A Terminátor fenyegeti a magyar középosztályt

– Reggel mindig hatalmas dugó van a 11-es főúton. Ebben a dugóban áll a magyar középosztály?

– Igen, ez a magyar középosztály. Legalábbis egy része. A Pilis kapujában nőttem fel, úgyhogy tudom, miről beszél. Oda is szerettem volna „visszaőshonosodni”, de rájöttem, hogy el kell napolnom, mert Budapesten és környékén a közlekedési infrastruktúra nem fejlődött hozzá a középosztályosodáshoz. Azért jó ez a dugós felvetés, mert mostanában gyakorta hangzik el kritikaként, hogy sorvad a középosztály. Mi tagadás, az elmúlt három háborús évet megsínylették az európai középosztályok, a magyar is. Mi sem tudtunk egyről a kettőre lépni, ezért azt érezzük, hogy minden „hanyatlik”, miközben nagyobbnak érzékeljük a forgalmat, mint korábban, a magas világpiaci olajárak ellenére is. Ahogyan Karinthy Frigyes mondta, „mindenki a maga szintjén nyomorog”, magyarán mindenki úgy érzi, hogy jobban is élhetne.

– Elégedetlenek vagyunk?

– Inkább úgy mondanám, hogy veszteségminimalizálók. Ez viselkedés-közgazdaságtani alapigazság. Száz forint veszteséget nagyobb csapásként élünk meg, mint száz forint nyereséget eredménynek. Így működik az emberi elme. Hiába érte utol már tavaly év közepén a bérek növekedése az árak emelkedését a makroközgazdászok szerint, mi ezt nem így érezzük.

– Ki számít középosztálybelinek Magyarországon?

– Aki a munkájából él, el tudja tartani a családját, anyagiakban kijön a hó végére, saját lakóingatlanjában él, van kocsija – lásd a dugót! –, és innen tud följebb lépni. Ez az alsó középosztály. A baloldali közgazdászoknak van egy elitista felfogásuk, miszerint a középosztály felső 30 százaléka számít igazi, európai értelmű középosztálynak, de a tudomány nem ismer ilyen definíciót.

– De mennyire izmos a középosztályunk? A legújabb kutatások szerint például a megtakarítások terén nem állnak a legjobban a magyarok.

– 2010 óta 1,7 millióan emelkedtek a középosztályba Magyarországon, és ma közel öt és fél millióan számítanak középosztálybelinek. Négy szempont együttes teljesülése esetén beszélünk középosztályról a tudományos konszenzus alapján. Az első a jövedelmi helyzet. A nemzetközi munkaügyi szervezet szerint ha valaki az átlagos jövedelemnél 60 százalékkal többet, de a kétszeresénél kevesebbet keres, akkor az középosztálybelinek számít – vagyis Magyarországon 420 ezertől 1,4 millió forintos fizetésig beszélhetünk középosztályról. Abban igaza van a baloldali közgazdászoknak, hogy ez alapján a svájci és a szomáliai középosztály is egy kategóriába esik, és ez ilyenformán hamis. Ezért számít a vagyoni helyzet is, azaz a középosztályba csak az tartozik bele, aki az Eurostat statisztikája szerint nem minősül anyagilag depriváltnak. Ha 13 feltételből legalább ötöt nem tud kielégíteni (nem tudja kifűteni a lakását, nincs autója, nincs félretett pénze váratlan kiadásokra és így tovább), akkor szegénynek számít. Ám ez még mindig kevés! A szakirodalom egy része szerint a középosztálybeli státushoz hozzátartozik, hogy saját tulajdonú lakóingatlanban élünk-e. Egy kedves barátom, aki a svéd Karolinska egyetemen volt professzor, mondta, hogy Svédországban hamis a középosztály, mert sokan bérleményben élnek és miután nyugdíjba mennek, nem tudják kifizetni a bérleti díjat, kiszorulnak a lakásukból, elveszítik a korábbi státusukat.

– És mi a negyedik?

– A szellemi és a lelki fejlődés iránti vágy, hiszen mi végre van jövedelmünk, vagyonunk, ha nem törekszünk az ég felé, persze, teszem hozzá, két lábbal a földön állva? Aki ezt a négy feltételt egyszerre teljesíti, az számít középosztálybelinek.

– A Partizán készített egy videót, amiben azt állítják, hogy hazánkban nincs középosztály, ez egy hatalomtechnikai fogalom, mert csak egy nagy halmaz, amelybe különféle jövedelmi és társadalmi csoportokat beletuszkoltak, majd elnevezték középosztálynak. Ráadásul a kormány az adópolitikájával és minden egyébbel az elitet, a felső középosztályt támogatja.

– Az igaz, hogy a dolgozó rétegeken belül a jobban keresőket abszolút értelemben jobban támogatja az egykulcsos szja. A meritokratikus, vagyis érdemalapú magyar gazdaságpolitika alapján ha többet tanultál és többet dolgozol, akkor arányaiban többet is keresel. Ugyanakkor az alsóbb rétegeket relatív értelemben segíti jobban a magyar munka- és tudásalapú gazdaságpolitika: a legnagyobb változás azoknak az életében következett be, akik munkanélküliekből lettek dolgozók, és a rezsivédelem is nekik a legnagyobb segítség arányosan. A baloldali kritikával az a gond, hogy úgy tűnik, szándékosan nem akarják érteni az érdemalapú társadalom- és gazdaságpolitika lényegét: lenézik és kinézik azokat az embereket, akik nem a felső középosztályba tartoznak. Egy gyári munkás miért ne tartozhatna a középosztályba, ha van munkája, saját ingatlana, időnként el tud menni nyaralni és moziba, színházba, múzeumba vagy koncertre jár?

– Új könyvének címe A középosztály forradalma – Meritokratikus stratégia a XXI. századra. Mi ellen lázad a középosztály?

– A középosztály forradalma csendes forradalom, a normalitás forradalma, azoknak az embereknek a hatalomátvétele, akik felelősen gondolkodnak a jövőről. Azért jó, ha a gazdaságpolitikának a középosztály megerősítése a célja, mert a középosztálybeli magabíró ember, aki más segítségére nem szorul, és az ilyen emberek képesek vinni egy magabíró országot a hátukon – ahogy Széchenyi Istvánnál olvashattuk. Ha a középosztályt erősíted, azokat, akik egyről a kettőre akarnak lépni, akkor a fenntartható növekedést is szolgálod, mert ez a réteg meg fogja követelni, hogy a politikai csoportok a jólét fenntartható növekedését szolgálják. Ráadásul egy középosztálybelit nem tudsz manipulálni, van veszítenivalója, kifinomultabban gondolkodik. A szegényebb rétegek Arisztotelész szerint könnyebben manipulálhatók és a társadalom stabilitását szolgáló intézmények ellen fordíthatók.

– Ezzel nem bélyegezzük meg a szegényeket?

– Mi nem! Az a cél, hogy felemeljük őket az alsó középosztályba és onnan feljebb. A kormány társadalom- és gazdaságpolitikája szerint a középosztály képes magával húzni az egész társadalmat. Ezzel szemben a baloldali mozgalmi identitáspolitika (aminek szerencsére Amerikában vége van) áldozatokat csinált egyes társadalmi csoportokból, köztük a szegényekből. Pedig ha valakinek az áldozatiságát erősítjük, beleragasztjuk a helyzetébe. A fejlődés, a nehéz helyzetből való kilépés első lépésben szellemi-lelki természetű folyamat, a döntésnek, érzésnek kell megszületnie, mi meg az ehhez szükséges ajánlattal kezdtük: nem dolgoztál öt-tíz éve? Kezdj el dolgozni a közfoglalkoztatásban, ízleld meg a munkát, erősítsd meg a munkakultúrád, és utána tudunk olyan piaci munkahelyet ajánlani, amivel többet tudsz keresni. Legalább 300-350 ezer ember került be a közfoglalkoztatáson keresztül a munkaerőpiacra, és lassan elcsépelt, de egymillióval többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben – bár amikor Orbán Viktor meghirdette a célt, akkor sokan azt hitték, ez lehetetlen lesz.

– Korunkban milyen veszélyek leselkednek egy magyar középosztálybeli családra, mi veszélyeztetheti az egzisztenciájukat?

– Politikai, gazdasági és technológiai veszélyek egyaránt. Kezdjük a politikaival. A magyar meritokratikus társadalom- és gazdaságpolitika minden évben a GDP öt százalékát, négyezermilliárd forintot csoportosít át a spekulánsoktól a dolgozó, gyermeket nevelő, vállalkozó középosztálynak, a családoknak. A kormány a járadékvadászok különadójából, a gazdaság kifehérítéséből és a kamatkiadások csökkentéséből és átcsatornázásából finanszírozza a családi adókedvezményeket, az egykulcsos szja-t, a csokot, a babavárót, a rezsivédelmet, az ingyenes iskolai étkeztetést, a négygyermekes és a 30 év alatti édesanyák adómentességét. Ehhez jön hozzá most a megemelt családi adókedvezmény és a három-, illetve kétgyermekes édesanyák, valamint a csed és a gyed adómentessége. A politikai veszélyt abban látom, hogy ezt a rendszert nem értik vagy nem akarják érteni az ellenzéki politikusok és a mögöttük álló értelmiség, ráadásul Brüsszelből is támadják. Pedig a számítások szerint így átlagosan egymillió forinttal több pénz marad egy magyar családnál, a gyermekeseknél pedig jóval több. A világpolitika tektonikus változásai is veszélyesek, mert Magyarország kicsi és nyitott ország, ránk kedvezőtlenül hat a blokkosodás: 81 százalék az export GDP-ben mért mértéke. Ezzel a 20. hely körül vagyunk a világrangsorban, míg a világátlag 30 százalék. A technológiai veszélyek pedig nagyon időszerűek, mert olyan korba érkeztünk, amikor megoszlanak a vélemények arról, hogy a mesterséges intelligencia (MI) mindent megváltoztat-e a munkaerőpiacon vagy azt fogja eredményezni, mint az elmúlt 40 év automatizációja és digitalizációja: vagyis hogy ugyanazt csináljuk, mint eddig, csak hatékonyabban.

– J. D. Vance amerikai alelnök alig pár napja mondott beszédet a párizsi mesterségesintelligencia-konferencián. Ebben kifejtette, hogy e forradalmi technológia fejlesztését nem szabad korlátozni sem jogszabályokkal, sem egyéb módon.

– Meglepett J. D. Vance beszéde. A téma szakértői készítettek egy tanulmányt az Egyesült Államok kormányának, amelyben leírják, hogy nincs messze az úgynevezett szingularitás pillanata, ahonnan már nincs visszaút, mert önállóan kezd el gondolkodni az MI. Vagyis nem vagyunk messze attól a kortól, amelyben az MI akár össze is rakhat magának egy rakétát vagy bármilyen fegyvert. Egészen közel jutottunk a Terminátor-filmek disztópiájához. Úgy látom, hogy a fehérgalléros irodai munkahelyek világát fenekestül forgatja fel a mesterséges intelligencia, míg a kétkezi munkáét az ember fizikai képességeit imitálni képes humanoid robotok. Egy humanoid robot pár éven belül 20-25 ezer dollárba fog kerülni, és ez manapság egy gyári szalagmunkás éves bérköltségének felel meg. Azoknál a cégeknél, ahol három műszakban dolgoznak, egyharmad év alatt megtérül egy humanoid robot ára. Nyilván kell mellé egy karbantartó meg egy programozó, de a mesterséges intelligencia fogja segíteni az ő munkájukat is.

– Jól értem, hogy ön szerint a programozóknak is befellegzett?

– Két évtizede nem túl illendően azon élcelődtünk, hogy a bölcsészek a gyorsétteremben helyezkednek el, és a programozóké a világ. Ma ott tartunk, hogy a programozókat kiváltja az MI. A világ értelmezésének képessége, a filozófiai miértekre adható válaszok, az esztétikai érzék, a történelem ismerete, önmagunkon való átszűrése pedig felértékelődik. A Covid idején büszkék lehettünk arra, hogy Európában egyedüli módon árufeltöltőket és énektanárokat képeztünk át programozónak. Nekik e képzésnek köszönhetően 40-50 százalékkal emelkedett a bérük a képzés után, majd egy-két éven belül a kétszeresére, és az Európai Bizottságtól ezért még elismerést is kaptunk. De az ilyesféle programozói munkát egy mesterségesintelligencia-alapú alkalmazás már megcsinálja, a gondolat sebességével. Rendszertervezőkre és -értelmezőkre továbbra is szükség lesz, mert ők tudják lefordítani az igényeket az MI nyelvére. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a normális életet, az emberi értékeket megőrizve használjuk ezeket a modern technológiákat, a kormánynak pedig az a feladta, hogy ezen gondolkodjon és előremutató döntések szülessenek.

– Orbán Viktor azt mondta, hogy ha Donald Trump nyer, akkor békeköltségvetésünk lesz, elkezdődik a magyar gazdaság növekedése. De Donald Trump rengeteg vámot tervez bevezetni európai termékekre, köztük az autókra is, Magyarországon pedig az autóipar a húzóágazat. Nincsen ebben ellentmondás?

– Ennek a kérdésnek három rétege van. Az első lélektani és a békével kapcsolatos. Elcsépelten hangzik, de pszichológiai tény, hogy az ember ha érzi, hogy a környezetében háború dúl, óvatosabban költ, tartalékol és nem is mer olyan hosszú távon tervezni, hiszen ott mocorog a tudatalattijában a háború. Ha ez a tudat alatti szint átalakul, akkor Európa és benne mi, magyarok bátrabban merünk költeni, vásárolni, a cégek bátrabban mernek tervezni a jövőre. A második geopolitikai. Látszik, hogy Trump megértette: ha Oroszország bajuszát tovább húzogatják, akkor egyre közelebb kerül Kínához, miközben az amerikai stratégák Kínát tekintik az USA első számú kihívójának. Ezért Oroszországot vissza akarják integrálni a nyugati civilizációba. Trump arról beszélt, hogy a G7-et ismét G8-cá kell alakítani, az oroszokkal való kereskedelem, gazdasági együttműködés újra elfogadhatóvá válik, a szankciók pedig lekerülnek a napirendről. Ez ellentétes az amerikaiak cseppfolyósföldgáz-eladási érdekeivel, de azzal a nagy kontextussal nem ellentétes, hogy Oroszországot vissza kell integrálni a nyugati rendszerbe. Ebben is van számukra lehetőség.

– És a harmadik?

– Valóban, egy, az európai gazdaságot, az uniót érintő vám bizony ránk is negatív hatással lenne. Erre mondja azt a miniszterelnök, hogy lehet az európai vezetőknek félős nyusziként reszketni a bokorban és várni, hogy jöjjön a róka vagy a farkas, de gyengébb félként is elő lehet állni ajánlatokkal. Az amerikaiaknak az a legnagyobb sérelmük, hogy 158 milliárd dolláros árukereskedelmi hiányuk van Európával szemben. Jean-Claude Juncker korábbi bizottsági elnök ebből a szempontból klasszisokkal jobb volt, mint Ursula von der Leyen, mert ő a csekkfüzet-diplomáciát alkalmazta. Amikor Trump belengette a vámokat, akkor azt mondta, hogy „na jó, akkor mit vegyünk Amerikától, mire van szükségünk, hogy mérsékeljük az egyensúlytalanságot?”. Biztos, hogy lesznek vesztesei a vámoknak – ha lesznek vámok –, és erre készülünk is. Mert ha munka van, minden van, és ez az egyik legfontosabb gazdaságstratégiai cél, amiért dolgoztunk és dolgozunk eztán is. Ezért indul a 100 új gyár program.

– Jó, de mit vegyünk, vadászrepülőket?

– Trump csak az áruforgalmi hiányt nézi, de ha a szolgáltatásokat is mellétesszük, akkor az USA külkereskedelmi hiánya már csak 50 milliárd dollár körül van, mert több mint százmilliárd dollár Amerika szolgáltatásexport-többlete Európával szemben. A kereskedelmi vitát ebbe az irányba érdemes elvinni. Vehetünk olyan mesterségesintelligencia-alapú, high-tech szolgáltatást, ami az európai alapinfrastruktúrát meg tudja erősíteni és versenyképessé tudja tenni. Ma már a felhőalapú szolgáltatások, a nagy számítási kapacitások vagy a műholdas kommunikáció is az alap-infrastruktúra része. Mint a kávézóban a WIFI-kód.

– „Nincs magyar gazdaság, három tucat globális cég van, plusz közép- és kisvállalatok.” Ön szerint ezt ki mondta?

– Nem tudom.

– Bogár László. Meglepődött?

– Bogár László letett már annyi konstruktív javaslatot és tényfeltáró munkát az asztalra, hogy megengedhet magának némi iróniát, bár ha a szívére teszi a kezét, akkor is inkább konstruktív hangnemben fogalmaz, hiszen tudja, mennyivel nehezebb valamin dolgozni, mint valamit kritizálni. Tízszeres az energiaszintbeli különbség. A magyar gazdaság szerkezete ehhez hasonlítható, de nem mindegy, hogy miből lett ilyen, és merre tartunk. 2010-ig volt egy duális gazdaságszerkezetünk, hatékony multikkal és elmaradott magyar kkv-kkal. Most már inkább háromosztatú a gazdaságunk, mert tudatos állami gazdaságpolitikával sikerült felnevelni néhány ígéretes leendő magyar multit – nem véletlenül így neveztem el 2018-ban az őket támogató programot. A külföldi multik nélkül nem valósult volna meg Magyarország újraiparosítása az elmúlt tizenöt évben, és rosszabb helyzetben volnánk nélkülük, mint velük vagyunk. Bogár László pontosan tudja, hogy mi okozta ezt a gazdaságszerkezetet. A kkv-szektorból azért nem tudtak felzárkózni cégek a globális multikhoz, mert a 90-es években, amikor még voltak valamelyest versenyképes magyar nagyvállalatok, a kommunizmusból átörökített cégek, eladtuk őket külföldieknek arra az ideológiára támaszkodva, hogy ők majd „hozzák a tudást” és a korszerű menedzsmentet, pedig valójában csak piacot vásároltak. Bogár László a szememben a közgazdászok azon tíz százalékához tartozott, akit a maradék 90 százalék erre az ideológiára hivatkozva valósággal kiközösített a 90-es években. 2010-ben mi nem az alapvonalról indultunk, hanem mínusz 23 méterről a 100 méteres síkfutás döntőjében. Nekünk nem voltak meg azok az összerendezett tudásbázisaink, amelyekből fel lehet építeni egy magyar multit.

– Ez nem önvigasztalás?

– A Samsung hetven éve még szárított hallal és fűszernövényekkel kereskedett, harminc éve silány mobilokat gyártott, most pedig az okostelefonok piacának egyik vezetője, a magyar GDP ötödét söpri be profit formájában a világból. Nekünk olyan cégeket kell fölnövesztenünk, amelyek a Samsunggal vagy BYD-vel is versenyezhetnek. Ez szinte lehetetlen, de a réspiacokon fel tudunk nőni a világ élvonalába.

– Milyen cégekkel lehetne ezt elérni?

– Olyanokkal, amelyek magyar felfedezésekből nőnek ki. Krausz Ferenc még nem volt Nobel-díjas, de sok irigye volt már, aki kételkedett a sikerében, amikor a kormány úgy döntött, hogy húszmilliárd forinttal támogatja a Molekuláris Ujjlenyomat-kutató Központ létrehozását. Ebben Krausz Ferenc és kutatótársai vérmintákon folytatnak lézeres kísérleteket. Azt kutatják, hogy a lézerimpulzusokra adott sejtszintű válaszokból hogyan lehet alapbetegségekre következtetni korai fázisukban. Ha ez beválik és működik, akkor világsztenderddé válhat az eljárásuk, és a betegségmegelőzésen keresztül nagyon jelentős összegeket lehet megspórolni, nem beszélve arról, hogy tovább élhetünk egészségesen, márpedig ennél nagyobb kincs nincs. Ebből például lehetne majd egy olyan magyar multi, ami a maga piacán versenyezhet a külföldiekkel.

– Ha már újraiparosítás: a hírek szerint csökkent a hazai akkumulátorgyárak termelése, holott a kormány ezekre szeretné alapozni az idei gazdasági növekedést. A németországi Volkswagen gyárban is visszaesett a termelés és ezen autógyárak Magyarországon is jelen vannak, egész régiókat tartanak el. Hogyan látja ezt a helyzetet?

– Féltjük az életminőségünket, innen ered az összes vád és kritika, hiszen a gyárak a környezetükre akár veszélyesek is lehetnek, de az akkumulátorgyárak más szabályozásnak és sokkal szigorúbb felügyeletnek vannak alávetve Európában és Ázsiában. Az EU-s előírások megkövetelik, hogy az akkumulátorgyárak száz százalékban zárt rendszerek legyenek és az akkumulátorokat ott hasznosítsák újra, ahol azokat legyártották. Ha pedig nem így működnek, akkor büntessék meg őket, állítsák helyre a szabályok által elvárt működést és a természet épségét. Én bízom a magyar hatóságokban. Az Audi a VW-konszern része. Azt szokták mondani a győri Audi-gyárról, hogy ha tönkremenne az Audi mint vállalat, akkor a győri gyár fogja utoljára lehúzni a rolót, mert a győri a legversenyképesebb gyára az Audi konszernnek. A kecskeméti Mercedes-gyárról is azt mondják, hogy versenyképesebb, mint a mexikói. Hiába kisebbek Mexikóban a bérek, a high-tech gyártófolyamat és a magyar munkaerő kombinációja versenyképesebbé teszi a magyar lokációt. A debreceni BMW esetében pedig feltételezzük, hogy egy ekkora cég jó pár évtizedre tervez, amikor egy hatalmas gyárat épít. El tudjuk képzelni, hogy ezek a prémium márkák eltűnnek mondjuk két évtizeden belül? Én nehezen. Ami az akkumulátorgyárak termelési volumenét érinti, ne feledjük, egész modern világunk az elektromosságra épül. A gazdaság zöldítésével egyre nagyobb szükség lesz akkumulátoros tárolókapacitásokra. A McKinsey tanácsadó cég előrejelzésre szerint az akkumulátorok piaca évi 32 százalékkal bővül 2015 és 2030 között. Ha nem a gépjárművekbe, akkor a telefonokba, a szórakoztató elektronikai eszközökbe, az otthoni és az ipari tárolókapacitásokhoz szükség lesz akkumulátoros technológiákra.

– Közhely, hogy a fiatalok úgy érzik, a politika nem tesz értük semmit. Lehet változtatni ezen az életérzésen, hangulaton, vagy ez egy örök fiatalkori alapállapot?

– Nekünk pályakezdőként kilátszott a fenekünk a nadrágunkból. Két mesterdiplomával és két nyelvvizsgával nettó 90 ezer forintot kerestünk. A mai fiatalok egészen más elvárásokkal lépnek be a munkaerőpiacra. Annyit mondok, hogy a boldogság alapja a hála, és nem a rómaiaknak, nem is a kormánynak, hanem azért, amink van. Természetesen jogos elvárás, hogy egy fiatal egyről a kettőre akar jutni, és az is természetes, hogy a fiatalok lázadnak, keresik az igazságot, az igazságosságot. A magyar kormány is lázadónak számít a nyugati világban. Tizenöt éven át egyedül voltunk, most végre lett egy nagy konzulensünk. Még nem nyertük meg a csatát, de most már nem vagyunk egyedül.