Értelmezhetetlen, hogy Magyarországon egy magyar áldozatok emlékére emelt, ősi nemzeti szimbólumot tartalmazó emlékmű bárkit is sértsen. Normális országban nem fordulhat elő, hogy egy település közgyűlése elvi kifogást emeljen egy ilyen mű ellen. Tisztelet illeti ezért Mitnyan György polgármestert, aki a budapesti önkormányzat hamis kifogásait figyelmen kívül hagyta.

Az ünnepélyes avatás a baljós és méltatlan előzmények ellenére lélekemelő volt. A turult gyűlölő szélsőségesek nem merészkedtek a magyar ünnep közelébe. A rendkívül jól kiválasztott, s korábban elhanyagolt parkban, amelynek mostani expresszíven lendületes, hullámzó térformálása Turi Attila Ybl-díjas építész munkáját dicséri, a hat méter magas kőpilléren magasodó, karmaiban kardot tartó turult Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész készítette. A szobor 1132 kerületi áldozatnak állít emléket.

Az útkereszteződésben legalább háromezer ember gyűlt össze, így le kellett állítani a villamosközlekedést is. Az avató ünnepségen Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke arról beszélt, Magyarország az egyetlen a világon, ahol a hazaszeretet még mindig tömény dühvel találja magát szemben. Mitnyan György polgármester beszédében elmondta, a helyszín kiválasztását történeti kutatómunka előzte meg, amelynek során kiderült, hogy a XII. kerületnek ezen a részén egyes lakóházak többször is gazdát cseréltek, hol a védők tartották az épületeket, hol az ostromlók fészkelték be magukat.

Az avató beszéd után fúvósok zenéjére lehullt a piros-fehér-zöld lepel a szoborról, mire a több ezer ember lelkes ovációban és tapsviharban tört ki. Emberemlékezet óta nem köszöntötték ennyien egy helyi emlékmű felavatását. Bebizonyosodott, hogy a budai polgároknak fontos a turul, fontos az emlékezet megőrzése. Akik ősi jelképünk ellen uszítanak, ezt akarják elvenni tőlünk. Az emlékművet ezek után megáldotta egy evangélikus lelkész és egy római katolikus pap, majd a jelenlévők a Szózatot és a székely himnuszt énekelték el. Ezután az egybegyűltek elhelyezhették az emlékezés virágait, koszorúit.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, Forgács Imre bejelentette, hogy az ünnepélyes avató után lebontatja az emlékművet. „Minden törvényes eszközt igénybe fogunk venni annak érdekében, hogy a jogsértő helyzet ne maradhasson fenn” – áll a hivatalvezető közleményében. Ez a lépés nem ígérkezik sikeresnek, ugyanis a szoborhoz folyamatosan, a nap minden órájában és percében érkeznek a zarándokok.

A Demokrata érdeklődésére dr. Urbán András, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal építésügyi főosztályának vezetője elmondta, az ügyben – a XII. kerület érintettsége okán – a hivatal által kijelölt I. kerületi jegyzőnek kell eljárni. Mint mondta, a XII. kerület fennmaradási engedély iránti kérelmet nyújthat be, amihez csatolni kell a Fővárosi Közgyűlés igenlő határozatát. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a közigazgatási hivatal határozatban elrendeli a bontást. Ez ellen fellebbezni lehet. Az ügy így valószínűleg elhúzódik majd, s addigra talán az indulatok is lecsillapodnak.