– Milyen állapotban van ma a magyar oktatás?

HOFFMANN RÓZSA: – Mélyponton van, mint Magyarország egésze. Idegileg-lelkileg-egészségileg leromlott állapotú gyerekek tömegeit hasonló sorsú pedagógusok sokasága próbálja megmenteni a jövőnek, mégpedig egy képmutató, téveszméket és pedagógiai utópiákat kergető, szakmailag dilettáns oktatásirányításnak kiszolgáltatott állapotban.

BARANYI KÁROLY: – Jó állapotban van mondjuk a finnhez képest, ahol ma már a Kalevalát sem tanítják, vagy a franciához, némethez, angolhoz képest, nem is beszélve az amerikairól. Más szempontból igen rosszul állunk az 5-10 évvel ezelőtti önmagunkhoz képest. A globális ideológia apostolai kábítanak bennünket, mintha az egyetlen ellenségük a magyar kultúra és nyelv lenne.

SIÓ LÁSZLÓ: – 2002-ben, a kormányváltáskor jó állapotban volt a közoktatás: megfelelő volt a finanszírozás, érezhető volt egyfajta bizalom mind a szakma, mind a fenntartók, mind az iskolák használói, a diákok és szüleik részéről. Ma nem állunk jól, sodródás jellemzi a helyzetet. Eltűnt a bizalom is.

– Mi ennek az oka?

HOFFMANN RÓZSA: – A rendszerváltozással kiépült fogyasztói társadalom értékrendje, amelyet a „Szerezd meg, fogyaszd el, élvezd, csak magaddal törődj, mert megérdemled!” jelszavak szimbolizálnak, gyökeres ellentmondásban áll a magyar neveléstörténet klasszikus értékeivel.

BARANYI KÁROLY: – A nyugati államok oktatása még rosszabb, mint a miénk, s ezt ők nem tűrhetik. Tőlük vettük át, ők erőltették az ideológiai alapú integrált oktatást. Erőltetik az egységes oktatást, ha akar tanulni az a gyerek, ha nem.

SIÓ LÁSZLÓ: – A gazdátlanság, az irányítás hiánya. Ez az oka a pénztelenségnek is, s annak is, hogy a még futó fejlesztések szakmai támogatottsága is bizonytalan. Folyamatosan romló működési körülmények között, amikor a pedagógusok teljesítményét, felkészültségét is állandóan megkérdőjelezi a kormányzat, nagyon nehéz dolgozni, jó minőséget produkálni.

– Hogyan lehetne javítani az oktatás helyzetén, színvonalán?

HOFFMANN RÓZSA: – Több pénz okos elosztásával, a tradíciókra és szakértelemre épülő szerves fejlesztéssel, pedagógusbarát oktatáspolitikával, ami csak együttesen hozhat eredményt. Ám az elsőbbség mégis a pedagóguspolitikáé. Nemzetközi kutatások eredményei is alátámasztják azt a tényt, hogy a jó iskola legfontosabb kritériuma a jó pedagógus.

BARANYI KÁROLY: – Nagy a baj, a betegség, ezért sokféle terápiára van szükség. Itthon a diákság 75 százaléka érettségizik, Svájcban kevesebb mint 20 százalék. Miért? Mert ott nagy kultusza van a szakképzésnek. Az integrált oktatással szemben plurális oktatásra van szükség hazánkban, ez lehetőséget adna a szakképzés változatos formáinak is. Új közoktatási törvényt kellene írni, amely negyede a jelenleginek, hogy jobban áttekinthető legyen. Nem kell benne mindent szabályozni. Továbbá ingyenessé kellene tenni az oktatást a diplomáig.

SIÓ LÁSZLÓ: – Kormányváltás nélkül, ezzel a politika garnitúrával nem fog menni, a hét év alatt ez világossá vált. Kell hozzá a gazdaság helyzetének megerősítése is, de talán ennél is fontosabb, hogy legyen világos irány, legyen program, mit, merre és hogyan akarunk lépni. Kell, hogy az oktatás már a kormányváltást követően, a startvonalnál megfelelő pozícióban készen álljon. A startvonal pedig már nincs messze… Most kell észnél lenni!

– Érték-e a tudás a mai társadalomban?

HOFFMANN RÓZSA: – Igen, persze, csak éppen a tudás tartalma változott meg. Ma érték például a nyelvtudás, az informatikai tudás. De több klasszikus érték elveszett, mint a zenetanulás, a testet-lelket-akaratot edző igazi sport, az antik kultúra ismerete, az istenhit és vallásgyakorlás mint erkölcsi kincsek. A művelt ember tudja, hogy a felsoroltak az emberi élet minőségét emelik magasabb szintre, tehát szükségesek akkor is, ha materiális értelemben nem termelnek semmit. A politikus oktatásirányítónak a felelőssége, hogy ne hagyja kiveszni ezeket az értékeket az iskolai életből, még akkor sem, ha egyik-másik külföldi oktatási rendszer nem preferálja őket.

BARANYI KÁROLY: – Dehogy érték, nem is tudják, mit jelent! Azt hiszik, hogy az a tudás, amit készpénzre lehet váltani. Egyetlen érték van, a pénz, ami nem is érték, hiszen semmi fedezete nincs, egy virtuális értékhordozó.

SIÓ LÁSZLÓ: – Igen, még érték. A tanulási kedv csökkenése, a motiválatlanság azonban már problémát jelez, de még van presztízse. A gazdaság, a munkaerőpiac még elismeri a több tudást. Az iskola dolga, hogy fenntartsa ezt a helyzetet, a mindenkori kormányé pedig az, hogy ne hagyja ezt megkérdőjelezni. Legfőképpen pedig ne éppen a kormány legyen a probléma maga, gondolok itt a megszorításokra, a tandíj lebegtetésére.

– Hová tűnt a tekintély és a tisztelet?

HOFFMANN RÓZSA: – Elvitte a hamisan liberalizmusnak nevezett értékrelativizmus. Vissza kell őket hozni, amennyire csak lehet. Az a társadalom, amelyik megfeledkezik a negyedik parancsról („atyádat és anyádat tiszteljed”), halálra van ítélve. Az ember pedig élni akar.

BARANYI KÁROLY: – A frankfurti iskola, ez a neomarxista filozófiai irányzat mintegy 70 évvel ezelőtt meghirdette a tekintély elleni harcot, mert a tekintély, főként a szülők, különösen az apa tekintélye – és a pedagógus, az orvos, a pap tekintélye – akadályozta a baloldali eszmék térnyerését. Tehát csináltak maguknak proletariátust, mert uralmat a kiszolgáltatott és felszínes műveltségű tömegek felett lehet gyakorolni.

SIÓ LÁSZLÓ: – Tekintélye akkor van egy pedagógusnak, ha nem kérdőjelezik meg a tudását, ha nem vonják kétségbe annak érték voltát, amit közvetít. Ha egyik évben még a vállát veregetik és ingyenmunkára kötelezik, mondván, mindenki képes tantervet írni, majd ugyanez a politika pár évvel később törvényben szabályozná, hogyan kell házi feladatot adni, akkor ott valami nincsen rendben.

– Mi a feladata ma az iskolának?

HOFFMANN RÓZSA: – Továbbadni az ifjú nemzedéknek az emberiség által felhalmozott értékeket, megfelelő szelekcióval. Ez a konzervatív funkciója. Másrészt képessé tenni az ifjakat arra, hogy maguk is értékeket teremtsenek, hozzájárulva a világ fejlődéséhez. Ez a progresszív funkciója. Manapság erősen kibillent a mérleg az utóbbi irányba. Ha nem akarunk erkölcsi analfabéták laza halmazából álló társadalmat unokáinknak, akkor az iskolának a jövőben egyensúlyt kell teremtenie a két funkció között, és nagyobb részt kell vállalnia a nevelésből, amit a családok mára fájdalmasan elhanyagoltak.

BARANYI KÁROLY: – Az iskola a nevelésért van. A nevelés egyetlen célja a gyermek személyes szabadságának a növelése, akinek szabadon kell döntenie a saját boldogsága mellett. Azért kell tanítani a tudományokat is, mert attól az ember szabadabb lesz.

SIÓ LÁSZLÓ: – Jó minőségű oktatást nyújtson úgy, hogy az intézmények közötti különbség kicsi legyen. Ehhez pénzre és differenciált finanszírozási rendszerre van szükség. Másrészt az iskolát újra közösségi térré kell tenni, nemcsak egyéneket tanítunk, hanem közösséget is építünk.

– Mi a szerepe a pedagógusnak?

HOFFMANN RÓZSA: – Hogy megvalósítsa mindazt, ami az iskola feladata. A pedagógus tizenöt éven keresztül heti 20-30 vagy annál több órában van együtt a gyerekekkel. A hatása tehát akkor is óriási, ha ezt nem lehet patikamérlegen méricskélni. Ám a lényeg mindig ugyanaz: hatást gyakorolni a gyermekre vagy fiatalra annak érdekében, hogy fejlődjék.

BARANYI KÁROLY: – A 30-as években a falusi tanító jelentette az értelmiséget a 60-as évekig. Olyanok a tanárok, amilyen a társadalom. Ki vannak szolgáltatva a hatalomnak, oktatáspolitikának, szülőknek. Az iskola pedig gyermekmegőrző. Vissza kell adni a pedagógus becsületét, lehetővé tenni az önbecsülését és a szakma megbecsülését, anyagilag és szellemi értelemben is.

SIÓ LÁSZLÓ: – A pedagógus szerepe meghatározó, ezt minden kutatás alátámasztja. Nem pótolható sem digitális táblával, sem számítógéppel, sem más eszközzel. Kiszámítható, megbecsült életpályát kell kialakítani számukra.

– Európához mérve milyen a magyar oktatás? Van-e még rangja?

HOFFMANN RÓZSA: – Közismertek a nemzetközi mérési eredmények, amelyek jelentős lemaradásunkról szólnak. Ezek azonban csak egyetlen területre, a tizenöt évesek gyakorlati tudására vonatkoznak. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a magyar iskolából kikerült fiatal magyar szakember még ma is kelendő a világ vezető cégeiben. Mi több, nemzetközi versenyeredményeink is változatlanul kiválóak. Nem látom tehát lehetetlen feladatnak visszaállítani a magyar oktatás európai rangját.

BARANYI KÁROLY: – Könnyen az európai élvonalba kerülhetünk. Ehhez mindössze egy fontos dologra van szükség, egy nagyon jó kormányra és egy világosan gondolkodó, bátor, okos, a pedagógia szerves fejlődését támogató oktatási miniszterre, aki takarékosan gazdálkodik a pedagógusok idejével, energiáival és az oktatásügy pénzével.

SIÓ LÁSZLÓ: – Magyarországon volt egy jó minőségű elitképzés. Az itt végzettek szereztek aztán elismerést itthon és külföldön. Ma az elitképzés még tartja magát, de a rendszer a középszerűséget támogatja. Nem ér el elég diákot a személyre szabott, tehetségének megfelelő fejlesztés. Pedig egy oktatási rendszer akkor működik jól, ha az egyes tanulók tehetségéhez, tudásához, motiváltságához mérten képes kifutási lehetőséget adunk valamennyinek.

Podruzsik Zsuzsanna