Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Ezt mutatja az elmúlt napokban a heves esőzések után sok helyen kialakult helyzet, holott a természeti katasztrófákat nem elviselni kell, hanem fel kell rájuk készülni, el kell végezni a szükséges feladatokat – jelentette ki.

„Forrong az egészségügy”, az elmúlt napokban több ügy is erre világított rá, a romló ellátási körülményekre, a sürgősségi centrumok áldatlan állapotai miatt panaszkodtak az ágazatban. Közben pedig „kasztosodik”, kétszintűvé válik az egészségügy – tette hozzá.

Korózs Lajos kifogásolta továbbá a vasúti közlekedés, az okmányirodák, a kormányablakok helyzetét, és azt mondta: nem lehet tanárt, óvodapedagógust, egészségügyi szakdolgozót, orvost találni az országban.

Rétvári Bence államtitkár úgy válaszolt: a képviselő azt kéri a választóktól, hogy ne emlékezzenek arra, amikor a baloldal volt a felelős az egészségügyért vagy az oktatásért. Pedig egy OECD-kimutatás szerint 2003 és 2009 között a fejlett országok közül csak Magyarországon csökkentek az egy főre jutó egészségügyi kiadások, miközben 2010 után a hetedik legnagyobb mértékben emelkedtek – közölte. Hozzátette: emellett 2010 előtt, amikor a kormánynak lehetősége lett volna emelni a nyugdíjasok életszínvonalát, egyhavi nyugdíjat elvettek tőlük.

Úgy vélte, a képviselő lenézi az embereket, ha azt gondolja, nem képesek egyik kormány teljesítményét a másikéval összehasonlítani.

https://www.facebook.com/mszpfb/videos/2240897439297929/?__xts__%5B0%5D=68.ARDD_8YsqtPSmKMV2i9WJpbQ5COvbV611UlSas-eD18t2-tZgOC7-n1mSV0QSZeXitbB4-s3807RmicPBlax4Va4IQ0fkhbHt1Ql_otRWDUHTNVzdEcS4tCOjf1sc7f5TstRmoN7wN3CcdDuGP3WOb9dig-8YfZfdpbBiKhv-A-_WI8delpU7wVZylGPmwQFGW5cVshq8FP-XlDaJ3XgtSOeeb-ZZ6YilTlODFQ561y-r9ZIMsu5bG8mBZTcTRaVf3SmY4jxRt1ip_FHRbGF0WJ6XZPNGG1Rx3RRYtaAQtRKqnDroVFtQvqNjHg54b25251th-ibYC3pa2s9357Ss6Ac2Z4We6iaBTU8NA&__tn__=-R