– Az Iskola Biztonságáért Bizottság megállapította, hogy „a pedagógus nincs eleve kiszolgáltatott helyzetben a tanulókkal szemben, és rendelkezik megfelelő eszközökkel a tanulói közösség irányításához”. Ezzel egyetért?

– Azzal egyetértek, hogy a pedagógusok túlnyomó többsége nincs eleve kiszolgáltatott helyzetben. Viszont hiányzik két, nagyon fontos eszköz. Ha egy tanköteles korú gyerek közösségellenes magatartást tanúsít, akkor nem zárható ki az oktatási intézményből még időlegesen sem. Ez egészen elképesztő szabály. Muszáj volna a tanulóban tudatosítani: az, amit elkövetett, olyan súlyú, hogy nem járhat be a tanórára. Mindenki az esélyegyenlőségről beszél, de ez a szabályozás pont az ellen hat. Nem lehet úgy esélyegyenlőséget teremteni, hogy a közösségellenes magatartásúakat nem zárjuk ki a közösségből, mert a közösségellenes viselkedés rögződhet a gyerekben, és nem lesz esélye kitörni abból a társadalmi közegből, amelyik így fogadja el őt. Hazánkban az angolszász, liberális oktatási rendszer van kialakulóban. Angliában az igazgató negyvenöt napra kizárhat egy gyereket az iskolából. Nálunk nemhogy az igazgatónak, de a nevelőtestületnek sincsen erre joga. Hiányzik továbbá az olyan diák–pedagógus konfliktus kezelése, amely kezdetben nem egymás ellen irányult, de ilyen ellentétté vált. Például a diák a magánjellegű problémái miatt nem tud megfelelni az iskolában. Ilyenkor a pedagógus egy félreértett gesztusa olyan reakciókat válthat ki a gyerekből, amely végül a két személy konfliktusává válik. Mivel nem egymás ellen irányul, ezért az egyik felet rövid időre ki kell menekíteni a konfliktusból, hogy folytatni lehessen a tanítást. A pedagógus nyilván nem hagyhatja el az osztályt, mert neki tanítania kell, ezért a diákot kell kivonni. Viszont ha a gyermek felügyeletét nem tudják megoldani az iskolában, akkor a tanár nem küldheti ki az óráról, mert nem maradhat felügyelet nélkül. Ezért kell minden közoktatási intézményben olyan valaki, aki felügyelhet a gyermekre. Mi ezt javasoltuk a minisztériumnak, de elutasították az elképzelést annak ellenére, hogy a bizottsági jelentésbe belekerült: a gyermek- és ifjúságvédelmisek szerepét meg kell erősíteni.

– Nem azért nem lehet elküldeni az óráról, mert a diáknak joga van az oktatásban részt venni?

– A diáknak nem az iskolához van joga, hanem ahhoz, hogy oktassák. Az pontosan nem szerepel az alkotmányban, hogy az oktatás hol, milyen intézményben történjen. Ha a diák közösségellenes magatartást tanúsít, vagy nem hagyja a többi gyermek jogait érvényesülni, akkor lehetővé kell tenni, hogy máshogyan tanuljon tovább, például magántanulóként.

– A jelentés bírálja a médiát. „A híradások jelentős része a lényegi kérdések árnyalt elemzése helyett a jelenségek szenzióelemét mutatja be.” Ön szerint nem inkább abban hibás a média, hogy a televíziós műsorokban, filmekben eluralkodó erőszakos jelenetek forrásai lehetnek az iskolai erőszaknak?

– Ha egy filmben konfliktushelyzet adódik, akkor ott elsősorban valóban az erőszakos érdekérvényesítést helyezik előtérbe. Ez jól tükröződik az iskolákban is. Fontos lenne olyan műsorok készítése, amelyek a konfliktusok békés megoldását mutatják mintaként. Az iskolai agresszió témájában is sokkal több elemző műsorra lenne szükség. A TV2 kivételével az összes többi csatorna percekig az arcok kitakarása nélkül mutatta, hogyan alázta meg a gyermek a tanárt. Ez mindkettejük személyiségi jogát sérti, és alkalmas arra, hogy a többi pedagógusban is félelmet gerjesszen. A média sokszor hibázik, vagy azért, mert gyorsan kell reagálnia, vagy pedig azért, mert a szenzációra koncentrál. De a média ebben a témában egy nagyon pozitív dolgot mégis tett. Azt, hogy egyáltalán foglalkozik az iskolai erőszakkal.

– A jelentés szerint az iskolai agresszió kiváltója lehet még „a tanulókkal való nem megfelelő bánásmód, a nem kellően kialakított iskolai tananyag, és a nem megfelelően választott és alkalmazott pedagógiai értékelési módszer”.

– Ez leegyszerűsítve azt jelenti, mindenki érezze jól magát az iskolákban, és akkor nem lesz iskolai agresszió sem. Ez a típusú pedagógia, az úgynevezett Waldorf-pedagógia több elemében eltér a hagyományostól. Egyrészt a diák–tanár arány a Waldorf-iskolákban jóval alacsonyabb, feleannyi gyermek jut egy pedagógusra, mint egy állami intézményben. Másrészt a szülők nagyon szorosan tartják a kapcsolatot az iskolával, ami a magyar szülők nagy részére nem jellemző. Amíg a pedagógus mindig elérhető a szülő számára, addig a szülő nem mindig érhető el a pedagógus számára. Pedig a konfliktushelyzetek gyakran nem oldhatók fel a szülők segítsége nélkül. Sokat beszélnek a szülők és a diákok jogairól, valamint a pedagógusok és az iskola felelősségéről. Nem beszélnek viszont a pedagógusok jogairól, és nem beszélnek a szülők, diákok kötelezettségeiről. Márpedig a jogoknak és a kötelezettségeknek egyensúlyban kell lenniük. Ha például egy gyerek beszól egy tanárnak, akkor a legsúlyosabb esetben igazgatói intőt kap. Ha egy tanár szólna be egy gyereknek, emiatt őt elküldhetnék. Amíg az egyik büntetése kevésbé súlyos, addig a másik az egzisztenciáját vesztheti el, pedig a cselekmény súlya ugyanolyan. Súlyos hibának tartom, hogy a bizottsági jelentés sem szól a jogok és a kötelezettségek egyensúlyba hozataláról. Szinte kilencven százalékban csak az iskola és a pedagógus kötelezettségeit említi.

– Milyen jogai vannak egy pedagógusnak?

– Olyanok, mint egy szülőnek és egy diáknak. A pedagógus nem jognélküli személy, csak pontosan azok az eszközök hiányoznak, amelyek lehetővé tennék a békés problémamegoldást. Például nem lehet kikényszeríteni a szülőtől, hogy a pedagógus kérésére jelenjen meg az iskolában, pedig ez legalább olyan fontos kötelezettsége, mint a gyerek beíratása az iskolába.

– Ön szerint mi a legfelháborítóbb a jelentésben?

– Amikor arról ír, hogy az iskolai agresszió természetes megnyilvánulás. „Magyarországon, de más fejlett országok közoktatási rendszerében is az a tapasztalat, hogy az iskolai erőszak az iskolázás történetének folyamatos kísérője. Az iskola kényszert gyakorol a felnövekvő generáció fölött, amely ellen évszázadok óta berzenkednek, lázadoznak a serdülők”, áll a jelentésben. Legalább azt leírhatták volna, hogy ez a mai erőszak minőségében más, mint a régi, és ez már elfogadhatatlan. Régen is voltak csínytevések, de ezzel akkor senki nem büszkélkedett, hanem inkább letagadta szégyenében. Ez a ma divatosnak mondott lázadás elfogadhatatlan a társadalom szempontjából. Az is hiányzik a jelentésből, hogy a társadalomnak mindent meg kell tennie a lázadás mederben tartásáért. Azzal mindenki tisztában van, aki a tanítást választja hivatásnak, hogy ez a pálya konfliktusos. Erre fel kell készülni. De arra nem kell és nem is lehet felkészülni, amikor durván beszólnak a tanárnak.

– A 2007–2008-as tanév elbocsátásokkal indult. A központi tanévnyitó ünnepség után Hiller István közölte, hogy nyolcezer pedagógust kellett elküldeni. A tanévzárók idején most ön jelentette be, hogy további elbocsátások várhatóak. Ezt már most biztosan lehet tudni?

– 2007 májusa és szeptembere között több mint tízezer állás szűnt meg, mert a közoktatási törvény 2006-os módosításával megemelték a pedagógusok kötelező óraszámát. Ekkor sztrájkbizottságot alakítottunk. Sajnos egyedül maradtunk a harcban, mert a másik pedagógus szakszervezet inkább velünk foglalkozott. 2007 szeptemberétől megváltozott az iskolák finanszírozási rendszere, amelynek hatása 2009 szeptemberéig előre lekövethető. Ahhoz, hogy az iskola megkapja ugyanazt az összeget, mint az előző évben, 11 éves gyermekeknek kéne születniük az ötödik osztályokban. Ez eleve lehetetlen, mivel a gyermekek nem 11 évesen születnek. Az önkormányzat akkor is kevesebb forrást kap a központi költségvetésből, ha az új tanévben ugyanannyi tanuló van, mint az előzőben. Ezért növelik az osztálylétszámot, amely a pedagógusok elbocsátásához vezet. Előre látható, a forráskivonás miatt hozzávetőleg újabb ezer pedagógust fognak elbocsátani.

– Az ezer elbocsátott pedagógus soknak számít?

– Attól függ, hogyan oszlik el ez az ezres létszám. Jelenleg 160 ezer pedagógus dolgozik, tehát az összlétszámhoz képest nem tűnik soknak. Viszont ha levetítjük az egyes iskolák szintjére, akár 5-10 százalék is lehet az elbocsátott pedagógusok aránya. Egy kerületben akár ötven álláshely is megszűnhet. Ha több iskolát is érint az elbocsátás, akkor ott óriási gondokat is okozhat. Lehet, hogy a kötelező óraszámot meg tudják tartani, de az egyéb tevékenységekre, amelyek a gyerek számára legalább olyan fontosak, mint az oktatás, nem lesz elég pedagógus.

– Az egyik legérdekesebb pedagóguselbocsátással kapcsolatos per a mosonmagyaróvári, ahol két elbocsátott pedagógusnak hatmillió forint kártérítést ítéltek meg. Sok munkaügyi per indult, úgy tűnik, az elbocsátásokkal jogilag nincs minden rendben.

– Az oktatási intézmény csak akkor bocsáthat el valakit, ha a fenntartó önkormányzat határozatban csökkenti a státusok számát. Ha az elbocsátás ez alapján történik, akkor még mindig lehet, hogy az elbocsátás törvénysértő, de legalább megalapozott. Nyilvánvaló a törvénysértés akkor, ha nincs önkormányzati határozat az elbocsátásról, ennek ellenére mégis elküld pedagógusokat az intézményvezető. Mosonmagyaróváron ez történt. Sajnos ez gyakran előfordul. Ha az önkormányzat összetétele miatt nehéz meghozni a határozatot, akkor nyomást gyakorolhatnak az intézmény vezetőjére, aki egy személyben meghozza a döntést. Szakszervezetünk jogi képviseletet is biztosít az elbocsátandó pedagógusoknak. Országos szinten jelenleg mintegy nyolcvan perünk van.

Lass Gábor

Kerpen Gábor

1962-ben született Budapesten.

1986-ban végzett az ELTE matematika–fizika szakán.

1986-tól az Anna Frank Gimnázium, majd a Szinyei Merse Pál Gimnázium és a Novus Gimnázium tanára.

1992-ben lépett be a PDSZ-be.

1996–2002-ig a PDSZ nemzetközi ügyek képviselője.

2002-től a PDSZ elnöke.