A szeretet szolgálata
Hársfa-, Szikla- és Levendula-ház, Castellum Teaház és Fairplay kávézó; néhány azon intézmények közül, amelyeket a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász az elmúlt három évtizedben létrehozott. A szervezet tevékenységének központjában a pszichiátriai szenvedélybetegség gyógyítása, rehabilitációja és a foglalkoztatás áll.
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász története harminc évvel ezelőtt, 1991. november 1-jén kezdődött. Pontosabban, ekkor szervezte újjá itt is dr. Konkoly István megyés püspök a századelőn alapított Katolikus Karitászt, amely ismert történelmi okok miatt akkor már néhány évtizede nem működhetett. A szervezetet éppen ezért szinte a nulláról kellett felépítenie Győrváry Edith diétás főnővér-hitoktatónak és Tuczainé Régvári Marietta óvónőnek. A két asszony lesz, ami lesz alapon plébániáról plébániára járt, sőt, tanulmányútra is utaztak, hogy megnézzék, hogyan és mit csinálnak pontosan az Ausztriában hatvan-hetven éve töretlenül működő karitászcsoportok.
Fő az egyensúly
A szombathelyiek első komoly próbatétele egy Zágrábból érkezett segélykérés volt. A javában zajló délszláv háború elől nagyjából háromezer idős, beteg ember, gyerek és egyedülálló asszony menekült a zágrábi domonkos rendi nővérek rendházába. 1992 januárjában hatalmas kamionnyi segélyszállítmányt indítottak a megsegítésükre, amelynek célba érkezéséről a Vas megyei napilap is tudósított, így a karitász ismertté vált, tevékenységére az adományozók is felfigyeltek.
– Megtanultuk, hogy minden a családban kezdődik, ezért először rajtuk kell segíteni, így hát elsőként a Családokat Segítő Szolgálat indult el 1992-ben – emlékszik vissza Tuczainé Régvári Marietta, aki a kezdetektől vezeti a Szombathelyi Egyházmegyei Karitászt. – Mivel a bürokrácia a miénkhez hasonló szervezetek halála, nem volt irodánk, nem kértünk a rászorulóktól tajszámot sem, egyszerűen csak hagytuk, hadd meséljenek a problémáikról. Nyitva állt az ajtónk mindenki előtt, bejöhettek hozzánk mindenféle gonddal, bajjal. Így szembesültünk azzal, hogy csaknem minden harmadik családunkban van alkoholproblémával küzdő ember, ráadásul akkoriban már a drog is kezdett beszivárogni. Végül ennek hatására a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász elköteleződött a pszichiátriai szenvedélybetegség gyógyítása, rehabilitációja és az e betegséggel élők foglalkoztatása iránt, továbbá az országban német mintára náluk nyílt meg a második Rév Alacsonyküszöbű Pszichoszociális Központ 1996-ban.
Az egyik intézmény aztán hozta magával a másikat. A Révbe sok hajléktalanná vált függő is bekerült, gyógyulni pedig úgy nem lehet, hogy utána nincs hova hazamenni. Tuczainé Régvári Marietta így elérte, hogy egy üresen álló, város széli iskolaépületben átmeneti otthont rendezzenek be: az országos szinten is egyedülálló Hársfa-ház 1999 novemberében nyitotta meg kapuit. Ezt 2005-ben Szikla-ház követte, amely ma is a pszichiátriai betegek nappali ellátójaként működik, munkát és társaságot kínálva a megváltozott munkaképességű embereknek.
– A pszichiátriai betegek számára nagyon fontos a közösség, annak megtartó ereje, így a Sziklában számtalan különböző csoportos foglalkozáson vehetnek részt gondozottjaink – mondja a vezető, és sorolja is rögtön a lehetőségeket: kerámia- és varrószoba, biblia-, színjátszó- és „Beszélgessünk” csoport. – Mivel az önértékelés javításához elengedhetetlen a rendszeres munkavégzés, délelőttönként a TDK-Epcos megbízására ellátottjaink rezet szednek le különböző nagyságú tekercsekről. Ez a hasznosságtudat és a rendszeresség pedig nemcsak az életminőségüket javította, de pszichés-mentális állapotuk is egyensúlyba került.
Levendulaüzem, teaház, kávézó
Ugyanezt a célt szolgálja a 2010-ben átadott vásárosmiskei Levendula-ház is, ahol a levendulagondozás és -feldolgozás mellett számos egyéb foglalkozáson vehetnek részt a megváltozott munkaképességűek. A levendulatermesztés ötlete egy olaszországi zarándoklaton fogalmazódott meg Tuczainé Régvári Marietta fejében, amikor Venzone városában megtapasztalta, hogy a földrengés pusztította település a levendulának – és persze néhány okos marketingfogásnak köszönhetően – ma újra a virágkorát éli. Mint utóbb kiderült, Vásárosmiskén az 1950-60-as évekig ráadásul őshonos is volt a levendula, az akkori plébános maga sajtolta a levendulaolajat, így amerre ment, reverendájából ennek illata áradt. Nem volt tehát nehéz meggyőzni a helyi lakosokat, hogy az akkor már lakatlan plébániából megszülethessen a karitász Levendula-háza. A levendulát Tihanyból hozták, ma húszezer tövet gondoznak, melyekből aztán illatos zacskók, párnák készülnek.
A levendula után következtek a gyümölcsök. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász olyan vidéki plébániákkal épített ki foglakoztatási partnerséget, amelyekhez óriási földterület is tartozott. Vagyis amíg a felújított plébániaépületekben szociális intézményt hoztak létre, addig a parlagon heverő kertekbe gyümölcsfákat ültettek. Így például a kemenespálfai volt katolikus iskola földjeire 160 szilvafát és feketeribizli-bokrokat telepítettek, a nagylengyeli Szent Család Szociális Központ udvarára 60 szilvafa és sok-sok csipkebogyóbokor, a jánosházai plébánia mögé pedig 400 feketeribizli- és 100 feketeszeder-bokor került. Legutóbb az egyházashetyei Szent Jakab Szociális Központ Közösségi Kertjébe telepítettek magyar őshonos és tájjellegű gyümölcsfákat. Mindezek mellett Ölbőn gyógynövényekkel is foglalkoznak, melyeket a Szent Miklós Gyógyfüves Házban szárítanak és csomagolnak. A házhoz Kneipp-kert és egy lekvárfőző üzem is tartozik, ahonnan a biolekvárok, természetesen a gyógynövénytermékekkel együtt, a szombathelyi Castellum Teaházba kerülnek. Merthogy a karitásznak teaháza, sőt, kávézója is van! A Fairplay kávézóba Grazon keresztül Dél-Szudánból érkezik a kávé, és az abból származó bevétel ide is folyik vissza – óvodát és varrodát támogatnak belőle.
Jót tenni jó!
És hosszan lehetne folytatni a sort, hiszen a szombathelyi karitásznak van kórházi betegellátó csoportja, segítenek az időseknek, rendszeresen szerveznek kirándulást, valamint nyári gyerektábort Nardán, több mint ezer rászorulónak. A felújított plébániai épületekben és a hozzájuk tartozó földterületeken pedig jelenleg közel 400 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak.
– Karitászigazgatónak lenni nem nyolcórás munkakör, hanem életforma: a szeretet szolgálata. Ha baj van, vagy segítség kell valakinek, nincs mese, mennie kell – vallja Tuczainé Régvári Marietta, akinek munkáját 2019-ben a Jószolgálat díj életműdíjával jutalmazták. – Minden elismerésnél többet jelent azonban, amikor azt látom, tudtunk segíteni. Ha bekerül hozzánk valaki, általában azt hiszi, ő a legbetegebb ezen a világon. Aztán nem is telik el olyan sok idő, és rájön, hogy mégsem ő a legszerencsétlenebb. Így aztán elkezd segíteni a másiknak, aggódik a sorstársaiért, akikkel már közösen jár kávézni, nyaralni és kirándulni. Lesznek céljai, ezzel pedig megváltozik nemcsak az ő, de a családja élete is. Az elmúlt harminc év ebből a szempontból is igazi tanulási folyamat volt, amelynek során mindannyian megtapasztalhattuk, mennyire is fontos a kölcsönös segítségnyújtás. Mert adni jó, vagy ahogy a jelmondatunk is szól: Jót tenni jó!
