók. Az árfolyam egy időre gyengülni is kezdett, egy dollárért 76 rubelt kellett fizetni, mára azonban visszaerősödött, és már csak 64-et. A vezető kamatláb is megugrott húsz százalékra, mára ez is visszament 11-re. Az infláció is szépen elnyugodott. Az sem rendítette meg az országot, hogy befagyasztották a hivatalos devizakészleteit, amelyek mintegy 400 millió eurót tettek ki. Hiszen az embargó miatt erőteljesen drágult a kőolaj és a gáz, és az oroszok három hónap alatt kerestek annyit, mint máskor egy év alatt. Vagyis a folyó bevételeik bőven fedezik a kiadásaikat és az ország működtetését. Van élelmiszer, működik a közlekedés, és a nagy ellátórendszerek is dolgoznak. Vagyis a hátország nem érez semmit a szankciós hatásokból, az oroszok pedig nyugodtan kereskednek tovább az unión kívüli államokkal.
– Biden megtiltotta azt is, hogy a befektetők megkapják azt, amivel az oroszok tartoznak nekik. Már az amerikaiaknak is fáj a pénzügyi embargó?
– Itt pusztán arról van szó, hogy amerikaiak is bőven bevásároltak orosz állampapírokból azok jó hozama miatt. A tiltás után az oroszok azt mondták: ha nem kell a kamatként fizetendő dollárunk, akkor mindenkinek nyitunk egy rubelszámlát, amit kinek-kinek akkor lehet dollárra váltani, amikor akarja.
– A hatodik szankciós csomag elfogadása után az uniós politikusok telenyilatkozták a világsajtót azzal, hogy most végleg térdre kényszerítik az orosz medvét. Eszerint tévednek?
– Ki lehet mondani, hogy a szankciók teljes egészében az Európai Unió ellen irányulnak. Egyes számú zsákmányként az így meggyengített államszövetséget könnyedén hozzá lehet csatolni a rogyadozó dollárbirodalomhoz, vagyis az USA-hoz. A davosi világgazdasági fórumon két fontos hozzászólás is elhangzott. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter azt mondta, Oroszországot békén kell hagyni, hiszen ő biztosítja az erőegyensúlyt Európában. Ha kell, területi engedményeket is kell tenni neki Ukrajna rovására. Soros is megszólalt. Ő azt mondta, most kell szétverni az oroszokat, mert veszélyt jelentenek a nyílt társadalomra és a liberális civilizációra.
– Magyarország, pontosabban Orbán Viktor miniszterelnök győzött a nagyok pókerjátszmájában. Sikerült elérnie, hogy kimaradjanak az embargóból azok, akik csővezetéken keresztül kapják az olajat. Megnyugodhatunk?
– Orbán Viktornak van egy komoly előnye: megengedheti magának, hogy őszintén beszéljen. Ezért sikerült a hátrányunkat előnyre változtatnia. Ezen az egyezségen persze nyertek a csehek, a szlovákok, az osztrákok, de még németek is, hiszen Berlin környékét szintén csővezetéken keresztül látják el orosz olajjal. Ezzel együtt ez a győzelem olyan versenyelőnyt ad Magyarországnak, aminek a következményeit egyelőre fel sem tudjuk mérni teljes egészében. Ráadásul az embargó miatt jelentősen megdrágultak a gabonafélék is, ami szintén sokat hoz a konyhánkra. Hiszen a nálunk termő gabona értéke olyannyira megnőtt, hogy idén akár az ötszázalékos GDP-növekedést is elérhetjük. Ilyesmiről pedig a nagy uniós tagországok legfeljebb csak álmodozhatnak.
