A teljes interjú: Kovács „Kokó” István – Elcsajosodott a világ

– Kiből lehet jó ökölvívó?

– Akkor lehetsz jó bokszoló, ha éhes vagy. Meg szomjas. Én a Pongráctelepen nőttem fel, éhes voltam. Meg hát bele is születtem a bokszba.

– Manapság már mindenki jóllakott?

– Lehet. Minden sport lemondással jár, és minden sportnak van egy fájdalomküszöbe, amelyen a gyerekeknek át kell lépniük, ha űzni akarják – csakhogy a fájdalom meg a szenvedés a mai gyerekek számára már nem kívánatos jelenség. A bokszban valószínű, hogy még nagyobb a fájdalomküszöb, mint egyéb sportágakban. A mi időnkben az erőszak a hétköznapok része volt, ráadásul akkoriban nem voltak nagyon gazdag gyerekek, mindenki nagyjából ugyanarról a szintről indult az életben, és kitörési lehetőségként tekintett az ökölvívásra. Mi nem voltunk ennyire bepelenkázva, egy kis karcolás után sem rohantunk azonnal tetanuszoltásért, ha pedig kaptunk egy pofont a suliban, eszünk ágában sem volt polgárjogi pert akasztani a tanárnő vagy bárki más nyakába. Ahol nagyobb a fájdalomküszöb, ott kevesebben lézengenek, de ez a sport nem működhet másképpen, az edző „kérem szépennel” nem tudja verekedésre tanítani a bunyóst, majd bocsánatot kérni tőle, ha netalán kényelmetlenül érezte magát, de egy úszót sem lehet így tanítani.

– Ön már hagyta ott a fogát?

– Annak idején igen. Kettőt, de teljes pályafutásom során csak ezt a kettőt, még az elején. Mi ki akartunk emelkedni, a mai gyerekek már nem ennyire elszántak, de hát ez a mi sarunk, komfortossá tettük az életüket, sokkalta kényelmesebb világot teremtettünk. Én anno másfél órát utaztam edzésre, majd másfél órát haza, és még a leckét is megírtam utána. Nem vittek iskolába kocsival, nem is volt autónk, de nem is hiányzott. Örülök, hogy mi más világban nőttünk fel. Megedzett minket.

– Paradoxális időket élünk, mert minden csatornából sugárzik ránk az erőszak, de közben kerüljük a testi kontaktust, és félünk is az erőszaktól, a szánk persze annál inkább jár. Kerüljük a brutalitást?

– Én szépnek látok egy kiütést. Amikor mérkőzést közvetítek, sokszor kapom magamat azon, hogy azt mondom: „Milyen szép kiütés volt!” Nekem ez mást jelent, és nem csak azért, mert egyszer az életben magam is átéltem, hanem mert nagyon sok kiütést láttam. Pontosan tudom, hogy milyen veszélyeket hordoz, de azt is, hogy ezek csökkenthetők a megfelelő egészségügyi ellátással és testi felkészültséggel; persze, halálesetet is láttam, de ez minden sportágban előfordul, veszélyes sport a bunyó, de nem a legveszélyesebb. Az ökölvívásra nehezen lehet ráfogni, hogy brutális és durva volna, mert szabályok közé van szorítva, ugyanis nem az a cél, hogy megsemmisítsd az ellenfeledet, még akkor sem, ha látványosan kiütöd és elterül a földön. Győzelemre játszunk egy tiszta és tisztességes rendszerben, és lényegesen kevesebb szabálytalanság van benne, mint egy labdasportágban, ahol felrúgják, fellökik egymást. Ezek tisztességes körülmények között megvívott harcok, nincs bennük galádság, mert az nem fér bele. Lehet brutálisnak tekinteni, de hát az ember brutális, ez a génjeinkben van. Nem kellett kitalálni az ökölvívást, mert eleve bennünk volt.

– Jó pár hete összezördült Ábrahám Róbert újságíró és Puzsér Róbert, Ábrahám kiosztott egy pofont, mondván, hogy megsértették a jó hírnevét, a másik pedig feljelentette.

– Azért ez a 80-as években szégyenletes lett volna, egy pofon miatt rendőrt hívni, nálunk a Pongrácon kiérdemelte volna a „vamzercsicska” becenevet. Úgy is mondhatnám, hogy elcsajosodott a világ, és ez nekem pont azt sugallja, hogy az ökölvívásnak igenis van létjogosultsága, mert tele vagyunk feszültséggel és agresszivitással – lásd, mi történik a magyar utakon. Annak idején nem ért ennyi stresszhatás minket, hogyan is érhetett volna? Megvetted az Esti Hírlapot, villamoson kiolvastad, mire hazaértél, majd kipattintottál egy sört és megnézted a Mézga családot. Ez stresszes élet? Ma kimész az utcára, és érzed, hogy az emberek tele vannak gyűlölettel, a közösségimédia-platformok pedig teret adnak e rengeteg elfojtott gyűlöletnek, sokan névvel vagy névtelenül fröcsögnek és mások becsületébe gázolnak. Azt hiszik, hogy ezzel levezetik a feszültségüket, pedig nem, csak tovább szítják a gyűlöletet. Szóval mindenki menjen le a terembe, ott öntsék ki magukból a haragot!

– Van utánpótlása a magyar ökölvívásnak?

– Van is, meg nincs is. Mindig lesznek az átlagosnál szegényebb és kiemelkedésre vágyó fiatalok, csakhogy a mi időnkben tömeg nyüzsgött az edzőteremben, sorba kellett állnunk, hogy bejuthassunk, ma meg már lasszóval kell vadászni a gyerekeket, és mindenkit meg kell tartani, mert senki sem jön a helyükre. Sőt, a szókimondó Öcsi bácsit idézve, „az a baj, hogy manapság vagy a gyengeelméjűek, vagy a kórosan elhízottak jönnek le a terembe, és a legtöbbször egy személyben”. Így nehéz gyémántot találni. Persze most már van Hámori Lucánk, Kovács Richárdunk és Veres Rolandunk meg jó pár fiatal huszonévesünk, akiből jó bunyós lehet, de a magyar szakmát fel kell zárkóztatni a nemzetközi színvonalhoz, és attól még messze vagyunk. Nálunk az ökölvívás sosem számított tömegsportnak, hanem volt egy-egy kiemelkedő képességű sportolónk, és általában egy-két éremmel jöttünk haza az olimpiákról. Ez a múlt, sajnos a régmúlt, hiszen aranyat 28 éve én, érmet pedig 24 éve Erdei Zsolt szerzett utoljára.

– Magyarán kell egy gyémánt, hogy ragyogjon a ringben.

– Hullámvölgyek vannak Angliában is, nálunk is, de ha megjelenik egy sztár, akkor az egész ország leül és nézi. Sok idő után én testesítettem meg a magyar ökölvívást, az egész ország nézte a bunyóimat, és ugyanígy bármikor jöhet valaki más, aki megtestesíti a sportot. Az emberek az ökölvívást azért szeretik, mert hősök születnek a ringben. Végig lehet követni a legkisebb legény meséjét, hiszen az ökölvívók közt nincsenek egyszerű, mérlegképeskönyvelő-fazonú emberek, itt mindenkinek súlyos története van… De már a kubai ökölvívás sem a régi, ott is konszolidálódott a helyzet, bokszolóik dollárral meg okostelefonnal járkálnak, tehát betette lábát a Nyugat, és ez nem tesz jót az ökölvívásnak. Az Egyesült Államokban persze még megvannak a gettók, ahonnan kitörnek a Mike Tysonok, de a jó bunyósok nem Manhattanből, hanem Bronxból jönnek. Ázsiában is él és virul a sport, ott poroszosan edzenek, egy európai gyerekkel nem tudsz olyan munkát végeztetni, mint egy ázsiaival. Bedobná a törülközőt.

– Dolgozik a Sztárbox című műsor kommentátoraként is, itt celebek bokszolnak egymással. Mindenki arra kíváncsi hogy Gipsz Jakab hogyan üti agyon Sóder Dezsőt, és szeretné is, hogy agyonüssék. Mi a műsor célja? Hogy kielégítse a társadalom vérszomját? Jót tesz ez a magyar boksznak?

– Miért baj, ha valaki azért szurkol, hogy üssenek ki valakit? Az emberek szeretik és kíváncsiak a drámára, és ha azt a drámát a kedvenc sztárjuk – vagy épp ellenkezőleg, egy ellenszenves személy szolgáltatja –, akkor az remek szórakozás. Egy biztos, az ökölvívásról beszél az egész ország, újra a közbeszéd tárgya a bunyó. Hallom a sok fanyalgót, akik még soha nem tettek semmit, de sziklaszilárd véleményük van arról, hogy ez a sport megcsúfolása, én viszont inkább azt látom, hogy megteltek a boksztermek, a sportszerboltokban pedig már nem lehet bokszkesztyűt kapni, újra menő lett az ökölvívás. A celebek nem lettek kész bokszolók, de bokszolnak. Vállalták, hogy belekóstolnak egy számukra ismeretlen sportágba, és mindegyikük, még a vesztes is azt nyilatkozta, hogy élete legszebb élménye volt. Náluk jobb hírvivője nincs a magyar boksznak. Sőt, közülük sokan azóta is rendszeresen járnak edzésre, némelyikük rengeteget fogyott, átalakult a testük és a szellemiségük is.

– Nem volna jobb valódi amatőr bokszolókat nézni?

– Szinte minden héten van valahol az országban valamilyen korosztályos amatőr vagy profi bokszverseny, de senkit nem érdekel. Ha lenne egy olyan képességű ökölvívónk, amilyen én vagy Erdei Zsolt voltam, aki kétmillió embert ültetett le a tévéképernyő elé, akkor természetesen kapkodnának a televíziótársaságok, hogy közvetíthessék, de ettől jelenleg nagyon messze vagyunk. De az számomra pozitív, hogy hétfő reggel arról beszélgetnek az emberek a munkahelyükön, hogy „láttad a meccset? Láttad, hogyan vágott be neki? Láttad, ő milyen gyors, a másik meg milyen béna volt?” A Sztárbox hatására ismét népszerűvé kezd válni az ökölvívás.

– Ön ringbe szállt volna, hogyha kiderül, hogy az ellenfelének két XX-kromoszómája van, magyarán nő? Tudom, hogy ez abszurd kérdés.

– Az, mert soha nem fordulhatott volna elő, hogy férfiak nőkkel, nők pedig férfiakkal vívjanak, és most sem fordulhatna elő. Bár olyat még nem hallottam, hogy egy nő férfiakkal akarja megméretni magát, ennek is a fordítottját éltük meg az olimpián. És ez nagyon szomorú, mert sokat küzdöttünk azért, hogy a nőknek is adjunk lehetőséget a bizonyításra, és felettébb furcsa, hogy miközben a nők érdekében és védelmében cselekszünk, „elfelejtjük” ellenőrizni a sportolók biológiai nemét. Ez nem ideológiai kérdés, hiszen súlyos egészségi kockázatokat rejt. Olyan sportágról beszélünk, ahol dekára mérjük a versenyzők súlyát, hogy elkerüljük az aránytalanságokat. Pedig a súlykülönbség eltörpül amellett, ha férfi bokszol nővel. 2022-ben a Nemzetközi Ökolvívó-szövetség (IBA) egyik tornáján végzett genetikai teszt bebizonyította, hogy Iman Helifnek XY-kromoszómája van, magyarán férfi. Az IBA hiába juttatta el ezt az információt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), induláskor nem végeztettek genetikai tesztet a sportolókkal, mondván, hogy a nemiség igazolásához bőven elég az útlevél.

– Beférkőzött a genderideológia a NOB-ba, vagy egy rossz bürokráciai döntés következménye az egész?

– Nincs ebben semmi politika. A NOB-ban sportolók, sportemberek vannak, ez egy gazdasági vállalkozás, és az egész világgal jóban akarnak lenni; nem hiszem, hogy hirtelen a genderpolitika élharcosaivá váltak volna (a NOB honlapjára fel sem tették a botrányos megnyitó képkockáit). A NOB egyszerűen hibázott, amikor nem fogadta el az IBA figyelmeztetését és bizonyítékait, így csak a kvalifikáció után derült ki két versenyzőről is, hogy nem hölgyek. A NOB ebben a játszmában csak veszíthetett volna, ezért döntött úgy, hogy inkább semmit sem kommunikál… Pedig két lehetőség közül választhattak volna: vagy odaállnak a közvélemény elé, és elmondják, hogy elrontottuk, végeztessünk el mi is nemi tesztet, vagy azt mondják, hogy igen, itt van az asztalunkon a két teszt, ez alapján kizárjuk a versenyzőket. Ez lett volna a tisztességes eljárás. Ám ha így döntenek, akkor borzasztóan nagy presztízsveszteség éri az IBA-val szemben. És ezek csak a technikai dolgok, mert arról nem beszélünk, hogy hány kiváló bokszolónő olimpiai álmát tették tönkre a hallgatásukkal. Az a furcsa, hogy az egész esetnek nincs tanulsága.

– Ezt hogyan érti?

– Helif pályafutása véget ért, a következő olimpián szigorítanak, ezentúl végeznek nemi teszteket, és valószínű, hogy többé sose indulhat női mezőnyben, az IBA versenyein pedig már eleve el sem indulhatott. Az olasz bokszoló megverése után felkapta az esetét a sajtó, és elültette Hámori Luca fejében is, hogy egy fizikálisan erősebb fiúval kell bunyóznia, tehát eleve igazságtalan küzdelemre számíthat. Luca nem tudta ezt feldolgozni, tudásának csak töredékét vitte be a szorítóba. Helif fiúnak gyenge, nőnek meg túl erős. Luca így is sokra vitte, hiszen ő az első magyar hölgy, aki kijutott az olimpiára. Ez önmagában óriási lelki teherrel jár. Ráadásul Luca legyőzött két jó bunyóst, bravúros győzelmeket aratott, majd szembesült egy feladattal, amelyet megoldhatatlannak kiáltott ki a világ, és ő is elhitte, hogy megoldhatatlan. Ha nincs a médiahisztéria, egy éles mérkőzésen lehet, hogy nagyobb verést kap Heliftől, aki kétségtelenül jobb bunyós, de legalább megpróbálta volna. Így viszont nem történt semmi a mérkőzésen. Helif úgy gondolhatta, hogy ezt „valahogyan ússzuk meg, úgyis megnyerem”, Luca pedig azt, hogy „legyünk túl rajta, nem szégyen kikapni, hiszen úgyis férfi”.

– A sajtóban szárnyra kelt a hír, miszerint a NOB, az IBA és az új World Boxing szövetség közötti konfliktusok miatt kizárhatják az ökölvívást a 2028-os Los Angeles-i olimpiáról. Valóban megtörténhet?

– Ez valós forgatókönyv, ismerem a NOB döntéshozói mechanizmusát, Thomas Bach, az elnökük IBA-ellenes, az ökölvívást pedig sok botrány övezi, balhés sportnak számít, a pénzügyi visszaélések és a riói olimpián feltárt korrupció – lefizetett bírák, pénzért vett aranyérmek – miatt felfüggesztették az egykori AIBA-t, a jelenlegi IBA-t, és a NOB reformokat és vezetői modellváltást követelt, mert Bach szerint mindez árt az öt karika eladhatósági értékének. Olyan pletykát is lehet hallani, hogy az ökölvívást egy az egyben kicserélnék a krikettre. Az idei tornán 268 ökölvívó vett részt, a krikettben 270 sportoló van. A krikett nekünk nem sokat mond, de Indiában, Ausztráliában és a brit király országaiban hatalmas sportág, tele van pénzzel, az olimpiai vetélkedő televíziós nézettsége pedig rekordokat dönthetne… Az orosz–ukrán háború kitörése óta pedig az orosz szál is szúrja a szemüket, hiszen az IBA elnöke Umar Kremljov.

– Tehát a NOB és az IBA viszonyának megromlása nem politikai konfliktusként kezdődött, de a végére azzá vált.

– Putyin egyetlen zászlóshajója a sportban az ökölvívás maradt, hiszen már csak ebben a sportágban van orosz szövetségi vezető – és ezen keresztül próbál visszavágni a NOB-nak. Az IBA főtitkárjaként vákuumba kerültem: ha maradok Svájcban, jól keresek, de nem valósítom meg a célt, amit vállaltam, és részese leszek az ökölvívás sírásásának. Én a sportszakmai résznek akartam megfelelni, a politikával nem szerettem volna foglalkozni, de a főtitkárnak kell mindent aláírnia, csatasorba kellett volna állnom a NOB ellen, és ezt nem akartam, mert az olimpizmus, az ökölvívás számára fontosabb, mint az évi 50 millió dollár, amit az IBA a Gazpromtól kap. Ha az olimpiai eszme eltűnik, több száz országban megszűnik az ökölívás, a Gazprom pénze nem tudja életben tartani. Ám a NOB elvárásával szemben a legtöbb ország nem vonult át a World Boxingba, és utóbbi szövetségnek egyelőre gazdasági hátországa, szponzorjai sincsenek, egy versenyt sem tudnának megrendezni, a NOB pedig még nem ismeri el, mert nem erős a tőkevonzó képessége. Umar megkért, hogy segítsek a NOB-bal való paktum megkötésében, ami garantálná, hogy a csalások megszűnnek, elindulnak a bírói képzések és így tovább; már majdnem meg is állapodtunk, de kitört Ukrajnában a háború, a NOB pedig elkezdte meghozni a szankciókat, és feltételül szabta, hogy meg kell szabadulni az orosz vezetőtől, a Gapzprom 50 milliójától (pedig ezt sportszakmai célokra költöttük, sőt, az ukrajnai ökölvívó-ifiválogatottat ebből a pénzből szállásoltuk el Debrecenben és fedeztük az egész versenyeztetésüket), ráadásul nekünk is el kellett volna tiltanunk az orosz sportolókat… Így állunk most.

– Ha már a politika alkonyzónájában járunk: sokáig idézte a sajtó azt, amit a Hír TV egyik műsorában mondott, mégpedig, hogy „nem vagyok fideszes”.

– És félreértelmezték az egészet. Azt mondtam akkor, hogy nem úgy vagyok fideszes, ahogy a világ gondolkodik egy fideszesről. A fideszes talán mindennel egyetért, amit a kormány csinál, én nem értek egyet mindennel. Kritikusa vagyok annak a kormánynak, amelyre mindig is szavazok. Ha ez elég ahhoz, hogy engem fideszesnek hívjanak, akkor fideszes vagyok, de engem nem a párthűség vezérel, hanem az értékrendem. Világéletemben kritikusan gondolkodtam, nem biztos, hogy ez jó karrierépítés szempontjából, de a lelkiismeretem tiszta. Amikor látok jogosan kritizálható dolgokat, személypolitikai döntéseket, akkor nyilván rosszul érzem magam, mert ez az én kormányom. Mivel a Fideszre szavaztam, elvárom tőlük, hogy ők képviseljék a legjobban azon etikai és morális értékeket, amelyek miatt őket támogatom. Ezért sokkalta nehezebb a fideszes szavazók helyzete, amikor kormányon van a pártjuk, mert mások jogosan kérdezik tőlük, hogy ezt meg azt hogyan tudod megemészteni? Hát van, amit nehezen.

– Mit emészt meg nehezen?

– Nyíltan politizálni nem szeretnék. Néhány rossz döntés ellenére is a Fideszt tartom alkalmasnak arra, hogy kormányozza az országot. Sok mindent lehetne sokkal jobban és hatékonyabban csinálni, de ami a migráció és a háború kérdését illető, teljes mellszélességgel fideszes vagyok ezekben az ügyekben. Sok minden változhat egy ember életében, megutálhatja a mákos gubát, vagy időnként megváltozhat a zenei ízlése; egy dolog van, amin az ember nem változtat, az a klubhűség, az a Fradi. És ugyanilyen hűen tartom magam a konzervatív eszméimhez és a hazaszeretetemhez, az Európáról alkotott képemhez. Elfogadhatatlannak tartom, hogy külföldről bárki ártson Magyarországnak vagy hazámat pocskondiázza, és a magyarságtudat ellen dolgozzon. Ezen álláspontom nem a Fidesztől függ, örvendek, hogy ezt képviselik, mert így könnyebb azonosulni velük, de nem miattuk lettem hazaszerető.

– Értéknek tartja azt, hogy magyar?

– Laktam két évet Svájcban, négy és fél évet Németországban, és mindkét helyen jobb az életszínvonal, jobbak a lehetőségek, mit nálunk. Lausanne a világ egyik legcsodálatosabb helye, de egy másodpercig sem volt kérdéses, hogy ha ott már nincsen dolgom, akkor hazajövünk Magyarországra. A húgom Ausztriában él, de őt is hazahúzza a szíve. Itt születtünk, ez a hazánk.