Egy ausztriai településig jutott a magyar Szent Koronával a Koronaőrség a második világháborúban. Nem tudták, mit hoz a holnap, de mentették az ereklyét, mintha csak magát az országot mentették volna. A magyar Szent Korona az Egyesült Államokba került, és sokáig úgy tűnt, örökre ott is marad. Változott azonban Washington külpolitikai taktikája, s Jimmy Carter amerikai elnök egyszer csak úgy döntött, visszaadja a magyarok koronáját. Harminc évvel ezelőtt, 1978. január 6-án érkezett haza az Egyesült Államokból.

Pajtás László ezredes, a Koronaőrség parancsnoka 1945. július 27-én mutatta meg az amerikaiaknak az ausztriai Mattseeben, hol rejtőzik a magyar Szent Korona. A földbe ásva pihent egy félbevágott olajoshordóban. Kalandos úton ért ide, de nem volt kevésbé kalandos az az út sem, ahogy végül az Egyesült Államokba került. Az amerikaiak csak 1953-ban szállították át a Szent Koronát egy hadihajón az Egyesült Államokba, méghozzá a legnagyobb titoktartás közepette. A Fort Knox nevű intézményben helyezték el, ahol az USA aranytartalékát őrizték, s amelyet egy teljes harckocsihadosztály védelmezett békeidőben is. Úgy tűnt, ezzel hosszú időre eldőlt a Szent Korona sorsa. 1953-ig a magyar állam háromszor is visszakérte, de nem kapta meg. Szerencsés Károly történész szerint elsősorban azért nem, mert az amerikaiak biztosak voltak benne, hogy akkor mindenképpen szovjet kézre kerülne az ereklye. Csehszlovákia pedig még 1946-ban állt elő egy indítvánnyal, mely szerint az ENSZ-múzeumban kellene tárolni a Szent Koronát, jó távol Budapesttől, mert az a történelmi, vagyis a Trianon előtti Magyarország szimbóluma.

Az amerikaiak természetesen nem voltak tisztában azzal, mit őriznek. Szakály Sándor történész szerint aligha értették meg, hogy a magyar Szent Korona az egyetlen korona a világon, amelyik kivételes állami funkcióval és spirituális erővel rendelkezik. Az amerikaiak azt azonban így is kijelentették, hogy a koronát nem hadizsákmánynak és nem is műkincsnek, hanem rendkívüli jellegű tulajdonnak tekintik. Aztán 1965- ben új nyilatkozatot fogalmaztak, ebben már az állt, hogy a Szent Korona a magyar nép speciális státusú tulajdona, amely az USA-ban van letétben. Az amerikaiak igyekeztek gondosnak mutatkozni, Fort Knoxban huszonöt év alatt tizenhétszer ellenőrizték a magyar Szent Korona állapotát.

Új hang Washingtonban

Később is kérte a mindenkori magyar vezetés a Szent Koronát az Egyesült Államok kormányától, méghozzá többször, mondta Pozsgay Imre, aki kultuszminiszter volt 1978-ban. De nem kapta meg. Csak az 1970-es évek második felében vetődhetett fel komolyan a visszaadás gondolata. Pozsgay Imre szerint erre elsősorban a magyar reformtörekvések adtak okot. Szűrös Mátyás is valami hasonlóra utalt, amikor Kádár János 1977-es pápalátogatását emlegette, amely szerinte szenzációnak számított a világpolitikában. Szerencsés Károly pedig tovább tágította a kört, megemlítvén Kádár NSZK-beli útját, aztán a magyar világútlevél kibocsátását, és a szocialista rendszer sok tekintetben érezhető halvány liberalizációját…

Mindez pedig találkozott Jimmy Carter amerikai elnök és Washington megváltozott külpolitikai céljaival. Pozsgay Imre szerint Carter a merev, hidegháborús szembenállás helyett enyhülést javasolt a szocialista táborral szemben. Ez ott akkor új hangnak és új stílusnak számított. Ráadásul Carter egyik legfontosabb programja az emberi jogok globális érvényre juttatása volt. És ehhez a puha diktatúrába fordult Magyarország jó alanynak látszott. Kádár szerepét is kezdte átfogalmazni az amerikai külpolitika. Már nem az 1956-os forradalom árulóját és leverőjét látta benne, hanem a reálpolitikust. Aki tanult 1956-ból.

Jimmy Carter természetesen nem hagyta cserben az eredeti, mindig is meglévő amerikai nagyhatalmi érdekeket. Csak nem atombombákkal, hanem gesztusokkal és az emberi jogok ígéretével akarta lebontani a szocialista világrendet. És itt kapott kettős értelmet a Szent Korona visszaadása is. Egyszerre volt gesztus és politikai akció. Washington korábban Romániával próbálkozott, de ott csak annyit ért el, hogy Ceausescu látszólag szembefordult Moszkvával. Az emberi jogok területén viszont teljes volt az amerikai kudarc.

Szűrös Mátyás szerint az USA innentől kezdve Lengyelországra és Magyarországra figyelt, ezt a két téglát akarta kibontani elsőként a szocialista tömb falából. És ebben a korona visszaadását már fellazító lépésnek szánta Carter.

Vita az emigrációban

Az MSZMP vezetése nem érezte ezt a fellazító jelleget. Kultuszminiszterként Pozsgay Imre felelt az ereklye hazahozataláért. Szerinte a párt vezetésében ülő emberek úgy vélték, hogy a Szent Korona visszaadása nem veszélyezteti a szocialista rendet, sőt a vezetés tekintélyét sem, s nem vezet semmiféle ellenzéki mozgolódáshoz. Sőt, tette hozzá Pozsgay Imre, sokan Kádár János politikai figurájának megerősödését, nemzetközi elfogadását és szerepének kiterjesztését látták az amerikai gesztusban. Éppen ezért semmiféle vita vagy ellenállás sem volt a korona hazahozatalával szemben a párt vezetésében.

Volt viszont az amerikai magyarok körében. A többség, élén Mindszenty József bíborossal, ellenezte a Szent Korona hazahozatalát, ezt ugyanis a magyar szocializmus teljes elfogadásának tekintették. A kisebb tábor, amelyet elsősorban Nagy Ferenc és Varga Béla neve fémjelzett, a hazahozatal mellett volt. Szerencsés Károly szerint végül is Nagy Ferencék kerekedtek felül. Kevesebben voltak, de sokkal befolyásosabb kapcsolatokkal rendelkeztek. Hátravolt még egy komoly kérdés. Mit szólnak a szovjetek? Szűrös Mátyás kelet-németországi nagykövet volt abban az időben, de még 1978-ban áthelyezték Moszkvába, s ekkor lett a KB tagja is. Szűrös szerint a szovjet diplomácia egyetlen megjegyzést sem fűzött az eseményhez. Egyszerűen nem beszélt róla. Pozsgay Imre pedig úgy emlékezett, hogy az SZKP berkeiből sem lehetett egyetlen hangot sem hallani Szent Koronaügyben. Az oroszok mélyen hallgattak.

1977. december 14-én különös csoport érkezett az amerikai Fort Knoxba. Magyar szakemberek, köztük régészek küldöttsége, akik azért jöttek, hogy megvizsgálják a Szent Korona eredetiségét. A ládájából kiemelt ereklyét egy 1938-ban készült fénykép alapján azonosították, elsősorban a képen látható hibák, apróbb sérülések alapján. Amikor a csoport megállapította a hitelességet, még hosszú percekig állták körül némán a jelenlévők a Szent Koronát, amerikaiak és magyarok egyaránt. Nem sokkal később az ereklyét erős biztosítás mellett a Washington melletti Andrews légi támaszpontra szállították, majd innen indult haza, Magyarország felé. Még érintett egy brit repülőteret az amerikai gép, aztán Ferihegyen landolt.

Jimmy Carter egy udvarias nyilatkozattal búcsúztatta a magyar Szent Koronát, azt mondta, az Egyesült Államok büszke rá, hogy megóvhatta.

Apró megint nagy lett

Az ereklyét egy különleges, államfőknek kijáró konvoj – benne számos rendőrségi autóval és rendőrségi motorossal – szállította be a repülőtérről. Direkt erre az eseményre készítettek fel egy Robur típusú, zárt szekrényű teherautót, amelyet nemcsak erős páncélzattal láttak el, de fénylő mélyzöld festést is kapott, az oldalán pedig a magyar címer díszelgett. Persze nem a koronás címer, hanem a Népköztársaság kerek, kalászos címere. Pozsgay Imre szerint itthon már lezajlott egy előzetes vita arról, hol helyezzék el az ereklyét. Mindenképpen ki kellett elégíteni azt az amerikai feltételt, hogy a koronát a nagy nyilvánosság bármikor megtekinthesse, így először a Várban levő Budapest Múzeum jött szóba. A tervet azonban ejtették, így került végül a Nemzeti Múzeumba.

Volt egy másik kikötése is Washingtonnak. Méghozzá az, hogy ne Kádár János vegye át a Szent Koronát, és ne is legyen ott az átadáson. Pozsgay Imre szerint ez Kádárt nem izgatta különösebben. A környezetében is úgy vélték, formaságról van szó. Az amerikaiak be is jelentették, nem az MSZMP-nek és vezetőjének akarják visszaadni a Szent Koronát, hanem a magyar nemzetnek. Egy semleges politikai szereplőt kerestek. Legyen az a Magyar Országgyűlés elnöke, mondták. Ezt a posztot akkor Apró Antal töltötte be, egy Kádárnál is vonalasabb, agresszívabb moszkovita.

Bár a rendszer vezetői arra számítottak, hogy a Szent Korona visszaérkezése nem hat majd különösebben a társadalomra, ez nem így történt. Cyrus Vance amerikai külügyminiszter kísérte Budapestre a koronát, s már több emigráns politikus is érkezett vele. Olyanok, akik elsősorban emberjogi vonalon tevékenykedtek. És az esemény következtében a hazai ellenzék hangja is felerősödött.

Szerencsés Károly szerint mindez beleillett egy hosszabb folyamatba, amelynek egyik startköve Illyés Gyula korábbi, rádióbeli nyilatkozata volt. A költő azt mondta, pillanatnyilag olyan, hogy magyar nemzet, nincs. A mi feladatunk újrateremteni. Szerencsés Károly úgy vélte, ha közvetett módon is, de a korona hazahozatalának szerepe volt a magyar rendszerváltásban. Pozsgay Imre emlékezett rá, hogy még Kádár János sem tudta teljesen kivonni magát a történések hatása alól. Nem sokkal a korona hazahozatala után, ha óvatosan is, de kezdte belátni, hogy Illyés Gyulának igaza van, s törődni kellene végre a határainkon túli magyarokkal.

Ettől függetlenül az ünnepélyes átadás volt a maximum, amit a rendszer megengedett a Szent Korona visszaérkezésekor. Tömegméretű felvonulásokról, spontán gyülekezésekről, kollektíven kimutatott örömről és eufóriáról szó sem lehetett. Ezt nemcsak a hatóságok akadályozták meg, de nem engedte a társadalomba kódolt félelem sem.

Örültünk mindannyian, csak ennyit tehettünk, mondta Szakály Sándor, aki éppen egyetemi hallgató volt akkor. A hátralevő tizenkét esztendőben a terem, ahol a Szent Koronát kiállították, zarándokhellyé vált. Abba, hogy elment valaki a Nemzeti Múzeumba, s ha már ott volt, akkor megnézte a koronát is, belekötni nem lehetett. Voltak, akikben talán csak egy leheletnyi hazafiságot, nemzeti érzést ébresztett, de senkit sem hagyott közömbösen. A Szent Korona igazi rehabilitációjára egészen 1990-ig kellett várni. Ekkor született meg ugyanis a címertörvény. A honatyák egy része, főként az SZDSZ képviselői, azt szerették volna, ha a Kádár-rendszerben alkotott koszorús-kalászos címert a korona nélküli Kossuth-címer váltja fel. Ekkor indították az SZDSZ-esek emlékezetes micisapka-kampányukat. A törvényhozók nagyobbik része azonban az úgynevezett koronás címerre szavazott.

– Én is erre voksoltam – mondta Szűrös Mátyás, s az MSZP-frakció több tagja is így tett.

Pozsgay Imre viszont nem szavazott. Nem akart koronás címert, de elmondta, hogy amikor látta, micsoda hévvel és gúnnyal támadnak a Szent Koronára az SZDSZ politikusai, egyszerre ő is koronapárti lett.

Az ereklye második rehabilitációja 1999. december 21-én történt. Ekkor hozott törvényt az Országgyűlés arról, hogy a Szent Korona kerüljön át a Nemzeti Múzeumból a Parlament kupolacsarnokába. Méghozzá azért, hogy ne csak egy kiállítási tárgy legyen, de váljék a magyarság mindennapjainak részévé, ihlesse, bátorítsa, egyben figyelmeztesse, kötelezze is a képviselőket. Jeles napon, 2000. január 1-jén este szállították át a Szent Koronát a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe. Az utat végig ünneplő emberek sorfala szegélyezte, minimum 300 ezren voltak a helyszínen, a tévékészülékeken keresztül pedig az egész ország követte az eseményeket.

Ezzel azonban még nem került vissza a Szent Korona jogos rangjába. Akkor lesz teljes a rehabilitációja, ha az új magyar Alkotmány ismét a Szent Korona-tanra épül. Úgy, ahogyan régen volt.

Sinkovics Ferenc