2025-ben a „A remény zarándokai” mottó jegyében indítja útnak három zarándokvonatát a Misszió Tours utazási iroda.

Hirdetés

A Boldogasszony Zarándokvonat június 5-én a hagyományokhoz híven Csíkszeredát veszi célba, hogy utasai részt vehessenek a magyarság legmonumentálisabb találkozóján, a somlyói hegynyeregbe évről évre legyre többeket vonzó pünkösdi szentmisén. A négynapos út során a zarándokok ellátogatnak még az “ezeréves” határnál fekvő Gyimesbükkre, valamint Gyergyószentmiklós városába, ahol szintén szentmisére kerül sor. Az utasokat Varga Lajos váci segédpüspök, Burbela Gergely és Juhos Ferenc verbita szerzetesek, valamint Cséry Gergő atya kísérik.

A Fekete Madonna zarándokvonat június 23-án gördül ki a Keleti pályaudvarról, hogy a lengyelországi Czestochowába, a magyar pálosok által alapított híres Mária-kegyhelyre, valamint Krakkóba vigye utasait. A zarándoklat lelkivezetői Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök, valamint Bátor Botond pálos szerzetes lesz.

Idén is lehetőség van egynapos belföldi különvonatos zarándoklaton részt venni. Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én a bodajki Mária-kegyhelyre indul vonat, méghozzá Böjte Csaba ferences testvér lelki vezetésével.

Korábban írtuk

A szervezők mindhárom útra kihangosított vonatrádióval, programokkal, kiváló utasellátással, éttermi- és mozgóbüfé szolgáltatásokkal várják a résztvevőket.

Autóbuszos és repülős zarándoklatokat is indít a szentévben a Misszió Tours. Az úticélok között szerepel Medjugorje, Fatima, Santiago de Compostela, Lourdes, Mariazell, Prága, Róma és a Vatikán is.

A Demokrata Budai Lászlót, a Misszió Tours ügyvvezető igazgatóját is megkérdezte küldetésükről és a zarándokvonatok népszerűségének okáról.


Misszió Tours zarándokvonatok – 2025:

  • Boldogasszony jún. 5-8.,
  • Fekete Madonna jún. 23-26.,
  • Nagyboldogasszony aug. 15.