A találkozón elsősorban az EU és Szerbia viszonyát tekintették át. Az erdélyi képviselő biztosította Szerbia európai uniós nagykövetasszonyát arról, hogy országa unióhoz való közeledése és demokratikus fejlődése európai érdek.

Az emberi jogok és a kisebbségek jogok helyzetével kapcsolatban Ninčić nagykövetasszony elmondta, hogy bár több kritika is megfogalmazódott a Kisebbségi Tanácsok választása során, ez az első ilyen jellegű szabad választás. Rámutatott: van olyan európai ország, amely ennél kevesebbet ad a kisebbségeknek.

Tőkés László az emberi jogok és a kisebbségi jogok betartásának fontosságát hangsúlyozta. Felhívta a nagykövetasszony figyelmét a súlyos börtönévekre ítélt temerini fiúk helyzetére, illetve a sajtónyelvben „magyarverésekként” jegyzett jelenségre. Ugyanakkor kérte, hogy a Timoc-völgyi románok helyzetét is kísérjék figyelemmel.

Az európai parlament frissen megválasztott alelnöke jövő héten veszi át azt a portfóliót, amellyel előtte Schmitt Pál EP-képviselő rendelkezett. Ebbe minden valószínűség szerint a csatlakozni kívánó országokkal való kapcsolattartás is benne foglaltatik majd. A szerbiai nagykövetasszony és az EP-képviselő ennek jegyében a további együttműködés és kapcsolattartás szükségességét emelték ki a találkozó végén.