Fotó: demokrata.hu
Hirdetés

A metróvonal déli felét hatósági zárás miatt zárták le reggel 8 és 9 óra között.

A torlódások miatt egyes pótlóbuszok a Kőbánya-Kispest – Deák Ferenc tér távot 43 perc alatt tették meg.

Az Üllői út Népliget és Kálvin tér közötti szakaszán a 3-as metró felújításának idejére buszsávokat jelöltek ki, az átadás után azonban ezeket felszámolták, noha a 100E reptéri expresszbusz továbbra is ezen az útvonalon jár, a turisták a 2200 forintos jegyért cserébe dugóban állást kapnak.

A buszsáv megtartása a metró pótlásakor is jól jött volna, a Karácsony-féle városvezetés azonban a Népliget és a Szentkirályi utca között karókkal elválasztott kerékpársávot, a Szentkirályi utca és a Kálvin tér között pedig parkolósávot(!) alakított ki, szembefordulva ezzel saját zöldpolitikájukkal.

43 percbe telt a busznak az a táv, ami metróval 17 perc
Fotó: demokrata.hu

Az M3-as metró Magyarország legtöbb utast szállító tömegközlekedési útvonala, Budapest vezetése ennek ellenére nem gondoskodik arról, hogy az utasok üzemzavar esetén is időben célba érjenek.

Mivel nem sokkal később egy sávra szűkül az út a kerékpársáv miatt, a pótlóbusz nem tudja megelőzni a kocsisort
Fotó: demokrata.hu
Gyalog gyorsabb?
Fotó: demokrata.hu