Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Területvédelmi tartalékosok az ócsai kiképzőbázis tűzakadálypályáján
Hirdetés

A Bálna központi toborzóirodájában tartott eseményen részt vett ifj. Schobert Norbert is, aki most csatlakozott hivatalosan a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékosaihoz.

Havasi szakaszvezető arra is kitért, hogy a tartalékosok szolgálatot teljesíthetnek a határvédelem mellett az árvízvédelemnél is, de akár ipari vagy természeti katasztrófa elhárításában is részt vehetnek.

Kiemelte, a tartalékosoknak nem kell civil foglalkozásukat megszakítani, így munkájuk vagy tanulmányaik mellett is „tudják vállalni a haza szolgálatát”, sőt az egyetemi felvételi során plusz pontokat is vihetnek magukkal a fiatalok.

Boncz Ádám őrmester, toborzó altiszt emlékeztetett arra, hogy júniusban indult el a területvédelmi tartalékos katonák jelentkezésére buzdító „Szeretem, megvédem!” kampány, amelyben a honvédség minden 18 évesnél idősebb magyar állampolgárt megszólít.

Korábban írtuk

Elmondta, hogy tartalékosnak bárki jelentkezhet, aki tartózkodási vagy állandó bejelentett belföldi lakcímmel, valamint minimum általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Ezen felül a jelentkezőknek át kell esniük egy alkalmassági vizsgálaton, továbbá fel kell készülni pszichológiai elbeszélgetésre is.

Az érdeklődők az interneten az iranyasereg.hu/tartalekos oldalon jelentkezhetnek mondta Boncz Ádám.

Ifj. Schobert Norbert – a tartalékosok toborzására szolgáló kampány mottójához kapcsolódóan – elmondta: „ha van egy ország, amit szeretünk, akkor azt szerintem minden áron meg kell védenünk. Pont ezért csatlakozom én is a katonaság tartalékosai közé”.

Szombaton délelőtt a rendezvényen ifj. Schobert Norbert mellett még további fiatalok csatlakoztak a honvédséghez tartalékosként.