Fotó: ShutterStock/pluuuuuuuuus
Hirdetés

Kocsis Róbert elmondta: most épp a közép-afrikai Csádból érkezett egy küldöttség, hogy tanulmányozza a magyarországi feldolgozási eljárást.

A kapcsolat megerősítésére együttműködési megállapodás írt alá a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. és a Csádi Élelmiszer-minőségellenőrzési Központ (CECOQDA) vezetője.

A magyar ügyvezető elmondta: a tevetej feldolgozási technológiája meghosszabbítja az eltarthatósági időt, higiénikus fejést tesz lehetővé, és biztosítja a kiskereskedelmi láncok teljes ellátását is.

Hozzátette, hogy a tapasztalataik birtokában szívesen működnek együtt minden olyan országgal, amely megkeresi őket.

Korábban írtuk

Soudy Imar Djibrine, a CECOQDA igazgatója elmondta, hogy a háborús időket maga mögött tudó Csád a gazdasági nyitás politikáját választotta, és ennek keretében az élelmiszeripari és élelmiszer-ellenőrzési együttműködés terén is szorosabban együtt kíván működni magyar partnereivel. Hangoztatta azoknak a tapasztalatoknak a fontosságát, amelyeket a több mint egy évszázados múlttal rendelkező Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet tud átadni az alig tíz éve létrehozott CECOQDA-nak.

A csádi igazgató jelezte, hogy egyebek között a mikrobiológiai és biokémiai vizsgálatok terén szeretnék fokozni együttműködésüket a magyar féllel, de számos közös lehetőség mutatkozik az állattenyésztés speciális ágazataiban – például a mesterséges megtermékenyítés terén – és a kutatás egyéb területein is. Úgy vélte, a kialakult kapcsolatnak köszönhetően elősegíthetik, hogy a helyi termékeket, köztük a tevetejből készült árucikkeket win-win jellegű együttműködés keretében értékesítsék.

Soudy Imar Djibrine egyúttal köszönetet mondott vendéglátóinak a kedves fogadtatásért.