A tojástól az almáig

– Számított-e Antall József, illetve a kormány valamilyen vészterhes eseményre? Például egy zavarkeltő akcióra vagy egyenesen puccsra? Eleve nem volt könnyű az 1990-es év, már csak a paktum miatt sem…

– Sok szempontból valóban nem volt könnyű. A tavaszi választások után kormányt kellett alakítani, és óriási viták zajlottak arról, hogy nagykoalíciót hozzon-e létre az MDF, vagy egy olyan nemzeti koalíciót, amilyet Antall József kezdettől fogva szeretett volna. Igencsak erős volt a nyomás a nagykoalíciós lobbi részéről.

– Konkrétan kik szerettek volna nagykoalíciót látni az ország élén?

– Mindenekelőtt a nemzetközi pénzügyi szervezetek.

– Soros keze nyoma is rajta volt a terven? Mert 1989-ben már jelezte, hogy azt szeretné, ha egyesülne az MDF és az SZDSZ.

– Ezt nehéz megmondani, annyi bizonyos, hogy a liberális, a globalizációban érdekelt irányvonal erőltette a nagykoalíciót, mert nem tetszett neki, hogy konzervatív, nemzeti kormány alakul Magyarországon. Ők az MDF és az SZDSZ szövetségében látták a nekik kedvező a megoldást. Antall József ezt ellenezte. Két okból. Először is, ő komolyan hitt abban, hogy egy olyan országban, ahol kezdetét vette a demokratikus átalakulás, erős ellenzékre van szüksége a kormánynak, hogy az ellenzék bírálatával együtt hozhassa meg minden döntését. Viccesen pedig azt mondta, hogy ha SZDSZ-es miniszterek volnának a kormányában, akkor nem biztos benne, hogy mindenki testi épségét megtartva távozhatna a Parlament épületéből. Mindennek szoros következménye volt a paktum. Tudom, hogy a megállapodásnak ma is igen sok ellenzője és kritikusa van, de azok közé tartozom számos mértékadó, politikában jártas emberrel együtt, akik szerint kormányozhatatlan lett volna az ország a paktum nélkül.

– Miként értelmezte a taxissztrájkot Antall József? Válságként vagy a személye elleni puccsként?

– Amikor október 25-ről 26-ra virradó éjszaka felállt a taxisblokád, a miniszterelnök kórházban feküdt, altatásban tartották az orvosok. Ő tehát csak egy nappal később értesült az eseményekről, amikor már kérdésessé vált, hogy az ország képes-e egyáltalán megtartani a működőképességét. Nem a személye elleni támadásként és akcióként tekintett a sztrájkra, úgy vélte, hogy a blokád a kormány és a kormány által képviselt politika ellen irányul. Másfelől pedig úgy látta, a lakosság nincs tisztában hazánk valós gazdasági helyzetével, így azzal sem, hogy csak azért olcsó az üzemanyag idehaza, mert az ára köszönőviszonyban sincs a világpiaci árakkal. És azt sem tudták az emberek, hogy milyen kevés üzemanyag-tartalékkal rendelkezik az ország. Antall József szerint azt sem lehetett volna megtenni, hogy a közvéleményt felkészítve, már napokkal korábban nyilvánosságra hozza a kormány az áremelést. Mert akkor perceken belül kifosztották volna az emberek a kutakat, és itt állunk benzin és gázolaj nélkül. A miniszterelnök végső soron úgy értékelte a blokádot, mint az első komoly megpróbáltatást, amivel az akkor éppen öt hónapos kormánynak szembe kell néznie. Ráadásul olyan emberek töltöttek be fontos posztokat a kabinetben és kapcsolt részeiben, akiknek nem volt politikai és közigazgatási tapasztalatuk. Ami érthető is, mert a Kádár-rendszerben csak az MSZMP-ben lehetett politizálni, már ha az valódi politika volt egyáltalán.

– Azóta is vita tárgya, hogy a taxis-
sztrájk megtervezett, puccsszerű akciója volt-e az ellenzéknek és a mögötte álló külföldi pénzügyi köröknek, vagy egy spontán kirobbanó tiltakozás az áremelés ellen, amire aztán villámgyorsan rátelepedett az SZDSZ, külföldi szponzoraival együtt…

– Szerintem az utóbbi. Tény, hogy a taxistársadalom jól szervezett réteg volt, nehézség nélkül kommunikáltak az egymástól távolabb eső csoportok, torlaszokat képző sofőrök is a CB-rádiójukon keresztül. És úgy tudom, hogy a BKV még fel is szabadított egy frekvenciát a saját híradóhálózatában a taxisok számára. Kormányzati körökben olyan véleményeket is lehetett hallani, hogy ha az első órákban rátermettebb a vezetés, akkor október 25-én még megfoghatta volna az eseményeket. Ehhez többek között az kellett volna, hogy a rendőrség biztosítsa a budapesti hidakon a zavartalan közlekedést.

– Athénban, abban a diplomáciai közegben, ahol ön dolgozott ekkor, szóba került a magyarországi taxissztrájk?

– Viszonylag gyengén, de fogni lehetett a Kossuth rádió adását a kereskedelmi kirendeltségen. Először ebből értesültünk az eseményekről, bővebben pedig azokból a magyar újságokból, amelyeket másnap kora hajnalban hoztak a görög fővárosba a Malév járatai. Hétvége volt, ezért az ottani diplomáciai közegen nem tudtak keresztülszáguldani a budapesti hírek, a legtöbben csak hétfőn reggel, a hivatalok kinyitásával értesültek a blokádról, de akkorra az már véget is ért. Ezért sem váltott ki nagyobb visszhangot Athénban a budapesti blokád.

– Számított arra a kormány, hogy más, hasonló események követik a puccskísérletté vált taxissztrájkot? Meddig foglalkoztatta később a miniszterelnököt és a kormányt a blokád emléke?

– Foglalkoztatta, mert az eseményeknek komoly utózöngéi voltak. Itt többek között a kormányon belüli személyi változásokra gondolok. Például arra, hogy Boross Péter került a belügyminiszter Horváth Balázs helyére. Váltás történt a pénzügyi tárca élén is. Tudjuk, hogy akkor szinte teljes mértékben a baloldal uralta a médiát. És az időnként olyan kérdéseket vetett fel, hogy vajon lövetett volna-e a kormány a taxisokra. Vagy nem akart lövetni? Természetesen az Országgyűlésben is volt utóélete a sztrájknak, például mert nemcsak a taxisok, de a köztársasági elnök is alkotmánysértést követett el. Göncz Árpád nyújtotta be az általános amnesztia törvényjavaslatát… No de kinek is? Saját magának, hiszen a kérdésben az alkotmány szerint neki kellett döntenie.

– Antall József személyesen mesélt önnek mint már a kabinetfőnökének a taxis­sztrájkról, vagy ön gereblyézte össze a kormány környékén fellelhető információkat?

– Időnként szóba került a blokád, bár teljes egészében sosem hallottam a történetét. Részleteiben, fejezeteiben ismertem meg a krónikáját, amikor már Antall József kabinetfőnöke voltam. Úgy történt, hogy külföldi szakértők készítettek egy elemzést, miként kell működnie a miniszterelnökségnek, és ebben az szerepelt többek között, hogy kell valaki a kormányfő mellé, aki összefogja a tennivalóit, feladatait, és előkészíti őket. És Antall József ekkor rám gondolt mint egykori tanítványára, és hazahívott Athénból. Tizenhat órát dolgoztunk együtt naponta. A miniszterelnök maga hozta meg a fontos döntéseket, de mindig úgy, hogy előtte figyelmesen meghallgatta, majd mérlegelte az előterjesztéseket és azok alternatíváit is. Határozott, régi vágású politikus volt, egy kis tekintélyelvűséggel fűszerezve. Göncz Árpádról olyan fotókat közölt a sajtó, amint a Balatonban lubickol a feleségével. Az effajta nyilvánosság a lehető legtávolabb állt tőle. Nagyobb plénum előtt nem mutatta ki az érzelmeit, az indulatait. Erre vigyázott. Talán ezért is mondták rá néha, hogy faarcú.

– Van valamiféle párhuzam az akkori nehéz napok és a mai, igencsak válságos idők között?

– Más volt a világpolitikai helyzet. Nyugat-Európa és az Európai Közösség (EK) Magyarország barátjaként lépett föl ekkor. Szó sem volt a napjainkban észlelhető ellentétekről. A blokád idején Antall József elérte Helmut Kohl német kancellárt, aki elfogadtatott egy nyilatkozatot az EK épp akkor ülésező elnökségével, amely szerint támogatják a magyar kormányt és az általa irányított demokratikus átalakulási folyamatot. Ez az epizód bekerült a Blokád című filmbe is.

– Kohl ismerte az események lényegét?

– Kellett, hogy ismerje. De nem mindenki volt ilyen tájékozott a térséggel kapcsolatosan. Egy ízben itt járt Henry Kissinger, és meglátogatta Antall Józsefet is. Úgy jellemezte az amerikai politika állapotát a magyar miniszterelnöknek, hogy tudja, az a baj, hogy az amerikai szenátusban és képviselőházban legfeljebb három olyan ember van, aki különbséget tud tenni Szlovákia és Szlovénia között. Ők is csak azért, mert kelet-európai gyökereik vannak. Antall József megjegyezte, hogy akkor még nem is beszéltünk Szlavóniáról. Hát az meg micsoda, kérdezte meglepődve Kissinger.

– Hogy tetszett a film?

– Nagyon tetszett, hitelesnek tartom, ez a fő. Kitűnő a fiatalkori és az idősebb Antall József megjelenítése, de például Göncz Árpád megformálása is.

– Sokan nem értik, sőt, valami titkot is sejtenek annak hátterében, hogy ön nem adta a nevét a filmhez. Az emberek jó része úgy véli, valójában ön bújik meg Somlai alakja mögött. Persze tudjuk, hogy Marinovich Endre nem volt itthon, Athénban dolgozott a blokád idején…

– Igen, Athénban voltam, 1991-ben lettem a miniszterelnök kabinetfőnöke, de ahogy már szó volt róla, nagyon sok mindent megtudtam az eseményekről. Mindezt meg is írtam egy könyvemben, amely Antall József kormányzásáról szólt. A film forgatókönyvírója nem konzultált velem, azt mondta, annyira jól dokumentáltak az akkori események, hogy nincs szükség megbeszélésekre. Természetesen szívesen vállaltam volna, hogy a nevem bármilyen formában, de megjelenjen a vásznon. Végül is azt mondták nekem, hogy összegyúrtak engem és a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjét, Kajdi Józsefet, és ebből lett az a bizonyos Somlai.

– Mennyire ismeri ma a blokád történetét és az akkori kormányt a magyar társadalom?

– Hiába tartottunk konferenciákat, hiába jelent meg egy sor publikációnk és hat kötetünk a Veritasnál a kormányfőről, hiába rendeztünk kerekasztal-beszélgetéseket a témában, ezek nem vagy alig hatottak, nem érték el igazán a közvélemény ingerküszöbét. Kellett egy film, egy jó játékfilm az áttöréshez. Ahogy tudom, sok fiatal is szívesen megnézi, minden ösztökélés nélkül. Így tett az én tizenhat éves unokám is, aztán eljött hozzám kérdezősködni, hogy tényleg ez történt-e akkor. Fontos, hogy az alkotás valós megvilágításba helyezte Antall József és Göncz Árpád politikai kapcsolatát is. Ez az oka annak, hogy a balliberális média senkinek sem ajánlja a Blokádot. Pedig ezt a filmet jelöli Magyarország a maga részéről a következő Oscar-díjra.

– A Veritasban végzett vezetői, kutatói munkája mellett mivel foglalkozik még? Esetleg megírja a rendszerváltás történetét?

– Az életem történetét írom meg post festa, azaz utólag… ab ovo usque ad mala. Ez azt jelenti, hogy a rómaiak a tojással kezdték általában az étkezést, és az almával fejezték be. Ez a könyv is ilyen lesz. Átkarolja mindazt, amin eddig, nyolcvankét éves koromig végigmentem.