A magyar hiedelemvilágban az égi eredetű, szent állatként tisztelt turulmadarat sokan a kerecsensólyommal azonosítják, amely ritka, rejtett életű fészkelőnk. A turulmadár szimbóluma végigkísérte a magyarok történetét, Álmos és Árpád címerpajzsán szerepelt, megtaláljuk a nagyszentmiklósi leletek között, az 1358-as, Kálti Márk-féle Képes Krónikában a magyar vitéz zászlaján és számos ábrázoláson napjainkig. A turul mint jelkép kismértékben ahhoz hasonló szerepet is betöltött, mint más nemzetek címerében vagy eredetmondájában megtalálható ragadozó állatok. Ezek a XIX. században, a nemzeti öntudat megerősödésének idején hangsúlyossá váltak, s gyakran agresszív nemzeti törekvések kifejezői voltak. A turul ábrázolások nálunk főleg a békebeli monarchiában, a Millennium kapcsán kaptak hangsúlyosabb szerepet, az akkor országszerte felállított turulszobrok Szent István kardját tartották karmaik között, kitárt szárnyakkal, felborzolt tollal, így mint jelképet az ország őrzőjeként tartották számon.

A Budavári Palota kapujánál 1905 óta áll a turulszobor, 1896-ban adták át a Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd), amelyet szintén turulmadarak díszítenek, valamint 1907-ben állították fel a tatabányai emlékművet, amely közel 15 méteres szárnyfesztávolságával Európa legnagyobb madárszobra. A két világháború között újabb turulmadaras szobrokat avattak fel, amelyek nagyrészt az I. világháború áldozatainak állítottak emléket. Ezek tetemes része a mai napig áll a Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is.

Ezen ábrázolások szerinti turulmadaras emlékmű állításáról döntött tavaly nyáron a Budapest Hegyvidék Önkormányzata. Szmrecsányi Boldizsár alkotása kitárt szárnyával mintegy 4,5 méter széles, két méter magas, patinázott bronzszobor, amely egy talapzaton áll majd. Előtte medence, mögötte egy fal, ebbe lesz bevésve az 1132 kerületi áldozat neve. A helyszín a Böszörményi út, Istenhegyi út és Németvölgyi út találkozásánál lévő zöld terület, ugyanis ez volt leginkább a harcok színtere.

A köztéri szobor tervét az előírás szerint benyújtották a Budapest Galériának, amely a tervet magas szakmai színvonalúnak ítélte, ám kifogásolta a helyszín kiválasztását – túl kis terület ünnepélyek, felvonulások megtartására -, és „a turult mint a polgári áldozatokra emlékeztető jelentéshordozót”. Az engedélyeztetés következő foka a fővárosi közgyűlés, ahol heves vita kerekedett. A szabaddemokrata és a szocialista képviselők azt bizonygatták, hogy a turul ma kizárólag a politikai jobboldal jelképe, míg a Fidesz, az MDF és a MIÉP képviselői azzal érveltek, hogy a turulmadár nemzeti hagyományunk része, mindenki jelképe. A liberális-szocialista többségű közgyűlési többség végül nem hagyta jóvá az emlékmű felállításának kérelmét, az írásba foglalt döntés szerint „új helyszín kiválasztását javasolják”.

Mitnyan György mégis úgy döntött, hogy keresztülviszi a kerület akaratát, lerója a hatvanéves kegyeleti adósságot a második világháború poklában elhunyt áldozatainak. Minden hegyvidéki áldozatnak, hiszen már nem olyan országban élünk, ahol a golyó, a szilánk, a bomba színe határozza meg, hogy a katona vagy civil áldozat hős volt-e, vagy bűnös. Az építési engedélyt az emlékmű alapozó-előkészítő munkáira megkapták.

Nyomban tiltakozó hadjárat indult a polgármester ellen két helyi SZDSZ-es képviselő, Kecskés Márton és Ungár Klára részéről, ez utóbbi neve ismerős lehet, korábban bátran vállalta nemi máshova tartozását. A képviselők szerint a turul nem megfelelő szimbólum arra, hogy közös emlékműve legyen a származásuk miatt üldözött polgári áldozatoknak és az elesett magyar katonáknak. Hiszen a tiltakozók szerint ezek a katonák nem Budapest és Hegyvidék polgárait védték a végsőkig, hanem a hitleri csapatok mellett tartottak ki a nácik által irányított Magyarországon. Továbbá a turult ellentmondásos üzenetűnek tartják, mondván, a turul nevében küldték halálba az áldozatokat. A szélsőséges Kecskés Márton kijelentette „nem írunk olyan neveket egy turul alá, akiket a turul állama ölt meg”. Ez a megállapítás minden ízében hamis, hiszen a turulmadár nem volt semmilyen szélsőséges pártnak, kormánynak, rendszernek sem jelképe a huszadik században.

A szélsőségesen kirekesztők másik abszurd érve, hogy a turulmadár a neonácik gyülekezőhelye lesz. Ennek ellentmond, hogy a számos turulszobornál eddig sem gyülekeztek neonácik. Fordítva annál inkább. Van, ahol amint eltűnik egy turul, máris megjelennek a szélsőségesek. Nemrégiben tartottak Rozsnyón neonáci rendezvényt, amelyet a Szlovák Közösség és az Új Szabad Szlovákia szervezett a trianoni döntés 85. évfordulója alkalmából, nem sokkal azután, hogy a komáromi járásban egy hét alatt öt turulmadárszobor tűnt el öt településről.

A turult a szélsőségesen magyarellenes szlovákok egyébként „vérszomjas magyar ragadozó” madárnak nevezik, amely vélemény elgondolkodtatóan összecseng a liberálisokhoz csatlakozó Élő Norbert szocialista képviselő véleményével, aki szerint a szóban forgó objektum nem II. világháborús, hanem harcos emlékmű. Burkoltan fenyegető az MSZP-s képviselő megjegyzése: „A rendszerváltás óta azért küzdünk, hogy demokrácia legyen az országban és most Mitnyan György a 90-es évek előtti állapotokat akarja visszahozni.”

Nem ez az első eset, hogy a balliberálisok politikai okokból utasítanak el szobortervet. Nem lehetett szobra a várban Teleki Pálnak, a Vérmezőn Wass Albertnek, és elgondolkodtató az is, hogy míg a Budapest Galéria nem tartotta megfelelő színvonalúnak a helyi művészek pályázatait a rákoshegyi 56-os emlékhelyre, addig a városligeti 1956-os emlékművet, a gigantikus vaskefét igen.

Érthetetlen, hogy a címerében három madarat is használó SZDSZ miért tiltakozik a turul ellen. 1992 novemberében Göncz Árpád mondott avató beszédet Tatabányán, a felújított turulszobor átadásakor. Szalay Gábor SZDSZ-es képviselő akkor azt mondta: „Alapvetően nem jelenti azt a sok ideológiai szennyet, amit főleg a két világháború közti szélsőségesen irredenta és soviniszta eszmeáramlatok raktak rá, ám azt a fagyos szégyenkezést és csendet sem, amivel az elmúlt rendszer hallgatta agyon és tagadta meg a turult. A turul a város tán egyetlen integráló tényezője”.

Így csak az a magyarázat marad, hogy egyesek a nemzeti jelképek ellehetetlenítését tűzték ki célul azzal, hogy erőszakosan szélsőségesnek titulálják őket. Ez azonban nem fogadható el. Ahogy a Szent Korona, a kettős kereszt, a hármas halom, a nemzeti címerben foglalt Árpád-sávok, úgy a turul is népünk gyökereihez nyúl vissza, eredetünk kulcsa, nemzeti hagyományunk élő, jelentéshordozó része. Akik ezt bármiféle álszent érvre hivatkozva támadják, azok a nemzet önállóságát, függetlenségét veszélyeztetik. Szerencséjükre azonban a szent sólyom mint szimbólum még őket is védelmezi. A turul mindenkié.