Óriási botrányt okozott, amikor kiderült, hogy az ír Kneecap zenekar fellép az idei Sziget Fesztiválon. Zsidó szervezetek fejezték ki felháborodásukat, sőt liberális művészek sora írta alá azt a petíciót, amelyben a Kneecap zenekar meghívásának visszavonását kérték a Sziget Fesztiváltól. A dokumentum arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezők súlyos erkölcsi felelősséget viselnek, amiért teret adnának egy „gyűlölködő, rasszista zenekarnak”, amely a Hamász által a Nova Fesztiválon elkövetett mészárlást már másnap ünnepelni kezdte.

Hirdetés

A gyűlölet nem művészet

Vajda Tamás közgazdász és újságíró volt az első, aki nyílt levélben fordult a Sziget Fesztivál szervezőihez és szponzoraihoz, hogy haladéktalanul vonják vissza az ír Kneecap rapzenekar meghívását. Mint írta, a zenekar nyíltan dicsőíti a Hamászt és a Hezbollahot, és fellépése nemcsak a zsidó közösség ellen irányuló provokáció, hanem a demokrácia, az alapvető emberi jogok és a művészet integritása elleni támadás is. A Kneecap szereplése szerinte nem művészi program, hanem politikai állásfoglalás.

Ez nem »kultúra« vagy »művészet«, hanem Izrael- és életellenes, teokratikus, totalitárius mozgalmak csápjai, amelyek zenének álcázva terjesztik az eszméiket

– fogalmazott. A nyílt levélben konkrét terrortámadásokat is megemlített, köztük a Hamász 2023. október 7-i támadását, ahol „több mint 1200 izraeli civilt gyilkoltak meg”, valamint a Hezbollah 1994-es Buenos Aires-i robbantását, amelyben „85 zsidó civil halt meg”.

Ezt a népirtást élőben közvetítették. Ezeket az embereket nevezi a Kneecap »példaképeknek«, és ezek után kapnak színpadot a »szabadság szigetén«?

– tette fel a kérdést Vajda Tamás. 

Küldetésemnek érzem, hogy amikor ezt a népet újra démonizálják – a »kolonizáció«, »apartheid« és »népirtás« hazug vádjaival –, akkor megszólaljak

– fogalmazott korábban. A nyílt levél mellett villámtüntetést és petíciót is szervezett, felhívva a figyelmet a jogi és reputációs kockázatokra. Úgy vélte, a nyugati közélet egyre inkább „a palesztin terrorszervezetek narratíváját teszi magáévá”. Vajda Tamás szerint a fesztivál látogatói és művészei is felelősséget viselnek: 

Ha valaki még mindig nem érti, miről szól ennek a fellépőnek a színpadra engedése, akkor felelőssége van abban, hogy tájékozódjon, és ne váljon akaratlanul is bűnrészessé.

A szervezőket és szponzorokat is megszólította: 

A Kneecap nem csupán »palesztinpárti«. Ők terrorszervezetek szócsövei, akik dzsihadista világképet hirdetnek, ahol zsidók, keresztények, hitetlenek, nők és melegek másodrendűek vagy elpusztítandók. Ezt támogatni – akár tudatlanságból, akár üzleti érdekből vagy cinizmusból – aljas és veszélyes.

Durva jelenetek a Kneecap koncertjein

A Kneecap nevű ír rapformációnak már neve is provokatív utalás. Az északír konfliktus idején elkövetett „térdkalácslövéses” büntetésekre utal, amikor paramilitáris csoportok bántak így el ellenségeikkel. Az utóbbi hónapokban azonban a zenekar tevékenysége már nem pusztán a politikai radikalizmus határát súrolja, hanem számos esetben kifejezetten a gyűlöletkeltés és a terrorizmus dicsőítésének kategóriájában van. A zenekar tagjai ugyanis nyíltan támogatják a Hamászt és a Hezbollahot.

botrány tavaly novemberben robbant ki igazán, amikor a zenekar egyik tagja, Mo Chara egy londoni koncerten Hezbollah-zászlót lengetett, és a színpadon azt kiabálta: Fel, Hamász! Fel, Hezbollah!

A jelenetet videófelvételek is megerősítették. Mo Charát később terrorcselekmény támogatása miatt hivatalosan is megvádolták, és 2025 júniusában bíróság elé állították.

A további részletekről IDE kattintva olvashat.