Hirdetés

Beregszászi Olga fiatal kora óta Magyarországon él, ott épített karriert, ott lett ismert a neve előadóművészként, szíve mégis sokszor hazahúzza, és mindig szeretettel gondol a szülőföldjén élőkre. Nem csak gondol, lehetőségéhez mérten segít is. Az idén 21. alkalommal szervezte meg Budapesten a Száz perc száz emberért elnevezésű jótékonysági koncertet, amelynek bevételét a szülővárosában élő rászorulóknak hozta el. A koncertet az idén is a MOM Kulturális Központban tartották, ahol zömében magyarországi előadók, Beregszászi Olga kollégái, barátai lépnek fel, és évről évre prominens hölgyek közreműködésével Hampel Katalin divattervezőnek, Beregszászi Olga jó barátjának divatshowja is elkápráztatja a nagyérdeműt. Ezúttal hatmillió forint gyűlt össze, amit a művésznő személyesen hozott el Beregszászba, több intézményt és szívének kedves embereket keresve fel.

A művésznő néhány éve a város tehetséges diákjait is támogatja. Az idén tíz gyermek kapott 20-20 ezer forintot, akiket az intézmények jelöltek az ösztöndíjra. Az ünnepélyes átadásra a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban került sor, ahol Beregszászi Olga elbeszélgetett a gyerekekkel. Afelől érdeklődött, hogyan élik meg a háborút, mennyire befolyásolja mindennapjaikat, tanulmányi eredményeiket. A kérdésre, mit gondolnak, ha azt mondja, háború, a válasz mindenkitől ugyanaz volt: szomorúság és félelem. Az egyik kislány elárulta, ha itt nem is ropognak a fegyverek, a légiriadó hallatán összeszorul a gyomruk, egyszerre uralja félelem a testet és a lelket is.

Az iskolában Babják Edit, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Főosztályának vezetője is megosztotta gondolatait a megjelentekkel. Örömmel és hálásan konstatálta, hogy a művésznő a felnövekvő nemzedékre is gondol, azokra a gyermekekre, akikre tanáraik mellett szüleik is méltán büszkék lehetnek, hiszen valamiben mindannyian kiemelkednek, akár szorgalmukkal, akár tehetségükkel. Megköszönte Beregszászi Olga gondoskodását, hogy az itteni gyermekekről sem feledkezik meg, és ami talán a legfontosabb, hogy személyesen hozza el a támogatást, és lelket önt az itt élőkbe.

Korábban írtuk

A száz rászorulónak immár hagyományosan a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolában adták át a fejenkénti 15 ezer forintos támogatást, valamint a Béres Gyógyszergyár vitaminjait. A résztvevőket Bobály István igazgató köszöntötte, kihangsúlyozva, mindig nagy örömmel fogadják Beregszászi Olgát egy koncertműsorral tanítványaik és pedagógusaik közreműködésével. A rendezvényen részt vett Babják Zoltán is. A Beregszászi kistérség polgármestere köszönetét fejezte ki a művésznőnek az immár több mint két évtizedes fáradhatatlan erőfeszítéseiért, városa és annak lakói iránti szeretetéért.

– Minden alkalommal feltöltődöm a budapesti jótékonysági koncerten, ahol sok beregszászival találkozom, olyan emberekkel, akik arra biztatnak, tartsunk ki, legyünk erősek. Most is így volt ez – mondta a polgármester. – Beregszászi Olga, városunk díszpolgára a kapcsolatait arra használja fel, hogy támogassa az itthon maradt rászorulókat, hogy picit jobban érezzék magukat. Örömömre szolgál, hogy az elmúlt években segíthettem célba juttatni a támogatást, amit a művésznő saját belátása szerint a város polgárainak és intézményeinek szánt. És ő az, aki Beregszászról mindenhol azt mondja el, amit a mi szeretünk hallani: szeressétek Beregszászt, mert Beregszász a legszebb város – hangsúlyozta Babják Zoltán.

Hozzátette, tudja, hogy sok volna teendő a városban, de a háború a terveket keresztülhúzta. Ám mindannyian abban reménykednek, hogy egyszer véget ér ez is, és minden visszakerül a megszokott kerékvágásba. A száz támogatott közül sokan nem tudtak személyesen eljönni a művészeti iskolába, aminek sajnos nyomós oka van: sokuk már ágyhoz van kötve. Leírni sem könnyű, milyen körülmények között élnek ezek az emberek, sokan végtagok nélkül, kiszolgáltatottan. Róluk a Beregszászban működő Szent Anna Karitász gondoskodik.

– Húsz rászoruló gondozottunk van, közöttük halmozottan sérült fiatalkorúak, olyan mozgáskorlátozottak, akik nem tudják elhagyni otthonukat. Nekik én vittem el a művésznő által felajánlott támogatást, és a nevükben is elmondhatom, mennyire örültek neki – árulta el Harapkó Marianna, a Szent Anna Karitász vezetője, aki munkatársaival egyetemben rendszeresen látogatja és támogatja a sanyarú sorban élő embereket.

Eredményes és szeretettel teljes volt a művésznő beregszászi látogatása, hiszen az anyagi juttatás mellett mindenkihez intézett egy-egy jó szót, biztatást. Örömet szerzett óvodásnak, iskolásnak és nyugdíjasnak. A beregszásziak mindig nagyon várják, és biztosan nem csak azért, mert soha nem érkezik üres kézzel, hanem mert szeretik, tisztelik, becsülik és példaképként tekintenek rá.